Kiálltak a normalitás mellett, börtönbe akarja juttatni őket a Háttér Társaság (+VIDEÓ)
Június 12-én reggel tárgyalta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azoknak a hazafiaknak az ügyét, akik 2019-ben a Pride-hónap keretein belül megrendezésre kerülő „Szivárvány Szakkör – Hozd magaddal a haverodat is!” elnevezésű eseményre szerettek volna bejutni. Bár fizikai erőszakról szó sem volt Barcsa-Turner Gábor, Budaházy György és Walter Pál Péter részéről, esetüket mégis „közösség tagja elleni erőszak bűntetteként” kezelik. Védelmüket az ismert nemzeti jogvédő, Gaudi-Nagy Tamás látja el.
Különös pikantériát ad a napnak, hogy éppen azonos időben tárgyalták a szomszédos épületben a magyarverő antifák esetét is.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) sem véletlenül volt jelen: ahol a normalitás vagy a magyarság érdeke sérül, ők mindig ott teremnek.
Összességében elmondhatjuk, hogy hiába van állítólag 15 éve jobboldali, konzervatív kormányzás Magyarországon, mégis a normalitásért kiállók vannak elnyomva, a család- és magyarellenes erők pedig azt csinálnak, amit csak akarnak.
Előzmények:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás