Saját magukat buktatták le Varnus és védője

A Magyar Jelen kiadója fellebbezést nyújtott be a Varnus Xavér által indított sajtóhelyreigazítási perben meghozott elsőfokú ítélettel szemben. Az orgonaművész azt követően perelte be lapunkat, hogy egy riportunkban Danó Zsuzsa azt mondta, testvérével, néhai Csiszler Attilával – aki különleges tehetségű balettművész volt – 15 éves korától folytatott szexuális kapcsolatot Varnus, és ez a kapcsolat vetett véget testvére karrierjének és vitte vakvágányra életét.
Az orgonista (mint később kiderült, Perintfalvi Rita háttértámogatásával, közös ügyvédjük jogi képviseletével) olyan helyreigazítást akart leközöltetni lapunkkal, amelyről a bíróság is kimondta, hogy annak valóságtartalmát nem tudta igazolni. Konkrétan azt állítja, hogy éppen a fiú 18. születésnapján ismerkedtek meg, és ezt követően voltak együtt másfél évig. Érdekesség, hogy a 2000-es évek elején, amikorra az ügy tehető, azonos neműek esetében még 18 év volt a korhatár. Vagyis 18 éven alulival folytatott szexuális érintkezés megrontásnak minősült, és börtönnel büntette a törvény.
A bírósági tárgyalások során az nem volt kérdéses, hogy ez a viszony a fiatal balettművésszel megtörtént, maga Varnus sem vitatta – aki mellesleg egyetlen egy alkalommal sem jelent meg a bíróságon. Tanúi – egy kivételével – tőle hallották a történetet, hogy Attilával éppen aznap ismerkedtek meg, amikor a fiú nagykorú lett. Egy kivétel volt a felperesi tanúk sorában, aki rendesen meg is borította az egész bizonyítást – de erről egy kicsit később.
Varnus Xavér volt a telefon másik végében
A Magyar Jelen riportjában elhangzottakat igazolta a tárgyalásokon a testvér – akit például annak ellenére, hogy hároméves koruktól nevelkedtek együtt, Litresits András ügyvéd egyenesen ki akart záratni a tanúk sorából, azzal az indokkal, hogy nem is a testvére az elhunyt fiúnak, sosem említette Varnusnak, ezért a vallomása, amit mondani tud, az sem lehet releváns.
Mellettünk tanúskodott Csiszler Attila nevelőanyja, aki állította, hogy 2000-ben az orgonista napokra bezárta a lakásába a fiút, és arra kényszerítette, hogy megvallja a nevelőanyjának: homoszexuális.
A nő felidézte, hogy amikor felvette a telefont, maga Varnus Xavér szólt bele, bemutatkozott és átadta Attilát. Kiderült, hogy nem okozott meglepetést a családnak a fiú szexuális identitása, mert ahogy fogalmaztak, kiskorától látszott rajta, ez egyértelmű volt.
A Varnussal való kapcsolat részleteiről, hogy ők együtt voltak és mi minden történt a kapcsolat alatt, csak több mint két évvel később beszélt Attila a családban. A fentieket a felperesi védő a végsőkig kiforgatta, ezzel próbálva hitelteleníteni a tanút, „aki még azt sem tudja, melyik évben hány éves volt a nevelt fia" és megjegyzéseket tett arra, milyen képtelenséget talált ki a tárgyalásra. Az, hogy ellentmondás van az anya két állítása között, még az ítéleti indoklásba is bekerült. Pedig, ha belegondolnak, miért is számolt volna be Attila a kapcsolatról akkor, amikor még érzelmi kötődés, függőség állt fenn, ráadásul még az iskola, a balettintézeti mesterek is rosszallóan néztek a viszonyra, amiért a tehetséges növendék utazgat és elhanyagolja a kötelességét. (Ez utóbbit még Varnus és védője sem vitatták, sőt az egyik tanú részletesebben is beszélt róla.)
Varnus tanúja szerint is Attila iskolai tanulmányai elején folytattak viszonyt
Szintén lapunk állításait támasztotta alá Csiszler Attila volt évfolyamtársa, Baranyai Balázs, aki aprólékos részletességgel számolt be évszámokról, iskolai eseményekről és a balettintézetben Varnus miatt dúlt konfliktusokról. Baranyai állította, hogy amikor ő 1999-ben felvételt nyert a balettintézetbe, Attila, aki nála három évvel volt fiatalabb, már oda járt, és Varnussal való kapcsolata is köztudomású volt. Attila pedig nála három évvel volt fiatalabb. Számoljunk csak… tizennyolc mínusz három, az pont tizenöt… Szerettük volna idézni tanúként Sarvady Mátyást, Attila osztálytársát, jó barátját is, aki pontosan ugyanazt állítja, állította korábban podcastben, amit Baranyai Balázs is – de indítványunkat a bíróság elutasította.
És akkor most térjünk ki a legizgalmasabb tanúra, aki nem a Magyar Jelen, hanem Varnus Xavér védője, Litresits András indítványára, felperesi tanúként jelent meg a tárgyalóteremben, azt bizonygatni, hogy Attila nagykorú volt. Elő is adta, hogy felháborította a riport és ő kereste fel közvetítéssel az orgonaművészt, akit előtte nem is ismert. A tanú elmondása szerint ő a halála előtt két évvel találkozott Csiszler Attilával, akkor mesélt neki az orgonistával való kapcsolatáról is. K. Z. úgy fogalmazott, hogy a kapcsolat akkor kezdődött, amikor Attila a balettintézetbe került, és az iskolai évek elején voltak együtt, de utána is jó maradt a viszony.
Részletesen kitért rá, hogy aggódtak a mesterek, mennyire tiltották a kapcsolatot, amiért a fiú kimaradozott párkapcsolata miatt, amely nagyon intenzív volt, sok-sok külföldi utazással telt. Nos, a probléma ezzel az, hogy Csiszler Attila a balettintézetet 1997 után nem kezdhette el… inkább előbb. Az Opera digitális archívuma (Opera DigiTár) a mai napig őrzi a szerepeit, benne az 1997-es Diótörő főszerepét.
Ha tehát K. Z. tanú igazat vallott – márpedig igazmondási kötelezettség terheli a tanúkat –, akkor pontosan azt támasztotta alá, amit Csiszler Attila családtagjai is állítanak, és ami a riportunkban is elhangzott a testvére által…
Ez még nem minden. Litresits András felperesi védő a tárgyaláson is odavette Danó Zsuzsannának, amit egyébként a keresetük is tartalmaz, mely szerint Csiszler Attila és Varnus Xavér kapcsolata a szakítás után is „jó viszony" maradt. Ezt azzal akarta igazolni, hogy Attila új párjával vett részt Varnus zsinagógabéli koncertjén. A tárgyaláson kisebb csörte alakult ki a tanú és a védő között, ugyanis amikor Litresits kimondta, hogy 2002-ben volt a zsinagógakoncert, akkor Danó Zsuzsanna visszakérdezett: „Ha 2002 februárjában jöttek össze, és az Ön állítása szerint másfél évig voltak együtt, akkor, hogy lehetett már az új párjával zsinagógakoncerten 2002 októberében?" Erre Litresits az irataiban matatva kereste a dátumot és helyesbített, hogy akkor nem az új párjával volt, hanem az évfolyamtársaival. Ennek viszont semmi értelme nem lenne, és semmit sem igazolna, főleg nem azt, hogy jóban maradtak a szakítás után, csak azt, hogy 2002 októberében valamilyen kapcsolat volt közöttük – ezt viszont senki sem vitatja.
Az előadott dátumok sem stimmelnek
Egyébiránt azokban az években két zsinagógakoncert volt olyan városokban, ahol Attila élt. 2002-ben Budapesten és 2004-ben Győrben. Csakhogy a győri nem októberben volt, hanem nyáron. Ekkor Csiszler Attila igazolhatóan a Győri Balett tagja volt, viszont júniusban nincs színházi évad, akkor a balettművészek tájolnak vagy pihennek. Ha tehát a koncertlátogatás 2002 októberében, a szakítást követően történt, ha az alperesi (családtag) tanúk mondtak igazat és a kapcsolat 1998 és 2000 között tartott, két év alatt éppen ki lehetett annyira heverni egy fájdalmas szakítást – amilyennek leírják a tanúk –, hogy részt tudjon venni a koncerten nézőként.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás