Akkor a legfontosabbal kezdem, mert úgy tűnik, nincs mindenki tisztában a dátummal. A Becsület Napja minden év február 11. Pontosan ez az a nap, amelyen az idén 80 esztendővel ezelőtt végrehajtott kitörés történt. Igen, így vagy úgy, de ez az a hadmozdulat, amely a Valentin-napot is kiszorította a magyar közéletből február első negyedének végén.
Való igaz, hogy 1997, vagyis az első rendezvény óta a fenti dátumhoz eső legközelebbi szombaton szokás megemlékezni a Becsület Napjáról. Az idei évben ez a nap február 8-a volt. Az emlékezésé, a megemlékezésé. Ami már hetekkel ezelőtt elkezdődött, amikor Rétvári Bence tartott sajtótájékoztatót a Teve utcában. Ezrek indultak idén is túrázni vagy megemlékezni. A Becsület Napjáról beszél nemcsak a jobboldali, de a baloldali sajtó is. Február 8-án pedig kimentek, hogy tüntessenek ellene, kimentek, hogy túrázókat és megemlékezőket fotózzanak, róluk jót vagy rosszat írjanak, hazudjanak. Lényegtelen is.
A lényeg ugyanis az, hogy 80 esztendővel a II. világháború után heteken át arról beszél nem csak a hazai, de az európai közvélemény egy része is, hogy Budapesten azokra a német és magyar katonákra emlékeznek, akik 1945. február 11-én a sötétség beálltával kitörtek Buda várának ódon falai közül, hogy aztán kérjék felvételüket Szomor és Máriahalom térségében.
Nincs még egy megemlékezés talán a világon sem, melyet törvény erejével igyekeznek tiltani évről évre – hiába. Lehet „sivítozni”, lehet „hőbörögni”, lehet túrázókat és megemlékezőket fotózni, lehet bejegyzésekben, cikkekben a szervezőket ócsárolni, róluk hazudozni. Pontosabban írhatom úgy, hogy rólunk hazudozni. Mert tény, jómagam is talán hozzátettem egy-egy követ ahhoz a hatalmas várfalhoz, amely lassan három évtizede épül, legendává nemesítve nem csak a kitörést, de magát a megemlékezést is. Amely idén is méltó volt és színvonalas, és senki nem tudta azt megakadályozni túrázók fényképezésével és alpári hőbörgéssel.
Ezen a hétvégén, 2025. február 8-án is mindenfelé a Becsület Napja megemlékezésekről beszéltek. Drónokat reptettek, kiabáltak, írtak róla, fotózták, tisztelegtek, átkozódtak. Mi pedig, ahogy közel három évtizede mindig, úgy 80 évvel a kitörés után az idei februári télben is a fővárosi égbolt felé kiálthattuk: Vagyunk! Odafentről pedig talán, miközben az eseményeket figyelték, több ezren kacsintottak egymásra: német és magyar fegyvertársak, bajtársak és barátok, akik már nem érhették el sem Szomort, sem Máriahalmot, de talán még a Széna teret sem; és mondhatták mégis: Győztünk.
A Mi Hazánk kezdeményezi, hogy február 11-ét nyilvánítsák a Becsület napjává
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
