daextlwcn_print_scripts(false);

A bíróság három hónappal meghosszabbította a februári támadássorozat két résztvevőjének letartóztatását – tudta meg a Magyar Nemzet. A jórészt külföldi antifasiszták még februárban rendeztek embervadászatot a magyar fővárosban, közülük hat német állampolgárt jelenleg is keresnek a hatóságok.

November 14-ig meghosszabbította a februárban történt antifasiszta támadások két gyanúsítottjának letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) – erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya. A végzés egyelőre nem végleges.

A történet előzménye, hogy február 10-én egy símaszkos, felfegyverzett banda hátulról megtámadott és véresre vert egy negyven év körüli férfit Budapesten. A munkába igyekvő áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Nem sokkal később kiderült, hogy ez a brutális, leszámolásszerű akció része volt egy komolyabb támadássorozatnak, amit az antifasiszta mozgalom, az Antifa tagjai követtek el több napon keresztül Budapest utcáin. A legalább tizenöt, zömmel külföldi – német, olasz és görög – szélsőbaloldali radikális nyolc járókelőt támadott meg február közepén Budapest négy pontján, brutálisan összeverve őket néhányukat súlyosan megsebesítve. Többeket kórházba is kellett vinni.

Külön nyomozócsoport alakult a támadók felkutatására

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt rendelt el büntetőeljárást. A BRFK már az első támadás után külön nyomozócsoportot állított össze. A nyomozók szerint a sértetteket kizárólag a ruházatuk köti össze, olyan ruhadarabokat viseltek, amiket bárki hordhat, fekete bakancsot vagy katonai, terepmintájú ruhát, amelyek azt sugallhatták a támadóknak, hogy esetleg szélsőjobboldali emberek, akik a kitörés napjára érkeztek Budapestre.

A rendőrök a támadók közül többeket követni kezdtek, és végül a belvárosban fogták el őket: egy német férfit, egy német és egy olasz nőt. Műanyag borítású kalapács, ólommal bélelt gumikesztyű, vipera, gázspray volt náluk. Az embervadászat a hírhedt német szélsőbaloldali bűnszervezet, a Hammerbande módszereivel történt. Ezt igazolja, hogy az elfogottak közül a német férfi kapcsolatba hozható a vörös bűnbandával.

Bűnszervezetben vadásztak áldozataikra az antifák

A német nő bűnügyi felügyeletbe került, míg férfi honfitársát és az olasz nőt letartóztatta a nyomozási bíró. Pár napja a bíróság nem végleges végzéssel november közepéig meghosszabbította utóbbi két gyanúsított letartóztatását. A német nő ügyében pedig már korábban döntöttek, ő október közepéig bűnügyi felügyeletben marad. Hat német állampolgárt továbbra is köröznek. A közelmúltban annyi fejlemény történt a nyomozásban, hogy a rendőrség már bűnszervezetben való részvétellel is gyanúsítja a támadások feltételezett elkövetőit.

(Magyar Nemzet)

 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);