Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Kijevben hangsúlyozta, hogy az Oroszországgal folytatandó béketárgyalások nem érhetnek el valódi eredményt Ukrajna részvétele nélkül, és felszólította a szövetségeseit, hogy ennek megfelelően alakítsák ki a tárgyalási kereteket – írta meg a karpathir.com.
Zelenszkij a moldovai államfővel, Maia Sanduval tartott találkozóján kijelentette:
Lehetetlen kizárni Ukrajnát bármilyen tárgyalásból, ellenkező esetben a tárgyalások nem vezetnek tényleges eredményre.
Az ukrán elnök szerint bármilyen béketárgyalás előtt fontos megfogalmazni az igazságos béke elérésének konkrét lépéseit, elkerülve Oroszország esetleges „békedekrétumát.”
Elfogy a levegő Zelenszkij körül
Zelenszkij az amerikai választások előtt a demokratáknak szorított, hiszen tudta, a globalisták begyepesedett oroszfóbiája garantálja számára a további támogatást, legyen szó akár pénzről, akár fegyverekről. (Arról nem is beszélve, hogy a BlackRock kifejezetten érdekelt az ukrán területekben, így lobbistái biztosan nem hagynák azt veszni.) Ám számításai nem váltak be, és Donald Trump földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, ami igen új helyzetet teremtett. Az új adminisztráció ugyanis tudja, hogy a valódi veszélyt az ereje teljében lévő kommunista Kína jelenti.
Zelenszkij hiába próbált közeledni az új vezetéshez, ez a republikánusokat nem hatott be, hiszen az új elnök beiktatása napján elzárta a pénzcsapokat.
Trump felfüggesztette a külföldi segélyezési programokat, így Ukrajna sem kap több támogatást
A német bábkormány is megbukott, így Ukrajna feltétlen támogatói között kb. már csak a globalista Donald Tusk által vezetett Lengyelország maradt, ők azonban érdemi segítséget aligha tudnak nyújtani keleti szomszédjuknak.
Ráadásul a jelek szerint immáron nem csak az európai emberek, de vezetőik is belefáradtak az arrogáns vezető egyre arcátlanabb stílusába és követeléseibe. Évek teltek el, s minden ígéret ellenére, az orosz gazdaságot nem sikerült padlóra küldeni, az európai országok gazdaságai viszont megroppantak, miközben leggazdagabb, legbefolyásosabb üzletembereik mentességet kaptak a szankciók alól. (Gondoljunk csak a belgiumi gyémántkereskedőkre, mely ágazat, ugye tudjuk, kiknek a kezében összpontosul.)
Lassan már nem csak a fegyverek, az élőerő is elfogy Ukrajnában, így a háborút hamarosan le kell zárni.
Mentené a menthetőt
Az ukrajnai rezsim most attól tart, “szövetségesei” a hátuk mögött egyezhetnek meg Oroszországgal a békefeltételekről. Zelenszkij ezzel kapcsolatban leszögezte, Ukrajna nélkül nem lehet békét kötni.
Az energiaválságra reagálva pedig bejelentette, hogy Ukrajna kész térítésmentesen szenet szállítani Moldovának, ahol az orosz gázszállítás leállítása óta súlyos energiagondok alakultak ki. Maia Sandu moldovai államfő elmondta, hogy hazájában az elektromos energia-árak drámai módon emelkedtek, különösen a szakadár oroszbarát Dnyeszter melléki területen, ahol fűtés és világítás sincs.
Zelenszkij felajánlotta, hogy Ukrajna elegendő szenet tud szállítani Moldovának vagy a Dnyeszter melléki területnek, és az ottani áramárak akár 30 százalékos csökkentését is elősegítené. Ezenkívül Ukrajna szakembereket küldene a Dnyeszter melléki erőmű átállítására az ukrán szén felhasználására. Cserébe Tiraspoltól áram szállítását kérte, miután az orosz légitámadások jelentős károkat okoztak az ukrajnai energiahálózatban. Maia Sandu közölte, hogy a tiraspoli vezetők döntésén múlik, elfogadják-e az ajánlatot.
Zelenszkij az UNIAN ukrán hírügynökségnek adott nyilatkozatában azt állította, az amerikai külügyminisztérium által 90 napra befagyasztott segélyek nem érintik az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, csupán a humanitárius segélyeket. Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai segítség továbbra is biztosított.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!