A helyes geopolitikai gondolkodás a sikeres gazdaság és politika alapfeltétele II.

Sorozatunk első részében Benyhe István könyve, illetve a vele készült interjú alapján tisztáztuk a geopolitika alapfogalmait, az adott földrajzi terület, a társadalom és a kultúra összefüggéseinek törvényszerűségeit. Jelen folytatásban kitérünk az éghajlatnak a társadalmakra gyakorolt hatására, illetve geopolitikai nézőpontból megvizsgáljuk a második világháború, a hidegháború és a napjainkban zajló orosz–ukrán háború eseményeit, jelentős fordulatait.   

– A geopolitikának mennyire van köze az éghajlati övekhez?

– Ezt már Montesquieu és Humboldt is vizsgálta. Arra a következtetésre jutottak, hogy fent északon a hideg nagyon korlátozza az emberi tevékenységet, emellett ott szinte lehetetlen a mezőgazdasági termelés. Délen fordított a helyzet, ott szinte minden magától hull az ember ölébe.

A legérdekesebb a mérsékelt égöv, ahol négy évszak váltakozik. Ez az állandó változás az embert sok mindenre rákényszerítette. Nyáron minden bőven terem, ezért tartalékot kell képeznie a téli ínséges időkre. Az időjárás változása miatt az ember állandó alkalmazkodásra szorult öltözködésében, táplálkozásában és kialakult benne egyféle előrelátási kényszer. 

Emellett lényeges, hogy a mérsékelt övben élő embereknek a körülöttük zajló világ állandó változása miatt kialakult egy sajátságos tulajdonsága, az időérzet. Ez az állandó változás, a külvilág történéseinek állandóan az idő dimenziójában történő mérlegelése felgyorsította és határidőkhöz szabta egyéni és társadalmi tevékenységét is.

Ez megjelent az állandó innovációban, találmányokban és folyamatosan javuló munkaszervezésben. Amikor a fejlődés során odáig jutott, hogy a Föld más éghajlati öveivel és az ott élő emberekkel találkozhatott, mozgékonyabb gondolkodása és technikai színvonala miatt domináns helyzetbe került velük szemben.

Észak fölényét nemcsak ezek segítették, de a geopolitikai tér is, amely északon hatalmas lakható övezeteket jelent (Eurázsia, Észak-Amerika), míg délen ezek a mérsékelt övi földterületek – ha megvannak – általában elkeskenyedő nyúlványai az előbbi kontinenseknek.  

– Említett nagy tudósokat. A geopolitika mikortól jelenik meg a komoly tudományok között?

– Mint oly sok komoly dolognak, itt is a hadviselés, a háború adott döntő lökést.  Már Szun-ce vagy Clausewitz komolyan foglalkozott a geopolitikai tér és a hadászat kapcsolatával, de Napóleon hadjárataiban ez nem volt jellemző. Napóleon kifejezetten hadászati mérlegelés alapján úgy gondolta, hogy az orosz cár hadserege megverhető. Az volt az elképzelése, hogy megveri az orosz hadsereget, utána majd egyezkedik a cárral.

Tudtán kívül ez volt Európában az első olyan tömeghadseregek közötti modern háború, ahol a geopolitikának a figyelmen kívül hagyása a francia hadsereg – a legendás Grande Armée – teljes pusztulásához vezetett.

Nem számolt azzal a számára ismeretlen klímájú térrel, amelyen végig kell mennie a hadseregnek, és nem számolt azzal, hogy mit jelent egy viszonylag szervezett, más vallású és nyelvű társadalom által belakott terület, ahol ő hódítóként nem képes a sereg fenntartásához a forrásokat helyben megszerezni, a hadtápvonalak pedig irreálisan hosszúak és bizonytalanok lettek. A modern Európa hadászata és harcászata is rengeteget tanult ebből. 

– Tanult belőle, de Hitler mégis hasonló hibát követett el.

– Nagyon érdekes az, amikor a német geopolitikában Karl Haushofernek gondolatai megjelennek, s azok ismertté válnak.

A Harmadik Birodalom katonapolitikájában azonban a geostratégia – ami nem azonos a geopolitikával – úgy gondolta, hogy geopolitikai szükségszerűség, hogy a német nyelvterületek Németországból legyenek irányítva. Viszont a német nyelvterület nem ért véget a német határokkal,

hiszen az eljut Erdélybe, a Bánátba, eljut a Német Lovagrend valamikori keleti tartományaiig – ezek ma a balti köztársaságok és észak Lengyelország egyes részei – sőt, még Nyugat-Ukrajnába is benyúlik, messzebb pedig egészen a volgai német területekig. A német politika úgy döntött – Haushofer figyelmeztetését és tanácsát figyelmen kívül hagyva –, hogy a nyelvhatár geopolitikai értelemben a németek irányította  övezet  legszélesebb értelemben vett távoli határáig tart. Kontinentális birodalmukat odáig gondolták kiterjeszteni, birodalomépítő és szervező munkájukkal beteljesítve a geopolitika által előrevetített sorsot.

Moszkvában viszont olyan volt a geopolitikai felfogás, hogy az orosz területek folytatódnak a Germán–Lengyel-alföldön, amely benyúlik Németország területére.

Az oroszok úgy vélték, hogy aki ezt a hatalmas térséget uralja és meg tudja szervezni, azé lesz a térségben, majd később a világon a legnagyobb hatalom.

Nem mindegy tehát, hogy ugyanarra a területre vonatkozó geopolitikai elméletet Berlinben vagy Moszkvában állítják-e fel.

– Két elgondolás ütközött, miért az orosz került ki ebből győztesen?

– Azt, hogy végül egy területet ki fog megszerezni, az erőforrások döntik el, s ez ebben az esetben is így volt. Természetesen ezt Németország is tudta, viszont technikai színvonalát túlértékelte, amikor a szembenálló felek erőforrásait mérlegelte.  

A németek úgy gondolták, hogy – akárcsak az első világháborúban – technikai fölényük elég előnyt fog biztosítani az első időben ahhoz, hogy akkora területhez jussanak, amelyek erőforrásait gyorsan megszervezve, biztosítani tudják a további előrenyomulást, esetleg a teljes győzelmet. Ez volt a német elképzelés.

Az orosz hadászati elképzelés szerint a németek katonai erejét és hadtápját időben és térben szét kell húzni, amivel időt nyernek, hogy szövetségeseik támogatásával felkészülhessenek az ellentámadásra. Sejtették, hogy a megszállt területek lakosságát a németek – elsősorban ideológiai okok miatt – nem fogják tudni maguk mellé állítani, nyugaton pedig új frontot kell nyitni ellenük. Végül a szövetségesek és a Szovjetunió taktikája hatékonyabb volt, a geopolitikai tér tartalékai az oroszoknak voltak kedvezőbbek, így aztán a hitleri Németország elvesztette a háborút.

Ebben az esetben – a második világháború kapcsán – a geopolitikai adottságok jó és rossz értelmezését láthatjuk, s törvényszerű volt, hogy elegendő erőforrások hiányában végül kinek kellett elbuknia.

– Az vajon geopolitikai hibának tekinthető, hogy a németek nem szállták meg a Brit-szigeteket?

– Ez inkább előkészítési, technikai és katonai stratégiai hiba volt, amit szerintem egy téves ideológiai értelmezés is fokozott. A német légierő egyszerűen nem volt elég nagy és jól strukturált a feladathoz. A technikai újítások (radar, kódfejtés) a hazájukat védőknek kedveztek. Megfelelő hadiflotta és tengerészgyalogság híján a német partraszállásnak, és az expedíciós erők odajuttatásának – néhány hetet leszámítva – esélye sem volt.

A német birodalom szervező ideológiájában túl nagy szerepet játszott a fajelméletük, amely szerint vannak felsőbb- és alsóbbrendű népek. A britek és a németek is germánok, tehát felsőbbrendűek, ezért természetes törekvés volt német részről a kiegyezés a britekkel.

A franciákkal is, de ott némi tisztelet mellett elemi revansvágy élt bennük az első világháborúban elszenvedett megaláztatások miatt. Ennek köszönhető, hogy Hitler az angol expedíciós hadsereget kiengedte a harapófogóból Dunkerque-nél, és többszázezer katonát hagyott elhajózni. Azok így – bár a fegyverzetüket hátrahagyták – visszavonulhattak Nagy-Britanniába, ideológiai és emberi anyagát képezve Nagy-Britannia további ellenállásának az invázióval szemben. Másik ilyen német gesztus volt Rudolf Hess (béke)missziója, amit az angolok egyszerűen nem is voltak hajlandók tudomásul venni. Őt azonnal izolálták, börtönbe zárták és – a hírek szerint – szabadulása előtt meggyilkoltatták a spandaui börtönben.

– Véget ért a második világháború, a Szovjetunió is győztesen került ki belőle, megkezdődött a hidegháború. De vajon legyőzhető lett volna-e egy akkora ország, amely a Föld egyhatodán fekszik, s ráadásul Kelet-Európát is megszállva tartotta?

– Ahogy a jegenyefák sem nőnek az égig, úgy a Szovjetunió sem növekedhetett örökké. Mégis, katonailag nehéz leverni egy hatalmas, harcedzett sereget. Ráadásul a potenciális ellenfeleivel szövetségben küzdötte végig a második világháborút. Amikor pedig atomfegyverhez jutott, akkor ez már komolyan nem merült fel.

Mégis, a szovjetek leggyengébb pontja az volt, hogy az általuk megszállt vagy szövetségébe kényszerített országok nem voltak egységesek. Alapvetően volt két-három olyan része a szovjetek által megszállt eurázsiai térségnek, amely nagyon nehezen volt a rendszerben tartható, s ez gátolta a fejlődést és a stabilitást.

Ugyan nagyrészt megszállták Kelet-Közép-Európát, de nagyon erős identitások, történelmi, vallási, nyelvi és társadalmi életérzés-különbségek álltak velük szemben. Ezért sem sikerült megkedveltetnie magát a szovjeteknek, de sem a lelkekre, sem a gazdaságra nem tudtak olyan befolyást gyakorolni, amely tartósíthatta volna ezt a területfoglalást. Még azokban az országokban is nagyon nehéz dolguk volt, amelyeket magukhoz csatoltak (a balti köztársaságok). Ott az eredeti népesség végig szemben állt mind a szovjetrendszerrel, mind az oroszosítási törekvéssel.  Kevesen tudják, de ezekben az államokban a mai napig is másodrendű állampolgárok az oda telepített oroszok vagy leszármazottjaik.

A másik érdekes kérdés a lengyelség viszonya a Szovjetunióhoz. A lengyel szláv etnikum, korai történelmük során lehetett volna belőlük egységes etnikumot faragni az oroszokkal, ha nem lenne különböző a vallásuk! De az ortodoxia és a katolicizmus nemcsak egyszerűen elválasztja a két nemzetileg is legerősebb és azonos eredetű szláv népet, hanem súlyosan szembe is állítja őket egymással. Tehát az oroszoknak nem sikerül a lengyel etnikumú, katolikus vallású területet véglegesen elfoglalni, megszállni. Közel négyszáz éve birkóznak egymással, hol a lengyelek kerekednek felül, hol az oroszok. A közéjük szorult kisebb etnikumok a pillanatnyi helyzet alakulását figyelve alakítják ki politikájukat, noha természetes függetlenségi vágyaik valamilyen általános konszenzust igényelnének. 

– A második világháború után egész Lengyelországot nyugat felé eltolták, a lengyelek keleten átadtak területeket a Szovjetuniónak, nyugaton pedig kaptak a németek lakta területekből. Ez milyen veszélyeket rejthet magában?

– Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez az eltolás jó ötlet volt.

A népek tudatában ez is csak megerősítette, hogy az erősek azt csinálnak a gyengébb népekkel, amit csak akarnak. Akármi is lesz etnikailag egy terület sorsa, a nemzetek tudatában tartós sérelemként izzik minden ilyen beavatkozás. Az így ápolt sérelmek pedig az első adandó alkalommal utat keresnek arra, hogy orvosolják őket.

A németség kiszorult ezekről a területekről, rövidesen már az utolsó emlékezők sem lesznek életben. Északkeleten az egykori Kelet-Poroszország is elveszett számukra, ott már nincsenek németek, német nyelv, legfeljebb néhány történelmi név és épület őrzi emléküket. Ettől délre ott van a valamikori Kelet-Lengyelország, amit ma Nyugat-Ukrajnának hívnak. Nem kizárt, hogy mire vége lesz az orosz–ukrán háborúnak, ezek a nyugat–ukrán területek pozícióváltásban fogják látni a szabadulást a háborús szorításból és a gazdasági következményekből. Tudatosítani fogják, hogy ők mindig is a lengyel érdekszférába tartoztak. Mivel az ukrán állam és etnikum az utóbbi évek erős nemzetépítése ellenére rendkívül nehezen tartja magát – főleg önállóan – ezért elképzelhető, hogy ez a terület a német újraegyesítés mintájára újra csatlakozna Lengyelországhoz. Persze minden ilyen jellegű változás csak hatalmas feszültségek mentén jöhet létre.

Most ezen az ukrán területen mintegy hárommillió lengyel származású vagy katolikus ukrán is él. Ha azt mondjuk, hogy a keleti lengyel területek újra egyesülhetnek Lengyelországgal, az elvi lehetőség.

(Mintha a Szovjetunió sosem támadta volna meg Lengyelországot, és keleti területeit nem annektálta volna a Molotov–Ribbentrop-paktum szellemében). Nem mondom, hogy így lesz, de az teljesen biztos, hogy ez ott van valamelyik tárgyalóasztalon. Mert geopolitikailag, történetileg és vallásilag is megalapozott. Az NDK pedig jól dokumentált precedens. Ha ez Nyugat-Ukrajna esetében bekövetkezik, akkor dőlni kezdhet egy dominósor, vagyis a világ szembesülhet azzal a rengeteg megoldatlan területi és etnikai problémával, amelynek Kárpátalja csak egy kicsi, de számunkra egyáltalán nem elhanyagolható része. Ha Ukrajna megrendül, ami az orosz előnyomulást látva vélelmezhető, igen sokan fognak tolongani a pénztárnál korábbi részvényeiket lobogtatva.

– Van ennek realitása?

– Még nem tartunk itt, de errefelé halad a dolog. Egyszerűen azért, mert a világban és a térségben felhalmozódott feszültségek azt igénylik, hogy valakinek a rovására rendezzék a számlákat. A világ csak egyféleképpen tud gondolkodni. Az első világháború után úgy tudott gondolkodni, hogy a számlát főleg a történelmi Magyarország területéből fizették ki, úgy rendezték a világnak ezt a táját. Most úgy tűnik, valahogy rendezni kell Ukrajnában a lengyel, magyar, román, moldován, talán szlovák és persze leginkább orosz etnikai és nyelvi területek sorsát. Nem mondom, hogy nem lehet mást elképzelni, de ha az oroszok nem szenvednek vereséget és győzelmet hirdetnek, akkor azon a ponton ér véget a térképen a jelenlegi Ukrajna. A nyugati hatalmak talán beérnék ezzel, de Oroszország még nem érte el azt, amit akart, még folyamatosan halad előre, még vannak olyan területek, amelyeket el szeretne foglalni. Ha a térség népeinek tudatában valóban összekapcsolódik a nyolcvanéves csipkerózsika-álmot alvó nyelvi-vallási-nemzeti tudat az ukrán állam megrendülésével felcsillanó lehetőségekkel, akkor elkezdődhet egy kiegyenlített és amerikai–orosz – esetleg európai – hatalom által felügyelt új nyugalmi korszak. Ellenkező esetben olyan tartós konfliktusövezet alakulhat ki itt, mint a Közel-Keleten. 

– Az oroszoknak tehát területi céljaik vannak. De meddig bírják az ukránok a harcot ellenük?

– Az ukránok, úgy érzem, egy ideig nem fognak belefáradni a háborúba, emberanyag szempontjából még 5-7 évre elegendő behívható korosztályuk van. A számokat nézve 400-450 ezer gyerek született évente a közel ötvenmilliós Ukrajnában. A hadsereg emberigénye évi legalább 300 ezer ember. Mivel a születettek fele lány és vannak alkalmatlanok is, 125-130 ezer ember van minden egyes behívható évfolyamban anélkül, hogy a gazdaság teljesen fejre állna. Vagyis a létszámigény mindegy fele rendezett struktúrákat feltételezve is behívható. Ha a front emberveszteségét technikai szintlépéssel csökkenteni lehet (például lövészek helyett több drónirányító), a front igényeit körülbelül 5 évig biztosítani tudják. Ha leszállítják a bevonulási életkort 23, vagy akár 21 évre, emberrel is bírhatják még körülbelül 4-5 évig. 

Az elkeseredett anyagháborúk a legritkább esetben dőlnek el a frontokon, sokkal inkább a kimerült hátországban. Az a kérdés, hogy az USA és az EU bírja-e, vagy akarja-e a végsőkig elégetni az erőforrásait, vagy inkább megelégszik azzal, ami egy ukrán vereség által Nyugat-Ukrajna területéből átmenthető a nyugati érdekszféra, vagy az EU érintett tagállamai számára.

Úgy is feltehetjük a kérdést, az oroszok bírják-e, és főleg meddig, a társadalmuk türelme mikor fogy el? Ez viszont már megint csak geopolitika, vagyis, hogy az adott térnek a forrásai, a kapacitásai, és a rajta élő emberek elbírnak-e azzal a feladattal, amit magukra vállaltak?

Van még egy geopolitikai jelentősége ennek a háborúnak az USA szempontjából. Vajon mikor veszik észre, hogy miközben ez a proxiháború folyik, ez olyan gazdasági és katonai szélárnyékot biztosít a rohamléptekkel növekvő Kínának, amely számára behozhatatlan előnyt fog nemsokára biztosítani? 

Ugyanis Kína ma egy háborút a Nyugat ellen elveszítene, de a békét egészen biztosan megnyeri. Sőt, olyan gyorsan fejlődik, hogy lehetséges, 5-10 év múlva már a háborút is megnyerné.

Tehát geopolitikailag nézve azt, hogy milyen változások vannak, hogyan mozog Kína, azt én egy többszereplős, nagyon veszélyes folyamatnak tartom, amely éppen az új technikai eszközök és lehetőségek birtokában rajzolja át a klasszikus geopolitikai modelleket és magát a geopolitikai teret is. 

***

A folytatásban geopolitikai szempontból napjaink világjelenségeivel, a várható trendekkel foglalkozunk, egyebek között részletesen azzal, hogy a nagy népességmozgások – a migráció – hogyan változtatják meg nemcsak egy ország, de egy adott földrész jelenét és jövőjét.