Tizenöt esztendővel ezelőtt vittük a tüntetők által megfogalmazott petíciót a Kossuth térről a Magyar Televízió székházához. Tizenöt évvel ezelőtt indultam vissza a tömeghez, miután a köztelevízió pökhendi vezetői a petíciót nem vették át, helyette a korabeli közvélekedés szerint az izraeli titkosszolgálattal, a Moszaddal is összefonódott In-Kal Security biztonsági emberei közölték velünk fenyegetően, hogy már úton vannak értünk a rendőrök.
Mivel a szeptember 18-át megelőző napokat én egy pozsonyi fogdában töltöttem, miután a szlovák rendőrség egyszerűen elhurcolt és őrizetbe vett, teljesen törvénytelenül, pusztán azért, mert a magyar szavai miatt megvert felvidéki magyar lány, Malina Hedvig érdekében tüntetést szerveztem a pozsonyi szlovák belügyminisztérium épülete elé, a fenyegetést – megszokásból – komolyan vettem. Visszatértem hát a parlament előtt összegyűlt tüntető tömeghez, és arra kértem őket, hogy menjünk vissza együtt a tévészékházhoz.
Így kezdődött az ostrom, amellyel kapcsolatban nem az az érdekes, hogy egyáltalán megtörtént, hanem az, hogy miért kellett rá 16 évet várni. A köztelevízióból ugyanis 1990-ben kellett volna kihajítani a kommunista diktatúra internacionalista propagandistáit, akik a legtöbbet ártottak ennek az országnak. Sohasem térhettek volna vissza a hatalomba ugyanis Horn Gyuláék, oldalukon minden idők legundorítóbb magyarellenes pártjával, az SZDSZ-szel, ha nem működhetett volna továbbra is zavartalanul a nemzetellenes agymosó gépezet, olyan bűnözőkkel, mint Gyárfás Tamás, vagy olyan visszataszítóan magyargyűlölő újságírókkal, mint például Bánó András. A rablóprivatizáció, a maffia és minden káros politikai folyamat ennek a propagandagépezetnek a fedezékében működhetett, így tehették tönkre, így foszthatták ki hazánkat és az egész magyarságot.
Mi 2006. szeptember 18-án a rendszerváltás reményével mentünk az utcára, és ostromoltuk meg a köztelevízió épületét. 1956-ban a legfontosabb véleményformáló eszköz a rádió volt, 2006-ban pedig a televízió.
A rendszerváltozás azonban elmaradt. Éppen úgy, ahogy 1989-90-ben is. Sem a kilencvenes évek elején, sem pedig 2006-ban nem akadt egyetlen politikai párt sem, amely befejezte volna azt, amit mi civilek az utcán elkezdtünk. A Jobbik akkori elnöke megrémült, és még a korábban bejelentett jobbikos tüntetést is lemondta, a Fidesz pedig ahelyett, hogy a tüntetők mellé állt volna, inkább a demonstrációk vezetőit kezdte rágalmazni, támadni, és bizonytalanságot keltett, összezavarta, megosztotta a bátor hazafiakat, a tüntető tömeget. Sőt, 2010 után, a kétharmados győzelmét követően sem történt elszámoltatás, még az általunk kirobbantott sukorói korrupciós botrányból is kimentették Gyurcsány Ferencet és Ronald Laudert. A Fidesz által ígért rendszerváltásból és alkotmányozásból csak egy elfuserált Szájer -féle alaptörvény és az urizáló NER-rendszer lett. Ki kell mondanunk, hogy a 2006-os felkelést az akkori, magukat nemzetinek hirdető politikai pártok elárulták és cserbenhagyták. Ám ahogy 1956-ot is vérbe fojtották, leverték, de mégis elindított a forradalom egy olyan folyamatot, amely búvópatakként hosszú évekkel később is hozott eredményeket, a 2006-os események is máig hatnak. S végül úgy alakult, hogy mi, akik akkor az utcán küzdöttünk, s vittük elől a zászlót, létrehoztuk a saját politikai közösségünket, egy olyan pártot, amely nem fogja elárulni és cserbenhagyni a magyarokat akkor sem, amikor nehéz idők jönnek. Nem várunk soha többé egyetlen pártra sem. Itt van most már a Mi Hazánk. Az elkezdett valódi rendszerváltozást mi magunk fogjuk befejezni.
T.L. , a Mi Hazánk vezetője
