MIÉP-emléktalálkozót szervezek a Magyar Igazság és Élet Pártja Ifjúsági Tagozatának egykori elnökeként, jelen lesz a párt hat egykori országgyűlési képviselője és számos prominense az értelmiségi holdudvarból is, sőt egy asztalhoz ül a rendszerváltás utáni nemzeti radikalizmus eddigi három pártja, a MIÉP, a Jobbik és a Mi Hazánk alapító elnöke: Horváth Lajos, dr. Kovács Dávid és Toroczkai László, akik mindhárman a MIÉP politikusai voltak. Három párt sikeres parlamentbe juttatásában vettem részt, s nagyon bízom benne, hogy többé nem kell a nulláról újrakezdeni – írja Twitter-oldalán Novák Előd, alább a folytatása.
“A nemzetépítő állam” programját és a Hősök terei nagygyűlések hangulatát felelevenítve, a nemzeti radikalizmusunk gyerekkorára való emlékezésen, a nosztalgiázáson túl értékmentéssel is foglalkozhatunk. Ennyi év elteltével talán már tárgyilagosabban emlékezhetünk és elemezhetünk. A találkozóra egykori MIÉP-tagokat és -szimpatizánsokat várok.
A MIÉP-emléktalálkozót 2024. január 6-án, szombaton 15 órától tartjuk a Bp. XI. ker., Bartók Béla út 96. szám alatti, egykori MIÉP-irodában, Csurka István sajtótájékoztatóinak és az országos elnökség üléseinek helyszínén, ami ma országgyűlési képviselői irodám, a Mi Hazánk központi helyisége, de ezen a napon újra MIÉP-zászló fog lobogni ott. Aki tud, hozzon MIÉP-es relikviákat!
Részvételét ígérte többek közt:
Árendás Mónika
Bakos Batu
Dr. Bánovics Tamás
Dr. Bognár László
Dr. Csath Magdolna
Dancsecs György
Dörner György
Esze Tamás
Dr. Fekete Gyula
Dr. Fenyvessy Zoltán
Franka Tibor
Gazdag István
Gy. Balogh Géza Péter
Hegedűs Loránt
Hering József
Horváth Lajos (a MIÉP első elnöke, 1993-1994 között frakcióvezetője)
Dr. Kovács Dávid
Dr. Mestyanek Ödön
Metes György
Miklós Árpád
Novák Előd
Szabó Lukács
Toroczkai László
Dr. Tóth Béla (a MIÉP jelenlegi, utolsó önkormányzati képviselője, 33%-ot ért el)
Dr. Tóth Máté (energiajogász)