Z, a zsidó dzsihadista? – Dr. Téglásy Imre írása

Vendégszerzőnk, Dr. Téglásy Imre írása.

Róma püspöke gyakran mondogatja, hogy az iszlámnak és a katolicizmusnak sok közös vonása van, és gyakran tesz értékítéletet kifejező egyenlőségjelet a két vallás közé. Ezt az egyenlőségjelet cseréli fel idézőjelre és kérdőjelezi meg William Kilpatrick amerikai iszlámszakértő, amikor a Moszkvában elkövetett mészárlás kapcsán a két világvallás követőinek erkölcsi értékrendjét vizsgálja.

Miután két muszlim terrorista Franciaországban meggyilkolta Jacques Hamel katolikus papot, akkor a katolikus egyházfő az Olaszországban is létező családon belüli erőszak példáival mentegette ennek a bűncselekménynek a vallási indítékait:

„Az egyik megölte a barátnőjét, a másik megölte az anyósát… és ezek mindketten megkeresztelkedett katolikusok voltak. Amikor tehát az iszlám erőszakról beszélek, akkor a katolikus erőszakról is beszélnem kell.”

Csakhogy ez így meglehetősen megtévesztő beállítás. (Mifelénk, a Magyar Ugaron ezt így mondjuk: „csúsztatás”.) Ugyanis erkölcsi szempontból nem egyenértékű a két vallás. Viszont hatalmas erkölcsi különbségek, ég és föld, ördög és pokol van a két világvallás között.

Elemezzük tehát azt a szörnyű támadást, amit az Iszlám Állam ISIS-K néven ismert ága intézett a minap egy moszkvai koncertterem ártatlan látogatói ellen! A terroristák automata fegyverrel és Molotov-koktélokkal felfegyverkezve 143 embert öltek meg és több tucatnyit súlyosan megsebesítettek. (És a halálesetek száma sajnos még most sem végleges.)

A világot ugyan megdöbbentette a tragédia híre, de talán valamennyire meg is értették ezt a kezdetben meglepőnek tűnő eseményt, amikor kiderült, hogy iszlámista terroristák vállalták magukra a támadást. A koncerttermek és más nyilvános összejövetelek elleni dzsihadista támadásoknak ugyanis hosszú előtörténete van már mind Oroszországban, mind több más, európai országban is.

És most képzeljünk el egy ellenpéldát, és játsszunk el azzal a gondolattal, hogy valami ehhez hasonló, de persze csak feltételezett eseményre kerülne sor! Tételezzük fel, hogy egy újság szalagcíme vagy egy tévériport arról szól, hogy katolikus terroristák megrohamoztak egy világvárosi koncerttermet, melynek során brutálisan lemészároltak, illetve megsebesítettek több száz ártatlan embert. Ez ugye már sokkoló lenne, ugyanakkor egészen meglepő is. Ki tudta ugyanis eddig, hogy léteznek magukat büszkén katolikusnak valló terrorista csoportok?

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének katolikusokból álló terrorista csoportok. Feltételezhető, hogy a gyilkos mexikói drogkartellek soraiban is sok megkeresztelt katolikus van. Ezeket a bandákat azonban soha nem emlegetik katolikus kartellekként. És ez jól is van így. Őket ugyanis nem a katolikus hitelvek motiválják, hanem a cselekményekkel szerzett meggazdagodás és az oly gyakori, egymással is ellenséges csoportok közötti, hatalomkoncentrációt szolgáló, véres leszámolás. E tevékenységük nyilvánvalóan ellene mond a katolikus tanításoknak. Éppen így az a katolikus, „aki meggyilkolta a barátnőjét” (Bergoglio hibás összehasonlításával élve), sem igazolhatja tetteit azzal, hogy ő a katolikus egyház tagja. A gyilkosságot tiltó ötödik parancs kötelme alól ugyanis senki sem bújhat ki azzal, hogy alkalmasint egy hűtlen barátnőt vagy feleséget, esetleg ezek elcsábítóját ölte meg.

Ezzel szemben ugyanakkor helyénvalónak tűnik, ha az iszlámisták által elkövetett terrortámadásokat „iszlámista” névvel illessük, hiszen e szörnyű bűnöket (szerintük hőstetteket) e terroristák éppen a maguk iszlám hitére hivatkozva tekintik helyesnek, sőt olyan emelkedett példáknak, amelyeket minden más „igazhitűnek” is követnie kell.

Az iszlám szent irataiban e szakaszok igazolják e sajátos „erkölcsiséget”:

• A muzulmánoknak a Korán és a Hadísz is azt parancsolja, hogy szükség esetén erőszakkal és terror alkalmazásával is terjeszteniük kell az iszlámot. A Korán arra buzdítja a muszlimokat, hogy „öljék meg őket [értsd: a hitetleneket], bárhol is vannak” (2:191). Mohamed maga is azzal dicsekedett, hogy „A terror által nyertem.” (Bukhári 4:52:220).
• Az iszlám szent irataiban igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a dzsihádnak. (A dzsihád szó szerinti jelentése arabul „erőfeszítést tenni”, és magában foglalhatja az Isten szolgálata során tett szellemi, retorikai, tudományos és nem utolsó sorban katonai erőfeszítéseket.
• Valójában ez a legmagasabb érték. Az az ember, aki „Isten ügyéért harcol”, emelkedettebb erénnyel ékes, mint „aki inni ad a zarándokoknak és meglátogatja a Szent Mecsetet” (Korán 9:19). Sőt: „Ha nem mégy háborúba, Ő [Allah] majd szigorúan megbüntet. (9:39).
• Mohamed, akit minden mohamedán példaképének tartanak, terrort alkalmazott. Ibn Ishaq: Mohamed élete, az iszlám hit három fő forrásának egyike, megmutatja nekünk, hogy Mohamed hosszú ideje gyakorolta a terrort. A 800 oldalas könyv kétharmadát a Mohamed dzsihádtámadásairól, az elfogott foglyok lefejezéséről, a rabszolgákkal való kereskedésről, a nemi erőszakról és a kínzásról szóló beszámolók teszik ki.
• A dzsihád keretében alkalmazott terrort gazdagon jutalmazzák a Paradicsomban. Azok, akik ölnek vagy elesnek a csatában, egészen biztosan a Paradicsomba kerülnek, ahol „kertekben, szőlőskertekben és telt keblű szűzek társaiként” (78:31-34) mennyei gyönyöröket élvezhetnek. Összefoglalva: úgy tűnik, hogy Allah szentesíti a terrort.
• A dzsihád terroristákat már e földön is nagy tisztelet övezi. Ciszjordániában például utcákat, tereket, parkokat és iskolákat neveznek el a „mártírok” tiszteletére, még akkor is, ha ártatlan civilek, köztük nők és gyermekek megkínzásával és meggyilkolásával „érdemelték ki” az efféle mártíromságot. Sőt, a Palesztin Hatóság egész életre szóló ösztöndíjjal tünteti ki a terrorista rokonait. Ez a „keress pénzt az ölésért” program ösztönzőleg hat a további dzsihádtámadásokra, és megerősíti azt az agymosást, amit a legtöbb palesztin kap az iskolában – nevezetesen, hogy Allahért ölni az élet legszentebb hivatása.

Ellentétben tehát azzal, amit Ferenc hisz és tanít, a katolikusok és a muszlimok korántsem ugyanannak az erkölcsi értékrendnek a talaján állnak. Ennek az az oka, hogy bár sok katolikus hisz ebben, a katolikusok és a muszlimok mégsem ugyanazt az Istent imádják, és még csak nem is ugyanazt a Jézust „tisztelik”, ahogyan azt a Vatikáni Zsinat dokumentuma, a Nostra Aetate tévesen állítja.

Természetesen vannak felszínes hasonlóságok a két vallás között, de a felszín alatt mély törésvonalak húzódnak, amelyeket a katolikusoknak ismerniük és érteniük kell. De akkor vajon miért hisznek a katolikusok még mindig az iszlám rózsaszínű változatában, amelyet Ferenc oly nagy odaadással támogat?! Talán azért, mert béke iránti vágyakozásuktól indíttatva azt is el akarják hinni, hogy az iszlám a béke vallása. (És itt a kevésbé művelt olvasók megbotránkozását kerülendő sajnos latinul kell idéznem C. Caraffa bíborosnak a tömegekre vonatkoztatott latin diagnózisát: vulgus vult decipi, ergo decipiatur.) Ellenkező esetben ugyanis arra kényszerülnének, hogy – mint  John Foster Dulles mondta egy másik eset kapcsán ­–  „gyötrelmes újraértékelés keretében vizsgálják meg kényelmes illúzióik tényleges igazságtartalmát.”

Azok tehát, akik pacifista illúzióik üres reményét táplálva gyorsan és könnyelműen napirendre térnek az efféle iszlámista bűntettek fölött, szendergő szelídségükkel csak azt segítik elő, hogy még sok olyan, gyilkos támadás érje a kereszténységet, mint amilyen most legutóbb Moszkvában is történt.

És kérek mindenkit, senkit se tévesszen meg az a fohász, amit Ferenc virágvasárnap rebegett el az elkövetőkért. Azért imádkozott, hogy Isten „térítse meg azoknak a szívét, akik megtervezik, szervezik és végrehajtják ezeket az embertelen cselekedeteket, akik megsértik Istent, aki pedig megparancsolta: „Ne ölj!” Ferenc tehát nem azt kéri, hogy térjenek át a kereszténységre, hanem azt, hogy térjenek meg az „igazi” avagy „hiteles” iszlámra, amely – mint írta – „szemben áll az erőszak minden formájával”. Továbbá térjenek meg ahhoz az iszlámhoz, amelyben Ferenc hite szerint semmi olyasféle parancs nincs, ami a hitetlenek megölésére buzdítana. Úgy tűnik, hogy Róma püspökének iszlámmal kapcsolatos ismeretei nagyrészt azokon a meséken alapulnak, amiket imám barátai adnak neki elő.

*

Vannak azonban olyan mesék is, amiket a kora középkori arab mesegyűjtemény, az Ezeregyéjszaka meséinek mintájára napjaink meseírói szerkesztenek tukmálnak ránk. A modern mesemondók lényegében ugyanolyan túlélési kényszerrel koholják ezeket, mint ahogyan az eredeti meséket mondták. Ismeretes, hogy a keretmesében szereplő a szultán azért végeztet ki minden nap egy-egy ágyasként használt szüzet, mert korábbi felesége hűtlenség emiatt bosszút akart állni az egész női nemen. A nászéjszakán a nagyvezír lánya, Sahrazád (ismertebb nevén: Seherezádé) elmond egy mesét a szultánnak, de nem fejezi be, így kényszeríti a kíváncsi Sahrijárt, hogy tartsa még őt életben. Másnap éjszaka, amint befejezi a mesét, elkezd (de csak elkezd) egy másikat. Mivel ez így folytatódik ezeregy éjszakán át,  a szultán végül megkíméli Sahrazád életét.

Nem tudhatjuk, hogy Ukrajna szultánja hány olyan történetet rendelt meg alattvalóitól, hogy legyen minden olyan esti mese, aminek előadásával szövetségesei és saját népe körében hatékonyan segítheti politikai túlélését. Annyi azonban elmondható, hogy az ezeregy éjszakánál már jóval több rémmesét (nagyjából ezernégyszázhatvan napra valót) adott elő már eddig is a jóhiszeműen szörnyülködő világnak és e propagandisztikus rémmeséket távolról ihlető, nála hatalmasabb hatalomgyakorlóknak. A legújabb „story” arról szól, hogy Ukrajna szultánjának az ég világon semmi, de semmi köze nincs a Tádzsikisztánból származó, iszlám harcosok minapi moszkvai vérengzéséhez.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Telegram-csatornáján idézte fel azokat a kijelentéseket, amelyek arra utalnak, hogy mégiscsak Z., az ukrán szultán áll a dzsihadisták moszkvai terrortámadása mögött. Így fogalmazott:

„Ha valakinek még mindig kétségei vannak afelől, hogy a kijevi rezsim képes volt ilyen terrortámadást elkövetni, évek óta tervezgetett és végrehajtott ilyen dolgokat, átitatódott ezzel az ideológiával, idézzük fel a nyilatkozataikat!”

Közvetlenül az orosz–ukrán háború előtt Olekszandr Turcsinov, Ukrajna volt megbízott elnöke 2022 februárjában azt mondta:

„Készek vagyunk elpusztítani az oroszokat, ahol csak tudjuk. Nemcsak Ukrajnában, hanem a határain túl – Oroszország területén – is meg kell verni őket.”

A háború már javában zajlott, amikor 2022 augusztusában a szultán kazahsztáni nagykövete kijelentette:

„Megpróbálunk minél több oroszt megölni, amennyit csak lehet. Minél több oroszt ölünk meg most, annál kevesebbet kell majd a gyerekeinknek megölniük. Ennyi az egész.”

A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára pedig arról beszélt, hogy „minden lángolni fog, amíg Moszkva le nem ég”. Nemrég Z is mondott olyan dolgokat, amelyeket az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova felvehetett a halállista szövegei közé. Z-től való idézete:

„Meghatároztuk az ellenség legsebezhetőbb helyeit, azokat, ahol a legtöbb kárt okozhatjuk neki. És ezt meg is fogjuk tenni. Minél többet veszít az orosz állam, és minél nagyobb árat fizet agressziójáért, annál közelebb lesz ennek a háborúnak az igazságos vége.”

A némelyek által „minden gyanú felett álló Z” és az ő szintén (nem pedig őszintén!) ártatlan dzsihadistáinak eddigi tevékenysége enyhén szólva kétségessé teszi a koncerttermi mészárlás tagadásának igazságát. Világszerte ismert tény, hogy az ukrán titkosszolgálat, az SZBU állt Darja Dugina, a Vlagyimir Putyin ideológusának is nevezett Alekszandr Dugin lányának tavaly augusztusi meggyilkolása mögött. Afelől sem lehet sok kétség, hogy kik lehettek annak a profinak tűnő merényletnek a kitervelői, amelynek végrehajtása során egy szoborba rejtett bomba felrobbant egy zsúfolt szentpétervári kávézóban és megölte Vladlen Tatarszkij, orosz katonai bloggert. Mellesleg  éppen ettől az áldozattól származtak azok a mondatok, amelyek stílusát sokan akár keményen „dzsihadistának” is érezhették:

„Mindenkit legyőzünk, mindenkit megölünk, mindenkit kirabolunk, ha szükséges. Akkor minden úgy lesz, ahogy nekünk tetszik.”

A Crocus City Hall mészárosaival kapcsolatos nyomozás bizonyítékokat tárt fel az iszlámista támadók és Z közötti kapcsolatról – közölte legutóbb az orosz Nyomozó Bizottság a Telegram-csatornáján.

“A nyomozás első eredményei teljes mértékben megerősítik a terroristák akciójának tervezett jellegét, az alapos előkészítést és a bűncselekmény szervezőinek pénzügyi támogatását. Az őrizetbe vett terroristákkal folytatott munka, a tőlük lefoglalt technikai eszközök felkutatása, a pénzügyi tranzakciókról szóló információk elemzése eredményeként bizonyítékot nyert az ukrán nacionalistákkal való kapcsolatukra” – áll a közleményben.

Akármi történt vagy fog történni, mi a magunk részéről Nagypéntekkel kezdődő három szent nap népeinket megváltó áldozatát szomjazzuk.

Múlt vasárnap délelőtt, Oroszország nemzeti gyásza alkalmából én magam is tisztelegtem az orosz nagykövetség konzuli részlege előtt. A kerítésre kifüggesztettem az általam e célra vitt hófehér keresztet, a frissen szedett virágokkal imádkoztam az ártatlan áldozatokért, és fejet hajtottam mindannyijuk emléke előtt. A kereszten a békés együttműködés jeleként elhelyeztem a nemzeteinket jelképező orosz és magyar trikolórt. Kívánom, hogy népeink kövessék a szeretetnek azt a legmagasabb törvényét, amelyet keresztény vallásunk névadója, Jézus Krisztus hagyott a világ népeire! Kívánom, hogy az Élet kultúrájának tanúiként és művelőiként Európa minden népe hallja meg Krisztus király húsvéti üzenetét és egyesüljön az Ő békés hatalma alatt. Életre fel!

Dr. Téglásy Imre

A véleményrovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a Magyar Jelen szerkesztőségének álláspontját.