1.1 C
Budapest
2022. november 29., kedd
Magyar Jelen
Kiemelt

Zöld gerilla kiáltvány terjed a közösségi médiában

– Célunk egy olyan társadalom , amely emberi léptékű, környezetével és erőforrásaival egyensúlyban van – olvasható a magát Zöld Gerilla mozgalomnak nevező csoportosulás kiáltványában. Nem manapság hozták létre a csoportot, mint írják:

“Hét év sok idő egy ember életében is, hát még egy fb oldal életében. Mi, az adminisztrátorok hét évvel ezelőtt hívtuk életre az Ártéri gazdálkodás oldalt.”
– A kezdeti időkben az volt a célunk, hogy Andrásfalvy Bertalan köpönyegéből előbújva mementót állítsunk a fokgazdálkodásnak, mint egy történeti-néprajzi érdekességnek. Tisztában voltunk vele, hogy a természet in integrum restitutioja, vagyis az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, azonban a régi, hagyományos tájgazdálkodás elvei alkalmazhatóak a modern világban is, hiszen ezt a tudomány igazolja. Így lett vállalt küldetésünk az ismeretterjesztés. Próbálkoztunk a média világával, sajtótermékeken keresztül eljuttatni ezt a szemléletet az emberekhez. Se a médiumokban, se a politika világában nem találtunk fogadókészséget. Le kell vonnunk a szükséges konzekvenciákat, mozgalommá kell szerveződjünk, ugyanis a döntéshozók számára a szakmaiság önmagában nem elegendő érv. Ezennel meghirdetjük a Zöld Gerilla mozgalmat – szögezik le.Mint fogalmaznak,
“Célunk egy olyan társadalom , amely emberi léptékű, környezetével és erőforrásaival egyensúlyban van, nyitott, megújuló és önfenntartó, önmagában sokszínű és értékekben gazdag, autonóm és szabad közösségek együttműködésén alapszik.”
– Ideológiai ellentétektől függetlenül, a közös problémákra ( klimatikus kihívások, biodiverzitás- és talajpusztulás, lokalizációellenes globalizáció, természet- és emberellenes kapitalizmus) szövetséget alkotva megoldást talál a tájgazdálkodásban. Aktivizmusunkkal ezekre a közös problémákra és a megoldás szükségességére akarjuk felhívni a figyelmet, minden felelős embernek lehetőséget nyújtva a cselekvésre.
Támogatjuk az önszerveződést, közösségi kertek létesítését, segítjük a hagyományos ökológiai tudáson alapuló mintaterületek létrehozását, a tündérkert mozgalom, vagyis tájfajta gyümölcsfáink elterjesztését, az élelmiszer-önrendelkezés megvalósítását – foglalják össze.- A helyes tájgazdálkodás, vagyis a vizes helygazdálkodás megoldást nyújt az ökológiai, szociális és gazdasági kihívásokra. A sorrend egyben értékrendet is takar. Gazdasági ideánk az ökoszociális (piac?)gazdaság, szemléleti alapjaink pedig az ökopatriotizmus elnevezéssel illethető, ami a lokalitás szabadságát támogatja a globalitás kiszolgáltatottságával szemben. Az ökopatriotizmus egy ideológiák feletti értékrend. Az ökopatriotizmus zöld, mert a természeti értékeket tartja elsődlegesnek. Az ökopatriotizmus szociális, mert az ember önmagában való érték számára. Az ökopatriotizmus lokális, mert a helyi érdeket támogatja az idegennel szemben. Az ökopatriotizmus univerzális, mert az egész több, mint a részek összege. Az ökopatriotizmus progresszív, mert rendszerkritikus és tagadja a jelenlegi paradigmát. Az ökopatriotizmus konzervatív, mert a hagyományos értékeinket őrzi meg. Az ökopatriotizmus modern, mert megvan hozzá a tudásbázisa. Az ökopatriotizmus liberális, mert támogatja a személyiség közösségben való kiteljesedését. Az ökopatriotizmus oikophil, mert szereti és kötődik az otthonához – folytatják, majd az alábbiak szerint zárják kiáltványukat:
“Eszményünk a felelős személyiségekből felépülő (kis)közösség, vagyis a szocio-és kultúrdiverzitás, szembeállítva az arctalan uniformizáltsággal és a végtelen egyéni önzéssel. Alapelveink: 1. patrióta, aki szereti az otthonát 2., az otthon a természet része 3., az élet fontosabb, mint a növekedés.”
(fotó: Facebook)

További híreink

Szovjet civileket terrorizáló magyar honvédekről készült “történelmi film”

Irányi Dániel

Ketten meghaltak, miután beoltották őket Pfizer és Sinovac vakcinákkal

Irányi Dániel

Szlovákia tovább szigorít

Gabay Dorka

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben