loading
Menü
Támogatás

Bárkiből lehet bármi – Érzékenyítő foglalkozásokat tartanak az iskolákban

2026. okt. 15. 14:03
2 perces olvasmány
Érzékenyítő foglalkozás az iskolában | Kép forrása: Emberség Erejével Facebook-oldala Érzékenyítő foglalkozás az iskolában | Kép forrása: Emberség Erejével Facebook-oldala

Újpetrén és Somogyapátiban is érzékenyítő iskolai foglalkozásokat tartott egy civil szervezet, az Emberség Erejével Alapítvány, amelyet 2006-ban egy pécsi orvos házaspár alapított. Az alsó tagozatos iskolások körében végzett rendszeres társadalmi érzékenyítő munkájukról honlapjukon számolnak be.

A beszámolókból kiderül, hogy „Ha nagy leszek” címmel, társasjátékaik segítségével iskolai foglalkozásokat tartanak. A játékok célja „a nemek közötti egyenlőség témájának feldolgozása és a hagyományos nemi szerepek megkérdőjelezése, azokról való beszélgetés, vita kezdeményezése”.

Az alapítvány az elmúlt három évben mintegy háromszázmillió forint támogatást kapott európai uniós alapokból és különböző nemzetközi forrásokból. Korábban többek között a Nyitott Társadalom Alapítványtól, a budapesti brit nagykövetségtől, az Erasmus+ programtól, valamint a központi költségvetéstől is kapott támogatást.

A honlapján elérhető, 2024-es közhasznúsági jelentése alapján az alapítvány tárgyévi bevétele kétszázhatvanegymillió forint volt, adózott eredménye pedig meghaladta a száznyolcmillió forintot.

A pécsi alapítvány működésével kapcsolatban Varga Tamás, a Mi Hazánk pécsi önkormányzati képviselője mélységes felháborodásának adott hangot: „Mi ez, ha nem a normális emberek értékrendjének arcul csapása? Ez az ár, amit a Tisza megfizet a már sokszor hazahozott, egyébként nekünk járó brüsszeli pénzekért? 

És mi lesz a következő? Nemcsak a nemzeti vagyont árusítják ki, de a gyerekeinket is? A fiúkat eladják janicsárnak, a lányokat háremhölgynek?”

Varga Tamás az újpetrei esettel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra is, hogy az érzékenyítő foglalkozást demonstratív módon éppen aznap tartották meg, amikor a kétharmados tiszás többségű parlament egy salátatörvénybe rejtve megszavazta az LMBTQ-szervezetek iskolai működési tilalmának feloldásáról szóló jogszabályt.

Az alapítvány 2013-ban és 2014-ben a pécsi önkormányzattól is jelentős támogatást kapott rendezvényeire. A későbbi években nem szerepel ilyen támogatás a közhasznúsági jelentéseiben.

„Az alapítványnak azt ajánlom, hogy vegye le a kezét a magyar gyerekekről, és inkább Szaúd-Arábiában folytassa LMBTQ-lobbitevékenységét!” – tette hozzá a képviselő.

Kapcsolódók:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás