daextlwcn_print_scripts(false);

Még június 9-én este a Partizánnak nyilatkozva mondta azt Kovács Gergely, a XII. kerület frissen megválasztott szélsőbaloldali polgármestere, hogy a kerület egyik jelképe, a Turul-szobor nem fog a helyén maradni. A városvezető a felháborodás után némileg finomított álláspontján, és azt is kilátásba helyezte, hogy az ott lakókat kérdezi majd meg a szobor sorsáról. Nem vártuk meg, és mi magunk kérdeztük meg a környéken élőket: menjen vagy maradjon a Turul-szobor?

A Magyar Jelen szúrta ki és írta meg elsőként a Partizánnak adott interjúban Kovács korábban is belebegtetett tervét, miszerint a hegyvidéki Turul nem fog a helyén maradni. A jobboldalon érthetően nagy felháborodást kiváltó kijelentés nyomán később azt mondta, történészekkel kell majd egyeztetni az emlékmű sorsáról, majd a társadalmi egyeztetés lehetőségét is felvetette. Közben a legtöbb jobboldali, nacionalista szervezet vezetője, valamint ismert aktivisták álltak ki a szobor mellett és jelezték, nem fogják hagyni, hogy a szélsőbaloldali polgármester elszállítsa azt.

A Turul-szobor védelmére mozgósít a Mi Hazánk

A Mi Hazánk mozgósítást hirdetett a Turul-szobor védelmére, ennek értelmében október 23-án az emlékmű melletti közterületen lesz a párt megemlékezése is, melyen összesen 20 civilszervezet vesz majd részt. Sőt, Novák Előd azt is bejelentette, hogy kezdeményezik a jelenleg név nélküli közterület Turul térre való keresztelését is. A Magyar Jelen sem maradt tétlen, a környéken élőket, dolgozókat kérdeztük arról, szerintük mi legyen a szobor sorsa? A válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a többségnek nincs problémája az emlékművel, ami szerintük nyugodtan maradhat a helyén.

Turul térre nevezné a hegyvidéki szobor névtelen közterületét több mint 20 szervezet

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);