A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) általános érvényű álláspontja, hogy a teljes életművet tekintve a Csurka-szobornak nincs helye a lakiteleki Nemzeti Pantheonban, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós mellett – közölte a Mazsihisz nyomán az Atv.
Mint írták, tudomásukra jutott, hogy a lakiteleki Hungarikum Ligetben, a Kölcsey ház előtti Nemzeti Pantheonban kívánják felállítani Csurka István író, pártelnök szobrát, és ennek kapcsán a Mazsihisz egyöntetűen megfogalmazott, hivatalos állásfoglalást tett közzé.
“A Mazsihisz, mint a legnagyobb magyarországi zsidó szervezet arra kéri a hazai politikai élet döntési pozícióban lévő vezetőit, hogy az életműveket mindig a maguk teljességében nézve fontolják meg: mely közéleti szereplők méltók arra, hogy beemeljük őket a gyermekeink számára irányt adó példaképek sorába, a nemzeti panteonba és a nemzeti kánonba. Vajon életútjuk, alkotásaik, tevékenységük minden eleme alkalmassá teszi-e őket arra, hogy az utókor azok között emlékezzen rájuk, akik feddhetetlen erkölccsel maradandót alkottak” – írta közleményében a Mazsihisz.
Hozzátették, hogy a szombati lakiteleki rendezvényen” Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének meghívására beszédet mond Schmidt Mária, egy közintézmény, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, valamint Szatmáry Kristóf, a magyar parlament egyik képviselője”. Szerintük ezzel egy olyan ember életműve előtt tisztelegnek, akivel (az akkori) magyar parlamenti pártok az “antiszemita” megnyilvánulásai miatt nem vállaltak közösséget.
“Csurka Istvánnal egy olyan személy kultuszát alapozná meg a kezdeményező, akinek a munkásságát határozott és számtalanszor bírált antiszemitizmus jellemzi, amit a magyar zsidóság (sic!) nem felejt, és amit minden tisztességes magyar állampolgár, felekezeti hovatartozásától függetlenül, elutasít” – állították a közleményben, hozzáfűzve, hogy ma, amikor “a vészkorszak óta a legnagyobb antiszemita és Izrael-ellenes hullám söpör végig Európán, a szélsőjobboldali MIÉP-et megalapító Csurka István szobrának felavatása még inkább felbátoríthatja azokat, akik a zsidóság és a Zsidó Állam ellen uszítanak”.
Kérdéses persze, hogy az Európában érezhető, főleg muszlimok irányából érkező antiszemitizmust és “Izrael-ellenességet” mennyiben inspirálják Csurka gondolatai, de ezen most emelkedjünk felül. Egy világban, ahol már Izrael is bírálhatatlan, nagyon könnyű “antiszemitává” válni.
Mindezeket figyelembe véve a Mazsihisz általános érvényű álláspontja, hogy a teljes életművet tekintve a Csurka-szobornak nincs helye a lakitelki Nemzeti Pantheonban, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós mellett – áll a közleményben.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!