loading
Menü
Támogatás

Három fiatalkorú sérült meg súlyosan a Budapesti Javítóintézetben – a dolgozók szerint egy nevelő bántalmazhatta őket

2025. dec. 6. 14:18
3 perces olvasmány
Fotó forrása: klubradio.hu Fotó forrása: klubradio.hu

December 2-án, kedden délután három fiatalkorú növendék szenvedett súlyos sérüléseket a Budapesti Javítóintézet Szőlő utcai épületében – értesült lapunk több, egymástól független forrásból. A beszámolók szerint a fiúk a körletből egy olyan hálóhelyiségbe kerültek, ahol nincs kamera, és ahol – információk alapján – egy szolgálatban lévő nevelő bántalmazhatta őket.

A sérülések súlyosságát jelzi, hogy két fiatalkorún kiterjedt véraláfutások keletkeztek az arcukon és a testükön, míg a harmadik növendéknek arcalapi törése lett. Úgy tudjuk, a jelenlévő dolgozók közül többen annyira megdöbbentek a történteken, hogy az intézmény egészségügyi részlege azonnal jelezte az esetet a növendékügy felé. A három fiút még aznap a III. kerületi Rendőrkapitányságra szállították, ahol orvosi vizsgálatot követően látlelet készült róluk, majd visszakerültek az intézetbe.

A dolgozók félnek a megtorlástól – ezért keresnek külső segítséget

Forrásaink szerint több munkatárs azért nem tett belső bejelentést, mert retorzióktól tartanak, és korábban már tapasztalták, hogy hasonló jelzések után sem történt gyors és hathatós intézkedés.

Ezért a történtekről egy volt dolgozó – a jelenlegi javítós kollégáktól kapott információk alapján – értesítette a „Nem Vagy Egyedül Velünk” gyermekvédelmi alapítványt, amelynek alapítója és aktív önkéntes tagja, lapunk munkatársa a bejelentés súlyosságára tekintettel hivatalos jelzést tett a rendőrségen a bántalmazás gyanújáról.

A rendőrségnek küldött dokumentumban szerepel, hogy az intézetben a kamerafelvételeket mindössze 30 napig őrzik, így fennállhat a felvételek eltüntetésének veszélye is. A jelzés azt is rögzíti, hogy a források kilétét a sajtótörvény védi, ezért a bejelentő nem adhatja ki őket.

A belső vizsgálat csak az eset nyilvánosságra hozatala után indult el

Jóllehet az eset december 2-án történt, információink szerint a Budapesti Javítóintézetben csak napokkal később, a témáról szóló péntek esti nyilvános Facebook-poszt megjelenése után indult el a belső vizsgálat. Addig a bántalmazással gyanúsított nevelő, a történteket követően is dolgozhatott.

Forrásaink szerint ez tovább erősítette a dolgozók bizalmatlanságát, és hozzájárult ahhoz, hogy külső jelzés is szükségessé vált.

Mi történik most?

A hatóságok a bejelentés alapján megkezdhetik az eset körülményeinek vizsgálatát. A fiatalkorúak sérüléseiről készült látleletek bizonyítékként szolgálhatnak, ahogyan a hálóhelyiség előtti folyosón készült kamerafelvételek is, amelyek a mozgások és időpontok rekonstruálásában segíthetnek.

Gyermekvédelmi szakemberek szerint az eset ismét rámutat arra, hogy a zárt intézményekben rendkívül nagy a kiszolgáltatottság, ezért minden bántalmazásgyanús helyzetet azonnal, átláthatóan és következetesen kellene kivizsgálni.

Megkeresést küldtünk a Budapesi Javítóintézetnek, a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságra, valamint a sérülés napján eljáró Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, a jelzőrendszeri jelzésben címzettként szereplő Országos Rendőr-főkapitányságnak és a Nemzeti Nyomozó Irodának.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy indult-e büntetőeljárás, milyen eljárási, illetve nyomozati cselekmények történtek, értesítették-e a szülőket, továbbá milyen egészségügyi és pszichés támogatást kapnak az érintett növendékek. Azt is megkérdeztük, indult-e és mikor belső vizsgálat, felfüggesztettek-e bárkit a történtekkel összefüggésben.

A gyerekek biztonsága nem halogatható

A javítóintézetekben élő fiatalok jogai és testi épsége ugyanolyan sérthetetlen, mint bármely más gyermeké. A december 2-i bántalmazás gyanúja – ha beigazolódik – súlyos szakmai és etikai kérdéseket vet fel, amelyekre a fenntartónak és az állami gyermekvédelemnek is választ kell adnia.

Lapunk továbbra is figyelemmel kíséri az ügy fejleményeit, és várja az intézmény, a fenntartó és a rendőrség hivatalos tájékoztatását.

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás