Korábban már írtunk arról, hogy a Momentum szavakban, Donáth Anna által meghirdette a Gyurcsánymentes politizálást és az új utat.
Természetesen mindezt nem a fenti kifejezéssel és még csak nem is azzal az ígérettel tették, hogy innentől kezdve külön fognak indulni a DK-tól, vagy esetleg demonstratív jelleggel vissza is adják azokat a már megszerzett mandátumokat, amiket a DK-val karöltve nyertek el. A számokat valószínűleg ismerik, így pontosan tudják, hogy például a 107 megszerzett önkormányzati mandátumuk közül egy sem lenne most és egy sem maradna meg 2024 után a DK nélkül.
Az Egyetem Tv legújabb adásában a Momentum ifjúsági tagozatának elnöke ezeket a pártja szempontjából húsbavágóan fontos kérdéseket egyszerűen csak technikai részletnek nevezte, nem törődve azzal az apró ténnyel, hogy a Momentum a közös listán jutott a parlamentbe és bár nyertek egyéni körzeteket is, de ezekhez is szükség volt megállapodásra, ha más nem hát az előválasztásról.
Borsik Viktor a műsorban kijelentette:
“Gyurcsány Ferenc egy KISZ-titkár”
,de az ebből következő kérdésre, hogy akkor miért működnek vele együtt már azt válaszolta, hogy ezt a kérdést meg kell haladni.
A Mi Hazánk vármegyei szóvivője ezzel szemben úgy értékelt, hogy nem lehet egyszerre meghaladni Gyurcsány Ferencet és össze is fogni vele, a Momentum fiatalja ezt a dilemmát szemmel láthatóan nem is értette a stúdió fényeinek közepette.
A beszélgetésben szóba kerültek a fiatalok és az ő politikához való viszonyuk, amiről éppen a minap jelent meg egy adatsor, mely szerint a Mi Hazánk 20%-on áll a 30 év alattiak körében és ezzel valószínűleg a legnépszerűbb párt a fiatalok körében.
A Momentum ifijének elnöke szerint azonban az a 45%, amit közösen mértek ebben a korcsoportban a baloldalnak, az egyértelműen azt jelzi, hogy a Momentum a legnépszerűbb. Akár így, akár úgy, a fiatal baloldali képviselő felhívta arra a figyelmet, hogy mennyire fontos az új generáció bevonása a politikába, mert csak így lehet meghaladni Orbánt és Gyurcsányt. Ebből ugye paraszti ésszel megint az a kérdés következett, hogy miképpen lehet meghaladni azt, akivel összefogok létezésem minden egyes választásán, de a válasz megint elmaradt.
Szürreális jelenet az új “Momentum generáció” első emberével:
A teljes vita:
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!