A Balaton-felvidék festői lankái között, Felsőörs határában létezik egy hely, ahol a lovaglás fogalma egészen más értelmet nyer. Itt a folyamat nem sportteljesítménnyel, hanem mély, belső kapcsolódással kezdődik. Az Eldobogó Organikus Lovarda nem csupán egy oktatási központ, hanem egy természetközpontú műhely, ahol a cél nem az állat megtörése, hanem a kölcsönös bizalom szilárd alapjainak lerakása. Csontó Zoltán birodalmában a tanítás első lépése nem a nyeregbe pattanás, hanem a jelenlét művészetének elsajátítása.
Csontó Zoltán útja rendhagyó módon kanyarodott a lovasvilág felé. Bár felmenői gazdálkodó emberek voltak, ő maga harminchárom éves koráig nem ült lovon. Élete első szakaszát a Magyar Honvédség kötelékében töltötte, ahol vadászpilótaként szolgált. Az egykori katona azonban a merev, hierarchikus fegyelem helyett végül egy egészen másfajta életfilozófiában talált otthonra. Felismerte, hogy sem az ember, sem az állat nem képes kiteljesedni az erő, a kényszer vagy az uralom kényszerpályáin. Valódi harmónia csak akkor születhet, ha mindkét fél a saját természete szerint létezhet.
Az Eldobogó központ ennek a felismerésnek a kézzelfogható lenyomata. A szakmai munka alapját a világszerte elismert Pat Parelli nevéhez fűződő módszer adja. Ez a megközelítés a természetes lóidomítás eszköztárát használja, amely nem egyszerű technikai sorrend, hanem egy sajátos kommunikációs forma. Sokan nevezik ezt a köznyelvben „lovassuttogásnak”, ám a valóság ennél jóval összetettebb: értő figyelmet és folyamatos párbeszédet jelent.
A Parelli-módszer alapja az empátia. Nem arra keresi a választ, miként vegyük rá a lovat az akaratunk végrehajtására, hanem arra, miként érthetnénk meg őt jobban. A viszonyrendszer építése nem a hátas nyergében, hanem a földről, szemmagasságban kezdődik. Az embernek meg kell ismernie az állat testbeszédét, ösztönös reakcióit és félelmeit ahhoz, hogy elnyerhesse a bizalmát. Csontó Zoltán éveken át mélyítette tudását Európa neves szakembereinél, majd Magyarországon az elsők között kezdte el hirdetni ezt a természetközeli szemléletet.
Ez a történet azonban csak látszólag szól a lovakról – valójában rólunk, emberekről beszél. Arról a folyamatról, ahogyan a modern világ zajában eltávolodtunk mindattól, ami természetes: a csendtől, az ösztönös figyelmektől és a maszkok nélküli létezéstől. A ló ugyanis tökéletes tükröt tart elénk. Neki képtelenség hazudni; azonnal megérzi a belső feszültséget, a bizonytalanságot vagy a türelmetlen sürgetést. Minden rezdülése az ember aktuális belső állapotára adott válasz, ezért a lovakkal végzett közös munka egyben a legőszintébb önismereti út is.
Az Eldobogó falai között tehát nem csupán lovagolni tanítanak, hanem figyelni és kapcsolódni. Itt a ló nem eszköz, hanem egyenrangú társ. Ez a viszony azért is különleges, mert a ló az egyetlen élőlény, amelyre rábízzuk magunkat, akinek a hátán az egyensúlyunkat és sokszor a félelmeinket is elhelyezzük. Ez a kiszolgáltatottság csak akkor válik szabadsággá, ha valódi partnerség alakul ki.
Az évek során az iskola köré értékes közösség épült. Olyan emberek találnak ide, akik vágynak a kiszakadásra a mesterséges és gyors hétköznapokból, és szeretnék megtapasztalni, milyen az, amikor ember és természet újra közös nyelven beszél. Az Eldobogó végső soron egy emlékeztető: a harmónia nem misztikum, hanem az a pillanat, amikor feladjuk az irányítás kényszerét, és egyszerűen csak megtanulunk jelen lenni.
(Kiemelt videó forrása: Magyar Jelen YouTube-csatornája)
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!