Toroczkai László leleplező videója óta a vendégmunkások témája méginkább meghatározó lett a magyar nyilvánosságban. Jól szemlélteti ezt, hogy legutóbb már a Párbeszéd kvótaképviselője is panaszkodott az ATV-nek arról, hogy Szervezetten érkeznek az elbocsátott magyar dolgozók helyére az ázsiai vendégmunkások.
A Salgótarjánban lévő dél-koreai Bumchun akkumulátorgyár a külföldi vendégmunkások szállását és utaztatását is biztosítja.
A gyár egyik dolgozója az ATV-nek úgy fogalmazott, hogy a magyar munkavállalókat folyamatosan cserélik le a koreai gyárban. Helyükre most éppen Vietnámból érkeznek vendégmunkások. Hozzátette, közben egyre több jelentkezőt utasítanak el azt állítva, hogy nincs munkalehetőség.
“Igazából egy ismerősöm, megy, jön. Itt is próbálkozott, de azt mondták, hogy nincs felvétel, gondolom ez is amiatt, hogy jönnek a vietnámiak és újakat nem akarnak felvenni”
– mondta.
“Tisztességesen, becsületesen végeztem a munkámat és egyik napról a másikra közölték velem, hogy köszönik szépen, ennyi volt a munka. SMS-ben, vagyis Messengeren kaptam [üzenetet] a közvetítőmtől, hogy fáradjak be és írjuk alá a munkaszerződés felbontást” – számolt be egy másik munkás.
Az elbocsátott nő megkereste a gyár egyik koreai vezetőjét, hogy mi volt a baj a munkájával, aki azt mondta, semmi, de egy másik munkatárs csak annyit közölt, hogy kölcsönzött munkaerő volt és ennyi.
Az ATV-ben a témáról Dúró Dórát kérdezték, aki megerősítette, hogy a Mi Hazánknak nem csak gazdasági, hanem kulturális alapon is problémája van a külföldi munkavállalók beáramlásával. Az országgyűlés alelnöke azt is elmagyarázta, hogy a munkások szállása és utaztatása mellett még bőven megéri a foglalkoztatóiknak idehozni őket, egy sajnos egy virágzó biznisz.
Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke közleményében arra emlékeztet, hogy a statisztikák szerint már most százezres létszámban érkeztek olyan munkavállalók, akiknek a bérigényük és a munkakörülményekre való érzékenységük sokkal alacsonyabb, mint a magyar dolgozóké. A kormány korábban azt ígérte, hogy megvédi a magyar munkahelyeket, mára azonban országos tendenciává vált, hogy azokat a magyar embereket rúgják ki munkahelyükről, akik korábban betanították a vendégmunkásokat.
A Mi Hazánk Mozgalom a leghatározottabban tiltakozik a vendégmunkások behozatala ellen, a Fidesz viszont a saját szavazótáborát is becsapta és elárulta, hiszen jogilag engedélyezte a magyar munkaerő lecserélését. A Mi Hazánk szerint a magyar béreket kell olyan szintre emelni, amivel a migránsok helyett a kivándorolt magyarokat tudjuk hazacsábítani, megoldva így a munkaerőhiány problémáját és az egyre romló demográfiai mutatókat is – írja a képviselő.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!