Megszólalt a Fradi-tábor vezetője a határbotrányról
Kép: Czerkl Gábor
Csütörtökön este több száz FTC-szurkoló nem jutott el labdarúgócsapatuk RB Salzburg elleni idegenbeli győztes (3–2) Európa-liga-mérkőzésére, mert különvonatukat visszafordították a határról. A magyar és az osztrák fél a botrány után egymásra mutogatott. A történetnek a külföldi sajtóban már több változata is megjelent, melyek szerint a szerelvényt megrongálták, és a MÁV kérésére maradt el az út, de szurkolói balhékról is írtak, ám úgy tűnik, ezek egyike sem igaz. A zöld-fehérek táborának vezetője, Hamberger Ádám elmondta a Blikknek, szerinte mi is történt valójában.
Csütörtök délután fél négykor indult el a Keleti pályaudvarról az a különvonat, amely közel 600 Ferencváros-szurkolót szállított volna a salzburgi Európa-liga-mérkőzésre. A drukkerek jegyet váltottak a meccsre és a vonatra is – fejenként legalább 50 ezer forintba került az utazás –, ám végül egyiküknek sem sikerült élőben látnia csapata 3–2-es győzelmét.
A vonat a magyar–osztrák határon rekedt meg, órákig várakozott, majd végül visszafordították. A botrány gyorsan politikai üggyé vált.
„Egy fradista szurkolótársunk volt a mozdonyvezető”
Először az osztrák belügyminisztérium állítására reagált a szurkoló.
„Biztosan nem a MÁV mondta ki, hogy ne menjen tovább a szerelvény. A várakozás során a vállalat egyik vezetője többször hívott telefonon, hogy a részükről minden rendben van, és próbálnak megoldást találni az út folytatására”
– nyilatkozta Hamberger a Blikknek.
Az is „abszurd állítás” szerinte, hogy a mozdonyvezető akadályozta volna a továbbhaladást.
„Egy fradista szurkolótársunk volt a mozdonyvezető, akit nagyon jól ismerek. Reggel még oda is jött köszönni nekünk, hogy ő lesz a mozdonyon. Nevettünk is, milyen jópofa, hogy szurkolótárs viszi a vonatot. Tehát szó nem volt ilyenről”
– tette hozzá.
Hamberger szerint akkor kezdtek gyanút fogni, hogy baj lehet, amikor a tervezett határellenőrzésnél fél óra elteltével sem haladt tovább a vonat. Ekkor értesítette őt a MÁV személyzete: az osztrák vasútnál kifogásolták, hogy a magyar szurkolók a szerelvényből kihajolva pirotechnikát használtak, ami Ausztriában tilos.
„Mondták, hogy, ami a vonaton van pirotechnikai eszköz, szedjük össze, mert nem hiszik el, hogy nincs több, és így nem mehetünk át a határon”
– mesélte. A szurkolók végül átadták a pirotechnikai eszközöket a magyar rendőröknek, de ez nem oldotta meg a problémát.
Az osztrákok következő kifogása az volt, hogy rendfenntartó nélkül nem mehetett tovább a szerelvény. A helyszínen ekkor még nem voltak osztrák rendőrök, a magyar rendőrök pedig fegyverrel nem mehettek át másik országba.
„A magyar konzul és a biztosítást végző parancsnok is ott volt velünk, teljesen együttműködőek voltak, és próbáltak megoldást találni az osztrákok kéréseire, de egyre csak falakba ütköztek”
– mondta Hamberger.
Három óra várakozás, újabb követelmények
Három órányi várakozást követően végül engedélyt kaptak a magyar rendőrök, hogy kisebb létszámban a vonaton tovább mehessenek a szurkolókkal, de a vonat ennek ellenére sem indult el. Az osztrákok közölték: Ausztria kérésére meg kell várni az osztrák rendőröket.
„Megérkeztek hárman, egyikük beszélt is magyarul, vele egyeztettünk. Ekkor azért akadékoskodtak, hogy még több osztrák rendőrt várnak, hogy ők is velünk tarthassanak”
– idézte fel Hamberger.
A szurkolók úgy érezték, csak az időt húzzák az osztrákok, mivel félóránként jöttek az újabb követelmények.
„Fogyott a türelmünk, szóval kerek perec rákérdeztem a magyarul tudó osztrák rendőrnél, hogy ki dönt, kire várunk, majd többször kijelentette, az osztrák belügyminiszter döntése, hogy a vonat haladhat-e tovább”
– állította a szurkolók vezetője.
Amikor már bő négy órája rekedt az állomáson közel 600 szurkoló, köztük gyerekekkel és nőkkel, akkor arra lettek figyelmesek, hogy az osztrák rendfenntartók és a vasutasok egyik pillanatról a másikra, szó nélkül távoztak a helyszínről.
„Végül a magyar rendőrök közölték, nem tud tovább haladni a vonat, majd a MÁV felsőbb vezetése is elmondta, nagyon sajnálja, hogy így alakultak a dolgok, még ők sem találkoztak hasonló esettel”
– magyarázta Hamberger.
A határon maradt az igazság
A pórul járt szurkolók végül a mérkőzés 20. percének környékén értek vissza a Groupama Arénához, ahol többségük közösen tekintette meg a mérkőzést, és szurkolták ki a 3–2-es sikert.
Hamberger szerint a tábor kötelességének érzi, hogy ha kell, jogi úton, de mindent megtegyen azért, hogy az utolsó fillérig visszatérítsék a szurkolók veszteségeit.
A fejenként legalább 50 ezer forintba kerülő utazás a meccs helyett csak órákig tartó várakozást és egy visszautat hozott.
A magyar és az osztrák verzió továbbra is ellentmond egymásnak. Az igazság valahol a magyar–osztrák határon maradt – a közel 600 Fradi-szurkoló pedig egy meccsel kevesebbet látott élőben.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás