A Miénk a föld című új dalunk a mai világ hatására jött létre, ahogy egy barátom megjegyezte: súlyos és sötét, benne van a mai világ – mondta a Demokratának Matláry Miklós, a Nevergreen billentyűse, zeneszerzője és dalszövegírója.
A zenekar idén egyetlen nagyszabású koncertet tart, ezt november 25-én, a budapesti Barba Negrában.
Matláry Miklós a lapnak arról beszélt, szerinte világunk “apokaliptikus abszurdum, egyre sötétebb, melyben az abnormális dolgok már normálissá válnak, mint az európai háború és egy esetleges világháború”. Kiemelte, ők maguk soha nem voltak derűlátóak, egyesek mosolyogtak is rajtuk emiatt.
“Azt kell mondanom, hogy sajnos nekünk volt igazunk. Ez az igazi való világ. Lehet ez elől álomvilágba menekülni, ignorálni, bulizós dalok burkába bújni, de ennek nem sok értelme van. Szerintünk szembe kell nézni a tényekkel és kiállni a meggyőződésünkért” – tette hozzá Matláry.
A Miénk a Föld (Bob Macura, a zenekar énekese, dalszövegírójának szerzeménye) beharangozója a Nevergreen 30 éves jubileumi lemezének, és a 2024-es jubileumi koncertnek. Élőben először a közös Moby Dick – Nevergreen koncerten adják elő (szombat este 19:30-tól a Nevergreen, 21 órától pedig a Moby Dick koncertezik a BARBA NEGRA Blue Stage-en, helyszín: 1211 Budapest, Szállító u. 3.)
Fotó forrása: rockkerek.hu
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!