daextlwcn_print_scripts(false);

Nemrég szavazott a Kulturális Bizottság a benyújtott határozati javaslatunkról, amely szerint legalább 50% magyarnak pályán kell lennie minden csapatsportágunk nemzeti bajnokságában – írja a Mi Hazánk Sportkabinetje.

– Miután teljesen elárasztották a külföldi vendégmunkások klubjainkat, ez egy természetes önvédelmi intézkedés kell legyen. Ehhez képest egyedül Szabadi István támogatta, Novák Előd észszerű és logikusan felépített előterjesztését. A tizenkét fős fideszes tagság, a célkitűzéssel egyetértett, voltak dícsérő hozzászólások, mégis nemmel szavaztak! Ellentmondva ezzel Orbán Viktornak is, aki a júliusi nyilatkozatában egyértelműen a javaslatunkkal egyezően érvelt. A három balliberális képviselőt pedig annyira hidegen hagyta a téma, hogy ők nem is szavaztak – folytatják.
– A Fidesz előtt ismét itt volt a lehetőség, hogy a magyar sportolók munkahelyeit és nemzeti identitásunkat a gyakorlatban(!!) is megvédje, valamint, hogy megszűntesse a legális bevándorlás – élsportolók általi – elfogadtatását. Természetesen, ez nem szegi kedvünket, megkettőzött erővel folytatjuk a szurkolók tájékoztatását és még jelentkezünk törvénymódosító javaslatainkkal
– mutatnak rá.

(Kép: A képen az Mi Hazánk Sportkabinetjének és a párt országgyűlési képviselőinek csapata)

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);