A Miskolci Törvényszék február 13-án tartott előkészítő ülést annak a vádlottnak az ügyében, aki ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség.
A vádirat szerint a hajléktalan vádlott egy ismerősétől kapott kulcsot az idős bácsi lakásához, melyet az korábban lopott el.
2018 december 26-án a vádlott bement a magánál tartott kulccsal az idős bácsi által lakott társasházba, majd bekopogott hozzá. A sértett beengedte a férfit és a konyhába mentek, beszélgettek. A vádlott azonban a nála lévő táskából elővett egy kést és több alkalommal megszúrta, megvágta a sértettet, aki a földre esett.
A vádlott ezt követően a földön fekvő sértettet egy pléddel takarta le, majd a lakás átkutatása után magához vett 120.000,- forint készpénzt, átöltözött és elmenekült a helyszínről. A férfi a kést és a véres ruhákat egy benzinkút hulladékgyűjtőjébe dobta. A néhai sértettet két nappal később rokonai találták meg.
A vádlott csak részben ismerte be a bűncselekmény elkövetését, tagadta ugyanis annak nyereségvágyból, illetve különös kegyetlenséggel való elkövetését, továbbá tárgyaláshoz való jogáról sem mondott le, így az ügy előkészítő ülésen történő befejezésének feltételei nem álltak fenn.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!