„Vártam valamit, aztán nem kaptam semmit” - történész reagál egy lejáratási kísérletre

Őszintén érdekelt, hogy milyen módon elemzi „egy történelemtanár” a Mi Hazánk Mozgalom magyar történelemhez való viszonyát, esetleges „csúsztatásait” és átértelmezéseit” – ahogyan ő fogalmazott. Aztán hamar rájöttem, hogy az Időutazó YouTube-csatornájánál (Márffy Bence történelem-magyar szakos tanár) sem volt más a cél, mint a vég nélküli holokausztozás (négyig számoltam, hányszor jön elő, aztán hagytam az egészet a fenébe), és az „emberi jogok” szintén végeláthatatlan mantrázása. Ábrahám Barnabás történész eredetileg kuruc.info-n megjelent írását változtatás nélkül tesszük közzé.

Amikor egy percél az első, vagyis a „Horthy öröksége” fejezethez érkeztünk, azt hittem, hogy ez lesz az első szekvencia az elmúlt ezer év néhány állomásából, melyekkel a Mi Hazánk is foglalkozott, de amikor a 13. percnél még mindig ugyanitt tartottunk, akkor értettem meg, hogy nem, itt valójában nem lesz második pont. Azaz, hogy fél percet azért mégis szánt az őstörténetre, mint ködös mítoszteremtésre (de csak azért, hogy elmondhassa, nem egyedül Horthyról volt szó), meg volt a végén egy kicsi Drábikozás, akivel kapcsolatban mondjuk én sem feltétlenül értem, miért tartják jó páran a „nemzeti oldalon” valóságos félistennek, de ez már másik lapra tartozik. 

De akkor vegyük át, milyen nézőpontból tudom én – vagyis egy történész – a szóban forgó témát feldolgozni. 

Az ironikus módon pont október 15-én megjelent videó noha nem megy bele túl mély történelmi fejtegetésekbe, bőven annyit mond, amit egy parlamenti párt rövid nyilatkozataitól irracionális lenne elvárni. Nem mondom, hogy utóbbi jó dolog, de a politika sajnos így működik, amit az Időutazó szerkesztője szemmel láthatóan nem igazán ismer.

Arra gondolok, hogy amikor a Mi Hazánk Horthy Miklósra hivatkozik, nem lenne reális elvárni, hogy több oldalas politikai fejtegetésbe kezdjen a korszakról. Az egykori tengernagy inkább mint szimbólum jelenik ebben a narratívában, s mivel ő volt ennek a korszaknak a névadója, a Horthy-korszak pozitívumait soroló megnyilvánulások inkább szólnak magának a két világháború közötti konkrét időszaknak, semmint a személyének – legalábbis az én nézőpontom szerint.

Persze, vannak megnyilvánulások (vagy éppen akciók, lásd: szoboravatás), melyek ettől azért eltérnek. A „nemzetmentő Horthy” kifejezéssel én nem azért nem értek egyet, amiért az Időutazó (világháborús szerepvállalás, polgári jogok stb.), hanem azért, mert azt sugallja, mintha a kormányzó egymaga vezette volna ki az országot a totális apátiából, amely természetesen nincs így, sőt… 

Noha Horthy személye jelképpé vált a két világháború közötti időszakban, ennél a szerepnél nagyjából meg is állt. Katona volt, nem politikus. Utóbbiba akkor szólt bele, ha már feltétlenül muszáj volt (és sajnos akkor is leginkább a Bethlen-kör nyomására), igyekezte megőrizni a „politika felett álló Horthy” önértelmezést, melyhez egyébiránt a szociáldemokratáktól egészen a nemzetiszocialistákig a meglévő kritikákkal együtt mindenki igyekezett is tartani magát. 

Ezt a gondolatmenetet egyébként az Időutazó is osztja, miközben persze felrója a korszak „súlyos történelmi mulasztásait”. Az a baj, hogy ilyenek valóban voltak, csakhogy az Időutazó képtelen elrugaszkodni a mainstream történetírás már kipróbált sarokköveitől (lásd fentebb), így merészebb elemzések helyett inkább csak azokat ismételgeti (hivatkozik is az „elfogadott történetírás” kvázi sérthetetlenségére). Feltűnő azonban, hogy még ekkor is vét hibát, ami a laikusoknak ugyan nem tűnhet fel, de szakmai szempontból súlyos tévedést hordoz. 

Amikor ugyanis Horthy politikai szerepéről beszél, megemlíti, hogy csak abban az esetben szólt bele konkrétan a döntési mechanizmusokba, amikor feltétlenül szükségét érezte, például Imrédy Béla miniszterelnök menesztésénél, aki a történelemtanár szerint „kiszolgálta a náci Németországot”. 

Nos, ez óriási ferdítés. Imrédy Béla valóban egy végletekig angolbarát politikus szerepéből kezdett közeledni a tengelyhatalmak felé, de ez egyáltalán nem a Harmadik Birodalom majmolását jelentette. Látva azonban a parlamenti működés sokszor tarthatatlan, obstrukciótól sem mentes környezetét, rendeleti úton kísérelt meg kormányzást. Noha a javaslat megbukott, és Horthy „adott még egy esélyt” Imrédynek, a napjai meg voltak számlálva, így végül Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter és köre buktatta meg a videóban is említett zsidó dédmamával, amely egyébként egy elképesztően gusztustalan húzás volt, főleg azoktól, akik egyébként nem is támogatták a zsidótörvényeket. Imrédy tehát nem a Harmadik Birodalom „kiszolgálása” miatt bukott meg. 

Ez a tévedés csak azért baj, mert a videót egy történelemtanár készítette, de ennél talán még hajmeresztőbb, amikor a tömeggyilkos Nelson Mandelát „egy rasszista, koloniális rendszer” ellen működő „aktivistaként” jellemzi. Furcsa, hogy milyen könnyen dobálózik ezekkel a szavakkal, főleg, mert ezzel ellentétben Horthy Miklós személyét nagyítóval óhajtja vizsgálni, és minden egyes kiejtett szót felró a Mi Hazánknak. 

Összegezve, Horthy Miklós személyének egyértelműen van nemzeti öröksége (jó és rossz egyaránt), politikusként, vagy egy konkrét világnézet megtestesítőjeként azonban valóban nem szerencsés rá hivatkozni, nem azért, mert jó vagy rossz, hanem mert nincs neki. Azonban – ahogy már a publicisztika elején is elhangzott – az utókor is inkább jelképként értelmezi személyét, ennek nyomatékosítása és elemzése pedig a történészek feladata. 

Nagy kár, hogy az Időutazónak azonban nem ez, sokkal inkább egy teljességgel negatív, csúsztató megítélés volt a célja (mind Horthy, mind a Mi Hazánk esetében), pedig bőven lenne potenciál a témában. Csak nem így.

Ábrahám Barnabás