A polgármester, a fia és a TAO pénzek…
Hatalmas lyuk tátong a balatonfűzfői sétány mentén elterülő erdőben. Az októberben leváltott független polgármester, Marton Béla engedélyével az év elején tarolták le a vízparti erdő egy jelentős részét, miután az önkormányzat az akkori polgármester fia, Marton András ötletének megfelelően elfogadta, hogy strandröplabdapályák épüljenek a területen.
Az elsőfokú természetvédelmi hatóság, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala ennek megfelelően pénzbüntetést osztott ki a Balaton Sport Klub Kft.-nek: félmillió forint megfizetésére és a terület helyreállítására kötelezte a céget. (A polgármester fia, Marton András tavaly augusztusban távozott a cégből, de a képviselő-testületi üléseken úgy jelent meg mint a kft. képviselője.) A Balaton Sport Klub Kft. fellebbezett a döntés ellen, így az ügy a Pest Megyei Kormányhivatalhoz került.
A másodfokú hatóság pedig annyira elnéző volt a 2830 négyzetméteres erdő kiirtása ellenére, hogy csak figyelmeztetésben részesítette a Balaton Sport Klub Kft.-t, a terület helyreállításáról pedig már nincs is szó a határozatában.
A Pest Megyei Kormányhivatal döntésében a legfurcsább, hogy nem vonja kétségbe, hogy a fakivágások egy Natura 2000-es besorolású természetvédelmi területen történtek. A parti erdősáv teljes egészében védettség alatt áll; a kormányhivatal által adott tájékoztatás szerint a védettséget az ingatlan-nyilvántartásban is rögzítették, de tartalmazta a fűzfői önkormányzat helyi építési szabályzata is.
A 24.hu birtokába került másodfokú határozatban különösen megdöbbentő, hogy a Balaton Sport Klub Kft. egyszerűen letagadta a fakivágást. A védekezésben azt állították, hogy csak az ingatlan gondozását és helyreállítását végezték el.
Ha ez igaz, akkor valami egészen furcsa természeti jelenség történhetett a fűzfői parton. Tóth Csaba, a kft. ügyvezetője egy 2018 decemberi levelében mindenesetre azt írta a polgármesternek, hogy a taopénzből megvalósuló pályázat elbírálásához szükség van a „tervezett strandröplabda pályák helyén lévő fák kivágására”. (A százmilliós taoszerződés kedvezményezettje az Árok utca 3. szám alatt keresendő, ami a Marton család otthona.)
A Pest Megyei Kormányhivatal szerint – függetlenül attól, hogy bizonyítottan Natura 2000-es területen történt a fairtás – környezetkárosodás nem állapítható meg, és egyébként is, a nagy kiterjedésű természetvédelmi területen nincs nagy jelentősége a közel 3000 négyzetméteres tarvágásnak, amit a Balaton Sport Klub Kft. végzett. Szó szerint úgy fogalmaznak:
a rendelkezésre álló iratanyagok alapján megállapítható, hogy Natura 2000 terület kijelölésének alapjául szolgáló jelölő fajok, jelölő élőhelyek károsodása nem valósult meg. A jogellenes cselekménnyel a terület más Natura 2000 területekkel alkotott ökológiai hálózatának koherenciájában betöltött szerepe sem sérült, így a 91/2007. Korm. rendelet szerinti természetben okozott károsodás, így környezetkárosodás nem állapítható meg.
Se erdő, se röplabdapálya – jelenleg ez a helyzet Balatonfűzfőn, és feltehetően ez jó darabig így is marad. A kormányhivatali határozat ugyanis elismeri, hogy a szóban forgó egy Natura 2000-es terület, amit beépíteni biztosan nem lehet. Ahhoz, hogy itt strandröplabdapályák legyenek, először a területről le kellene venni a védettséget, ez azonban még a fairtás után sem lehetséges, mert a Natura 2000-es területek védettségét az unióval kötött egyezmények garantálják. Csakhogy a Marton Béla helyett frissen megválasztott polgármester, Szanyi Szilvia véleménye az, hogy Balatonfűzfő különlegessége és értéke éppen az érintetlen természetvédelmi terület. A képviselő-testület összetételéből – amelynek Marton Béla és több vele szövetséges képviselő is a tagja – ugyanakkor arra lehet következtetni, hogy lesz még csavar a történetben.(24.hu/Foto:Ivándi-Szabó Balázs)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!