7.3 C
Budapest
2020. december 5., szombat
Magyar Jelen
Jeles napok

391 éve született Bethlen Gábor

Gyulafehérváron akadémiát és jelentős kulturális központot hozott létre. Marosillye várában született 1580 november 15-én, és Gyulafehérváron halt meg 1629 november 15-én. Korán árvaságra jutott, Báthory Zsigmond udvarában nevelkedett, s távoli rokonát, Bocskai Istvánt tartotta nevelőjének.

Már 15 évesen katonai pályára lépett, 1600-1602-ben Mihály havasalföldi vajda és G. Basta császári hadvezér rémuralma elen harcolt. 1604-ben csatlakozott Bocskai Istvánhoz. 1613-ban a Habsburgokkal kapcsolatot kereső Báthory Gábor ellen indult a Török Birodalom támogatásával. 1613.10.23-án a kolozsvári országgyűlés Erdély fejedelmévé választotta. A Habsburgok és a törökök között politizálva az önálló – esetleg a királyi Magyarországgal egyesített – Erdély létrehozására törekedett. Gyulafehérvári udvarát kulturális központtá és főiskolai székhellyé tette. Házassága Brandenburgi Katalinnal erősítette a szövetséget a protestáns fejedelmekkel. Uralkodása alatt (1613-1629) Erdély aranykorát élte. 1620.08.25-én a besztercebányai országgyűlésen, miután kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, Bethlen Gábort magyar királlyá választották.

A magyar rendek ugyanis abban bíztak, hogy a török Porta hozzájárul Erdély és a királyi Magyarország egyesítéséhez Bethlen Gábor királysága alatt. A fejedelem azonban tudta, hogy egy protestáns király ellen a katolikus közvélemény összefogna, emellett a rendek az ő kezét is megkötötték volna, s a törökellenes háborúk finanszírozását is tőle várták. Ezért nem koronáztatta meg magát, s 1621-ben végleg lemondott a királyi címről II. Ferdinánd javára; ennek fejében viszont hercegi címet kapott Munkács várával és megtarthatta az uralma alá került hét felső-tiszai vármegyét. Bethlen fejedelemként a harmincéves háború során elfoglalta Pozsonyt, megszerezte a Szent Koronát, s a cseh és morva rendek seregeivel együtt 1619 őszén Bécset fenyegette. Az elfoglalt területek nemessége felekezeti különbség nélkül őt támogatta. 1620 áprilisában a prágai szerződéssel szoros együttműködés jött létre közte és Pfalzi Frigyes cseh király között.

Élete utolsó éveiben Báthory Istvánhoz, a nagy elődhöz hasonlóan, a lengyel trónt akarta megszerezni, szövetkezett a moldvai vajdával, az orosz cárhoz küldött követet, tervéhez meg akarta nyerni a svédeket és a hollandokat is. 1629 november 15-i halála miatt azonban elképzeléseit nem válthatta valóra. A gyulafehérvári székesegyházban temették el.

Kapcsolódó híreink

Ma van a nándorfehérvári diadal emléknapja

Dunai Tibor

A rendszerváltás legnagyobb árulói (+videó)

Joó György

Ma ünnepeljük drága magyar anyanyelvünket

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben