28 C
Budapest
2022. augusztus 15., hétfő
Magyar Jelen
BelföldHírek

A ló[email protected] is majdnem előkerült az Országgyűlésben

Az önkormányzati választás után hétfőn megkezdte őszi ülésszakát az Országgyűlés. A képviselők megemlékeztek öt közelmúltban elhunyt korábbi honatyáról, majd Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásában beszámolt arról, hogy abban a száz napban, amíg a parlament nem ült össze, mit vitt véghez a kormány. Kitért az önkormányzati választásra, és azt mondta:

Minden polgármesterrel és képviselő-testülettel együttműködünk, aki maga is kész az együttműködésre.

Orbán szerint a kormány megerősítést kapott munkájához, hiszen a kormánypártok a szavazatok több mint 50 százalékát megszerezték.

Ebben a pillanatban Hadházy Ákos független képviselő, az LMP korábbi társelnöke egy táblával lépett a pulpitus elé, amelyen az állt:

Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott.

Orbán a beszédét is megszakította, és megpróbálta kivenni Hadházy kezéből a táblát, de nem járt sikerrel. Az ellenzéki képviselő egy második táblát is elővett, amin a

Stop propaganda, stop korrupció!

felirat volt olvasható.

Mindebből a hivatalos közvetítésben kevés dolog látszott, az ugyanis csak a pulpitust mutatta, amin Orbán beszélt. Végül kormánypárti képviselők siettek a miniszterelnök segítségére, ők rángatták ki Hadházy kezéből a táblát.

A harmadik feliratot Hadházy már nem tudta felmutatni, de az elvtársi 24.hu érdeklődésére elmondta, hogy ez állt rajta:

A lónak a f.szát.

A független képviselő a 24-hu-nak azt is elmondta, ezt a táblát Orbán „migránsozására” tartogatta.

(Fotó: Index.hu)

További híreink

Mi Hazánk: Hozzák nyilvánosságra a bűnelkövetők származását!

Irányi Dániel

Határzár: a Mi Hazánk külhoni szervezője szerint mostohán bánnak a határon túli magyarsággal

Kemény János

Húztak

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben