Agykarbantartás a mindennapokban – Mit tehetünk az Alzheimer-kór ellen?

Hogyan előzhetjük meg a demenciát? Miért fontos a mozgás, az egészséges étkezés, az elegendő mennyiségű pihenés, a társas kapcsolatok ápolása agyunk megfelelő működéséhez? – Fehér Zitával, az AlzheimerPercek-projekt megálmodójával beszélgettem egy edzőteremben. Hogy miért pont ott? Az interjúból ez is kiderül.

– Mi indított el az AlzheimerPercek-projekt létrehozásában? Személyes élmény vagy családi történet, ami miatt ez lett a fókuszod?

– Tizenhárom évig Angliában dolgoztam gondozóként. Főleg demensekkel foglalkoztam és azt láttam, hogy egyik bizarrság követi a másikat. Jóllehet rengeteg céges tréningen vettem részt, ezek a mindennapi furcsaságokat nem mindig tudták megmagyarázni. Úgyhogy elkezdtem kutatni a témában, aztán a Covid hozott olyan podcastokat, amelyek egészen fantasztikusak az idegtudományok témakörében. Elkezdtem őket falni és rájöttem, hogy ezek magyarázatot adnak arra, hogy mi történik demenciában – hiszen ha megérted az agyad és az idegrendszered működését, akkor arra is rájössz, hogyan romlik el.

– Honnan ez a tudás, amit átadsz az embereknek?

– Egyrészt nagyon intenzív élettapasztalat, mert a munkámban tényleg olyan dolgokat láttam, amelyekkel egy hétköznapi ember soha nem találkozik: viselkedési furcsaságokat, testi elváltozásokat, az agyi leépülésnek a mindennapokra gyakorolt hatását. Ez egy intenzív munka és élettapasztalat volt és megtanultam azt is, hogy én magam mit bírok. Meddig tart a toleranciám, mi az, amit még elviselek, mi az, amit már nem.

– Mit jelent számodra „AlzheimerPercnek” lenni? Edukáció, támogatás, közösségépítés – vagy mindez egyszerre?

– Egyre többet jelent, mert a Facebook-oldalamnak jelen pillanatban tizenkétezer követője van. Nemrég elindítottam egy YouTube-csatornát is, ahol most közel háromezer feliratkozóm van, és ez a szám napról napra nő, hasít a csatorna, nagyon nagy az érdeklődés. Most jöttem csak rá, mekkora felelősségem van ebben a témában, hiszen Magyarországon kétszázötvenezer diagnosztizált beteg van. Emellett ugyanennyi lappangó, és még ott vannak a családtagok is, akiket ez a betegség érint – mert elmondhatjuk, hogy a demencia elsősorban a környezetet érinti és kevésbé magát a beteget. Úgyhogy igen, edukáció, támogatás, közösségépítés – és ezt külön ki szeretném emelni: a közösségépítés nagyon fontos, mert aki demens családtagot gondoz, az elszigetelődik, izolálódik. Ez a magány plusz terhet helyez rá, ezért nagyon fontos mindenkinek tudnia, hogy nincs egyedül.

– Hogyan látod saját szerepedet: inkább tanár, aktivista, támogató vagy inspiráló?

– Én elsősorban edukátorként gondolok magamra. Van egy nyelvtanári hátterem, mindig imádtam tanítani és szakmai tréningeket tartani. Ez a módszertan és megközelítés megjelenik abban is, ahogyan én megnyilvánulok az Alzheimer és a demencia témakörében. Nagyon fontos, hogy érthető példákkal, analógiákkal hozzam közel az emberekhez a témát, hogy megértsék az agyműködést, és így a hétköznapokat egy kicsit könnyebben elviselhetővé tegyem számukra.

– Mit gondolsz, miért van ekkora olvasottsága és nézettsége az Alzheimer megelőzéséről szóló anyagoknak? Úgy látom, nagyon sokan keresnek válaszokat ebben a témában, mellette pedig szükségük van a reményre is, hogy javítani lehet egy adott állapoton.

– Én ezt egy nagyon jó tendenciának gondolom, mert kezd erről a betegségről leválni az a mélységes szégyen, amely idáig övezte – hogy a demens családtagot el kell dugni és lehetőleg senkinek sem elárulni, hogy demenciával van dolgunk. Mostanában valahogy megnyílt ez a csatorna. Ma már jó minőségű anyagokat lehet magyarul is olvasni, angolul meg aztán tényleg tengernyi információ jelent meg erről a betegségről.

Szerintem azért van ekkora olvasottsága a témának, mert kezd bekerülni a köztudatba, hogy az életünk olyan, amilyen minőségben dolgozik az agyunk és az idegrendszerünk – mert ez kihat minden másra. A mentális egészséggel kapcsolatos cikkeket is egyre többen keresik. Szerintem ehhez a Covid-időszak is hozzájárulhatott, amikor egy kollektív mentális összeomlás volt a világban az elzártság hatására.

Ebbe a kategóriába tartozik a demencia és az Alzheimer-kór körüli érdeklődés is, hogy miként tartsuk meg mentális egészségünket. Mert ez a modern világ, amelyben élünk, nem kedvez a mentális egészségnek. És azért nem, mert teljesen más, mint amelyre az agyunk evolúciósan kialakult: hogy kis közösségekben éljünk, ahol száz-százötven ember eszik, alszik, létezik együtt. És nem pedig arra, hogy mindenki a számítógép előtt görnyedjen és magányosan mulassa mindennapjait.

Emiatt rengeteg mentális probléma van a világban. Pszichés dolgok vagy egyszerűen csak az, hogy nem érzi jól magát a nyugati ember abban, amilyen helyzetben van. Mert bár nagyon kényelmes az életünk, de ez az elzártság, ez az elszeparáltság, az emberi kapcsolatoknak az elsivárosodása – ezek nem olyan dolgok, amelyeknek az ember nagyon tud örülni mindennapjaiban. Úgyhogy én azt gondolom, hogy azért van ez a nagy érdeklődés, mert mindenki szeretne egy kicsit jobban lenni mentálisan, jobban érezni magát a saját életében. No meg, aki találkozott már a demenciával, abban törvényszerűen felmerül a gondolat, hogy én nem szeretnék ilyen lenni, nem akarom, hogy teher legyek a családomnak.

– Az életmód néha ellentmond a genetikai tényezőknek. Szerinted mennyit számít az életmód a genetika mellett?

– Meglepően sokat. Öt százalék körüli a genetikai komponens a demenciában, és az is már fiatalabb korban: 40 év körül megmutatkozik. De az a demencia, amiről mi igazán beszélünk – tehát az időskori, 65 év szokott lenni a határ –, az elsősorban az életmódnak a betegsége és körülbelül 90-95 százalékban nagyon erős összefüggésben van: a cukorbetegséggel, az elhízással, a mozgáshiánnyal, a stresszel – azokkal a dolgokkal, amelyeket már-már unalmasan az egészséges életmód kategóriájába sorolunk. Mert ezek mind-mind hatással vannak az agyra, márpedig a demencia az agy betegsége. A betegség lényege pedig, hogy megszakadnak az idegi kapcsolatok az agyban.

– Milyen életmódbeli tényezők játszanak kulcsszerepet az Alzheimer kockázatának csökkentésében?

– Szerintem ezt a legszemléletesebben úgy lehet elképzelni, hogy a demencia megelőzése egy hatlábú asztal. Az asztallap maga az agy és alatta vannak a lábak. Ha egy láb hiányzik, akkor az asztal egy kicsit billegni fog, de a többi megtartja – és nyilván akkor a legstabilabb, ha mind a hat láb biztosan áll.

Ez a hat láb pedig: a diéta, a mozgás, az alvás, a stresszoldás, az agy használata (tehát a tanulás, a kihívás elé állítás), illetve a társas kapcsolatok.

Azt tudni kell, hogy nincs olyan, hogy célirányos megelőzés – nincs az, hogy jól felgyűröm az ingujjam és megelőzöm a betegséget. Az agyat kell karbantartani és ez a hat dolog pontosan ezt szolgálja. Az étel, amit beleteszünk – az agy energiaellátása. A mozgásra gondoljunk úgy, mint oxigénre, ami levegőt juttat az agynak. Az alvás a helyreállító rendszer, amikor a nappal felgyülemlett szennyeződést kitakarítod belőle. A stresszoldás azért fontos, mert ha stressz alatt vagyunk, beszűkül a gondolkodásunk – ahhoz, hogy az agy teljes kapacitásában tudjon működni, nyugalom kell.

A társas kapcsolatok pedig azért nagyon fontosak, mert az idegrendszer úgy van kalibrálva biológiailag, evolúciósan, hogy kapcsolódjon más idegrendszerekkel. Ha csak arra gondolsz, hogy amikor megszületik egy csecsemő, az első dolog a kapcsolódás. Ráteszik az édesanya hasára – ez a bőrön keresztül kapcsolódás, de a szoptatás is kapcsolódás, a szemkontaktus is; aztán tudod, hogy a kisgyerek évekig le se szakad az édesanyjáról. Az idegrendszernek szüksége van arra, hogy más idegrendszerekből impulzust kapjon, és ezáltal fejlődjön, mert így alakulnak ki az új idegi kapcsolatok. Az emberi kapcsolatok mindennél fontosabbak.

– A sport és fizikai aktivitás mennyiben segíthet az Alzheimer-kór megelőzésében vagy lassításában? Tudnál személyes vagy tudományos példát hozni?

– A sport az említett hat láb egyike, amelynek legfőbb jótéteménye, hogy oxigénnel frissíti fel az agyat, ezáltal közvetlenül serkenti a mentális teljesítményt.

Személyes példát úgy tudok hozni, hogy én magam is nagyon komolyan veszem ezt – te is tudod, hiszen az edzőteremben találkoztunk először, és most is itt vagyunk. Persze, majd harminc év múlva derül ki, hogy elég volt-e az életmódom a demencia megelőzéséhez. Csak annyit mondanék, hogy azok az emberek, akik az idegtudománnyal foglalkoznak – azok a tudósok, doktorok – mindannyian tudják, hogy a sport az alapja mindennek, mert az tartja karban a tested.

A mozgásnak és a sportnak a jelentőségét egyszerűen nem lehet túlbecsülni. Az emberi test mozgásra teremtődött – evolúciósan mozogni kellett azért, hogy legyen étel, el kellett az étel után menni, meg kellett kergetni az állatot, le kellett ölni, vagy fára kellett mászni. A mozgás mindennek az alapja – ha az megszűnik, meghaltunk. Úgyhogy nem is tudom, mit mondhatnék még ennél többet a mozgás érdekében. Látható, hogy nagyon-nagyon fontos.

– Melyek azok a legtöbbet emlegetett étrendbeli tényezők, amelyeket érdemes beépíteni a mindennapokba?

– A diéta egy rendkívül sokrétű dolog és nagyon sokféle, egymásnak ellentmondó információ kering ezzel kapcsolatban – mert a paleodiétától a ketóig, a vegánig mindenféle benne van a köztudatban, és mindegyikre esküszik valaki.

Én azt gondolom, hogy térjünk vissza az alapokhoz: együnk valódi ételt. Szabaduljunk meg a agyonfeldolgozott, agyoncukrozott készítményektől, és válasszuk a természet egyszerűségét. A valódi vitalitás nem a bonyolult receptekben, hanem a tápanyagokban gazdag, tiszta alapanyagokban rejlik.

Ez a legfontosabb: az ételnek nem a mennyisége, hanem a tápanyagtartalma számít. Attól lakunk jól, hogy egy ételben sok tápanyag van és nem attól, hogy sokat eszünk. Mit értek ez alatt? Meg lehet enni egy óriási adag gyorséttermi kaját és ugyan fizikailag megtöltöm vele a gyomromat, de valószínűleg egy-másfél óra után már éhes leszek, mert a sejtjeim nem tudtak belőle energiát gyártani.

Ha viszont valódi tápanyagokban gazdag ételt eszünk – például csirkemellet barna rizzsel és friss salátával –, a szervezetünk minden szükséges összetevőt megkap. Ilyenkor nem a feszítő telítettséget érezzük, hanem a gyomor kellemes megtelését. Mivel ezek a tápanyagok lassan hasznosulnak, az energiatermelés folyamatos marad, így akár négy órán át is elkerülhet minket az éhség. Valójában ez a tudatos táplálkozás lényege: valódi ételeket fogyasztani az iparilag feldolgozott, élelmiszernek látszó termékek helyett, amelyek kizárólag a gyártók hasznát szolgálják.

– Vannak olyan módszerek vagy gyakorlatok (például agytréning, nyelvtanulás, kreatív tevékenység), amelyeket különösen hatékonynak gondolsz?

– Minden, ami kihívást jelent az agynak és örömet okoz, az kifejezetten támogatja azt a jelenséget, amit úgy hívnak, hogy neuroplaszticitás. Ezt legjobban úgy tudjuk megérteni, ha egy kisgyerekre gondolunk, akinek „szivacs” az agya – ahogy befogadja a világot, folyamatosan fejlődik, új és új idegi kapcsolatokat alakít ki.

Az agynak ez a tulajdonsága megmarad egészen a halálig, de kétségtelen, hogy felnőttkorban dolgozni kell azért, hogy az agyunk rugalmas maradjon. Minden, ami örömet okoz, minden, amit érdeklődésből csinálunk, ami szellemi kihívást jelent számunkra – tehát új dolgok megtanulása, az utazás, az új élmények befogadása –, ezek mind-mind fejlesztik az agyat.

Ha valaki semmi mást nem tesz, csak ül egy lakásban, bámulja a tévét, mindig ugyanazokat a dolgokat csinálja, még egy új receptet sem talál ki, akkor könnyű belátni, hogy nem igazán használja az agyát, hanem, ami már automatizálódott benne, azt használja újra és újra. Ez azért elég jól hozzájárul a demenciához.

– A stressz, alvás, anyagcsere-egészség hogyan hat a kognitív funkciókra hosszú távon?

– Sokkal jobban, mint azt idáig gondoltuk – ezt most már a kutatások is igazolják.

Az alvás azért fontos, mert mindenki tapasztalja magán, hogy ha nem aludta ki magát, akkor sokkal nehezebb gondolkodni, sokkal nehezebb megtanulni új dolgokat, lelassul a gondolkodásunk, nem látjuk át az összefüggéseket. Tehát kifejezetten közvetlen hatása van a kognitív funkcióra.

A stressz abszolút mindenhová, minden egyes sejtbe beszivárgó, lassan ölő méreg – nagyon fontos vele foglalkozni. A krónikus stressz állapota beszűkíti a kognitív kapacitást, mivel a szervezet erőforrásait a folyamatos túlélési üzemmód fenntartására fordítja. Ebben a tartós feszültségben a mentális energia a napi funkciók puszta ellátására korlátozódik, így a magasabb szintű szellemi tevékenységekhez szükséges kreatív és intellektuális tartalékok kimerülnek.

Nagyon-nagyon fontos a stresszt valahogy oldani. Ha másképp nem, akkor egy kis pihenéssel, meditációval, zenével, egy forró fürdővel. Meg kell tanulnunk bűntudat nélkül rácsukni az ajtót a külvilágra, mert mentális egyensúlyunkat csak mi magunk őrizhetjük meg. Az öngondoskodás – ami alatt most a pszichés öngondoskodást értem – felértékelődik akkor, ha az embernek demens hozzátartozója van, ugyanis valószínűleg senki nem fogja ezt nekünk megadni, csak mi magunknak.

– Ha egyetlen gyakorlati tanácsot kellene adnod az Alzheimer megelőzésére a 40 év felettieknek, mi lenne az?

– Nehéz kiemelni egyet abból a hat lábból, amiket már említettem. De, ha tényleg csak egyet emelhetek ki, akkor én azt gondolom, hogy a legjobb befektetés a testsúly rendezése.

Az elhízás nagyon sok betegségre, a cukorbetegségtől kezdve az érrendszeri problémákon, a szív egészségén és a mozgásszervi problémákon át mindenre hatással van, és így közvetetten az agy egészségére is.

– Mennyire fontos a közösségi támogatás és a társas kapcsolatok fenntartása az Alzheimer megelőzésében és a gondozásban?

– Ez az egyik legnehezebb kérdése a demens családtag gondozásának. Sokan elmagányosodnak, mert elfáradnak. Nem biztos, hogy van kedvük, idejük, energiájuk társas kapcsolatokat fenntartani. Aztán lehet, hogy a betegüknek olyan tünetei vannak, amelyeket kifejezetten szégyellnek, és már inkább nem hívják át a szomszédasszonyt se kávézni.

A társas elszigetelődés korunk egyik legégetőbb kihívása, hiszen az emberi kapcsolatok ápolása nem csupán érzelmi igény, hanem alapvető létszükséglet. Kapcsolódás híján a lélek elsorvad, a magány pedig észrevétlenül kövezheti ki a demencia felé vezető utat. Az emberi agy ugyanis természeténél fogva társas közegben hivatott működni: idegrendszerünk egészségének és rugalmasságának záloga a másokkal való interakció. Valójában akkor tudunk szellemileg és mentálisan is épek maradni, ha saját belső világunkat folyamatosan összekapcsoljuk másokéval. Az agynak szüksége van arra, hogy kapcsolódjon. Az idegrendszer úgy tud egészséges maradni, ha más idegrendszerekkel kapcsolódik.

– Mit tanácsolsz azoknak, akik már érintettek (például családtag gondozza a beteget)? Hogyan tudnak lelki-érzelmi egyensúlyt találni?

– Meggyőződésem, hogy egy demens családtag ápolása az élet legnehezebb feladatai közé tartozik. Lelkileg végtelenül megterhelő végignézni, ahogy szerettünk személyisége a betegség árnyékában lassan elhalványul, ahogy a szemünk előtt lesz önmaga rosszabb verziója. Bajlódni a betegség okozta idegesítő, bosszantó, nehezen kezelhető tünetekkel. A belső vívódást csak fokozzák a méltatlan anyagi terhek, majd a legnehezebb dilemma: felvállalni az otthoni ápolás emberfeletti súlyát, vagy meghozni azt a szívbemarkoló döntést, hogy szakértő kezekre bízzuk őt. Ezek a választások nemcsak a fizikai erőt, hanem a lélek legmélyebb tartalékait is felemésztik.

Külön kiemelném azt a sajátos gyászt, amelyet minden, családtagját ápoló gondozó átél. Sokan számolnak be arról a fájdalmas érzésről, hogy a szerettük már nem önmaga, csupán egykori énjének árnyéka. Ezt a gondolatot rendkívül nehéz érzelmileg feldolgozni, és gyakran súlyos bűntudat kíséri. Sokakban felmerül a kínzó kérdés: miként gondolhatok így édesanyámra? Ez a belső küzdelem a külvilág számára láthatatlan marad, pedig a gondozás folyamatos lelki terhének egyik legnehezebb része.

Fontos, hogy nyíltan beszéljünk erről az állapotról. Családtagjainkban tudatosítanunk kell, hogy amit tapasztalnak, az egy betegség megnyilvánulása. A zavart pillanatok, az ismétlések vagy a megváltozott viselkedés valójában tünetek, ezért ezeket igyekezzünk türelemmel és elnézéssel viselni. Döntést kell hozni például arról is, hogy karácsonykor velünk legyen vagy ne a demens családtag. Számtalan olyan árnyalata van ennek az élethelyzetnek, amelyet csak azok érthetnek meg igazán, akik közvetlenül érintettek.

Azt tudom mondani a gondozóknak, fontos, hogy ne maradjanak egyedül ebben a nehéz küzdelemben. Merjenek ajtót nyitni a külvilágra: legyen az egy támogató online közösség, egy közös kávézás a szomszéddal vagy egy délután a nyugdíjasklubban. A segítségkérés nem a gyengeség, hanem az öngondoskodás jele. Szükségük van olyan impulzusokra és emberi kapcsolatokra, amelyek feltöltik a lelküket, és egy kis lélegzetvételnyi szünetet adnak a mindennapok terhei mellett.

– Mit üzensz azoknak, akik félnek a diagnózistól vagy nem mernek beszélni róla a családjukban?

– Ez a betegség előbb-utóbb mindenképpen nyilvánvalóvá válik. A kezdeti stádiumban még lehet halogatni a döntést. Ha például az édesanyánkon látjuk a jeleket, érthető, hogy a legtöbben hárítanak, és próbálják meggyőzni magukat az ellenkezőjéről. Ilyenkor gyakran mondogatjuk, hogy nincs igazunk, anyunak csak rossz napja van, csupán idősödik, vagy a társa elvesztése miatt depressziós. Nagyon sokáig el lehet titkolni magunk előtt a rossz gondolatokat.

A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy előbb-utóbb történik valamilyen súlyos incidens. Például kikapcsolják a gázt a be nem fizetett számlák miatt, vagy a romló memória miatt bekapcsolva marad a vasaló, és majdnem leég a ház. Eljön az a pont, amikor már nem lehet tovább halogatni a szembenézést, ám ekkor már sokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Hirtelen kell eldöntenünk, ki vigyázzon a betegre, és beköltözzön-e egy gondozási intézménybe.

Ez a betegség rengeteg kérdést vet fel, ezért azt tanácsolom: mindenképpen nézzünk szembe a valósággal. Ha mi nem tesszük meg, az élet kényszerít rá minket, de akkor már sokkal fájdalmasabb lesz a folyamat. Jobb időben tájékozódni, orvoshoz fordulni és felállítani a diagnózist, mert így felkészülten, informált döntéseket hozhatunk a jövőre vonatkozóan.

– Nemrég létrehoztál a Facebook mellett egy YouTube-csatornát is a témában. Miért döntöttél úgy, hogy egy másik platformra is szükséged van? Más itt a közönség, a reakciók, több az elérés?

Azért hoztam létre a YouTube-csatornát, mert nagyon nagy szükség van erre a tudásra és a digitális korban a videó az, ami a legtöbb emberhez eljut. A YouTube pedig az a platform, ahol a legjobban lehet rendszerezni ezeket a videókat. Facebookra is tettem fel néhányat, de a Facebook nem az a felület, ahol a videók jó helyen vannak – YouTube-on viszont igen.

Most, amikor beszélek erről, van fönt körülbelül tizenöt videóm, de a csatorna még nagyon fiatal, néhány hete kezdtem el. Folyamatosan töltöm fel rá azokat a videókat, amelyek a legégetőbb problémákat dolgozzák fel és a legfontosabbak a hozzátartozóknak.

Az elmúlt tizenhárom év során az idegtudomány és a demencia kutatása a szenvedélyemmé vált. Meggyőződésem, hogy ez a tudás csak akkor tölti be valódi szerepét, ha közkinccsé tesszük. Célom, hogy videóimmal hidat építsek a tudomány és a mindennapok között, segítve az érintetteket és családtagjaikat a betegség mélyebb megértésében.

– Mit gondolsz a jövő Alzheimer-kutatásáról? Várhatóak áttörések? Oltás, új diagnosztikai eszközök, életmód-specifikus programok?

– Abszolút követem az ezzel kapcsolatos kutatásokat. Bár időről időre megjelennek olyan gyógyszerek, amelyek valamit tudnak javítani a nagyon korai fázisban felfedezett demencián – tehát ki tudják tolni azt a fázist, amikor még csak kevés segítség kell –, de nekem van egy olyan teóriám, hogy vannak dolgok, amelyekben a természet nem enged.

Például ilyen az alvás. Az alvászavar nem kémiai hiánybetegség, hanem a belső nyugtalanság tünete. Ezért a hosszú távú megoldás sem a pohár alján vagy a tablettákban rejlik, hanem a megnyugvás képességében: tudni kell letenni a nap terheit, hogy az ember elég könnyűvé váljon az álomhoz.

Ez az egyik kulcsa a demencia megelőzésének is, szerintem a természetnek van egy bölcs üzenete számunkra: aki tiszteli az élet rendjét, azt az elméje is tovább szolgálja. Mivel a demenciát még nem sikerült orvosi eszközökkel legyőznünk, a felelősség a miénk. Ne várjunk csodaszerekre – vegyük saját kezünkbe az egészségünket, és éljünk úgy, hogy megőrizhessük szellemi épségünket.

– Van olyan tévhit, amit szeretnél egyszer és mindenkorra eloszlatni a témában?

– A legnagyobb tévhit az, hogy a demencia csak úgy lesújt egyik napról a másikra, és mi védtelenek vagyunk vele szemben. Ez nem igaz.

Nagyon sokat tudunk tenni életmóddal, az élethez való hozzáállással azért, hogy egészséges maradjon az agyunk. Nagyon sok tudatosság kell hozzá, energiabefektetés – és sokkal kevesebb pénz, mint gondolnánk.

Rajtunk múlik a döntés, hiszen mintegy 90-95 százalékos kontroll van a kezünkben, hogy megelőzzük ezt a betegséget. Ehhez csupán hiteles információkra, tudatos hozzáállásra és némi befektetett energiára van szükségünk. Mindezt ne csak azért tegyük, hogy évtizedek múltán elkerüljük a szellemi hanyatlást vagy a kiszolgáltatottságot, és ne váljunk gyermekeink terhére. A cél sokkal inkább az, hogy már most minőségi mindennapokat élhessünk, amelynek természetes velejárója a szellemi frissesség megőrzése is.

AlzheimerPercek:

A demencia megelőzéséről szóló Facebook-oldal. 

A demens betegek hozzátartozóinak készült Youtube-csatorna tanácsokkal.

Temesvári Márta

Kapcsolódó: