Néhány napja kelt szárnyra a hírt, hogy lőszer- és fegyverhiányban szenved a német hadsereg. A Bundeswehr érdekképviseleti szervezete szerint egyedül a lőszer hiánya mintegy 20-30 milliárd eurót tesz ki. Főparancsnoka szerint a német hadsereg „védtelen”. Ennek okát pedig az Ukrajnának adott katonai támogatásban látják. De vajon valóban ilyen súlyos-e a helyzet? Mi vezethetett idáig, és általában véve is milyen állapotban van a német haderő? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Üveges Huba íróval, hadtörténésszel.
– Bizonyára ön is hallott a Bundeswehr körüli hírekről. Mit gondol?
A német haderőben az alkatrész és a lőszerhiány nem új keletű probléma.
Az ellátás részben a csekély büdzsé, részint pedig a gyártók megbízhatatlansága miatt eddig is meglehetősen rossz volt. Meglehetősen híres a 2018-as német védelmi miniszteri jelentés, ami szerint pl. a Leopard-2 harckocsiknak 46, a vadászgépek közül a Tornádók 30, a Typhoonok 28, a Tigris csatahelikoptereknek pedig csak 20%-a volt bevethető állapotban.
– Minőségi okai vannak ennek?
Igen, az esetek jó részében a hajdani magas szintű minőség is már a múlt ködébe vész. A 2019-ben átadott Heckler & Koch G36-os gépkarabélyról, amit a ’90-es években rendszeresítettek utóbb kiderült, hogy meleg időben és intenzív használat mellett csúnyán félrehord, és emiatt, igaz jókora késéssel, de meg is kellett kezdeni a típus cseréjét. A Puma gyalogsági harcjárművek története szintén nem mondható sikeresnek: alig néhány évvel a 2015-ben megkezdett rendszeresítésük után el kellet kezdeni a modernizálásukat, hogy megfeleljenek a NATO-ban előírt kritériumoknak.
Emellett, ha már ukrán háború, megemlíthetem, hogy az Ukrajnának átadott PzH 2000-es önjáró lövegeknek is több mint a fele – műszaki okok miatt – mindössze egy hónap alatt használhatatlanná vált.
– Ezek szerint teljesen más kép rajzolódik ki, mint amit esetleg a közvélemény feltételez. De valóban elfogytak a lőszerek is már?
Ami a lőszert illeti, Németország eddig sem tudott megfelelni a NATO egy igazán alapvető elvárásának, mégpedig hogy rendelkezzen – háború esetén – 30 napra elegendő lőszertartalékkal. Most pedig ehhez jött hozzá az ukrajnai kötelezettségvállalás, illetve ami mellett még szintén nem mennék el szó nélkül: az, hogy a Kínából érkező alapanyag szállítások is – nem túl meglepő módon – elmaradoznak és ez az a speciális fémötvözetek gyártásán túl a lőszergyártásban is gondokhoz vezetett. Erről Wolfgang Hellmich az SDP hadügyi szóvivője beszélt.
– Akkor tehát a probléma mélyebben gyökerezik, mint Ukrajna katonai támogatása. Mi a fő ok?
A már meglévő problémák végsősoron az elmúlt évtizedek német pacifizmusából és nemtörődömségéből fakadtak, valamint az aktuális külpolitikai gondok összeadódtak és ez együtt eredményezte,
hogy jelenleg a Bundeswehr csak két napra elegendő lőszertartalékkal rendelkezik, amiből persze már nem tud többet átadni Ukrajnának.
– Mit jelent ez ukrán szempontból?
Fontos tény viszont, hogy Németország, amely nehézfegyver szállításban valamelyest jelentősnek tekinthető (bár, ha csak a nyers számokat nézzük – eddig is jelentősen lemaradt pl. Lengyelországtól vagy Csehországtól), ugyanakkor lőszerszállításban eddig sem volt jelentős fél.
Az ukrán haderő napi igénye kb 5 ezer tüzérségi gránát és ez egy olyan nagy szám, amivel a jóval nagyobb gyártási kapacitású országok sem tudnak megbirkózni.
Szeptember 9-ig az USA 986 ezer db 105 és 155mm-es tüzérségi gránátot szállított le Ukrajnának, míg minden más ország együtt kb. 100 ezer darabot. Németország ebből mindössze 13 ezret.
– Akkor tehát egyértelmű, hogy Ukrajna nagyban az USA-tól függ?
Igen, Ukrajna tehát elsősorban az amerikai lőszerszállításoktól függ. A fő probléma viszont, hogy a lőszertartalékok a tengerentúlon is kifogyóban vannak. Miközben az amerikai hadipar évi szinten 150-200 ezer ilyen gránát legyártására van berendezkedve, ami nyilván nem fedezi a fogyást.
– Milyen képet fest az oroszok lőszerkészlete?
Az orosz lőszerkészlet a háború elején 15 millió db orosz gyártmányú tüzérségi gránátokból és rakétákból állhatott, valamint 108 millió régebbi szovjet gyártmányú példányból, míg az éves gyártás 1-1,5 millió gránát és rakétával képes kiegészíteni. Mindebből kb. 800 ezret – 1 milliót használnak fel havonta,
ami azt jelenti, hogy a kockázatosabb felhasználhatóságú szovjet időkből megmaradt készletek nélkül is elegendő lehet még majd egy egész évig.
– És a Nyugat honnan pótólhatja majd a lőszerhiányt?
Ha a Nyugat továbbra is szeretné fenntartani az ukrán tüzérség hatékonyságát, akkor a lőszerkérdés megoldása lesz az egyik legfontosabb feladata. Itt ideig-óráig Pakisztántól és Dél-Koreától vásárolt készletekkel lehet ügyeskedni, ugyanakkor az igazi megoldás a gyártási kapacitás növelése lenne. Ebben nem hiszem, hogy Németországnak lenne szerepe, a hadügyi költségvetés idei, drasztikus emelése után is valószínű, hogy megmarad kevéssé jelentős szereplőnek. A költségvetés számsoraiból már most leszűrhető, hogy inkább hosszútávú sok éves fejlesztések, gyártások finanszírozására, külföldi, leginkább amerikai beszerzésekre megy majd el, s így a fő problémát a hazai hadipar csekély termelékenységét és azzal összefüggő alkatrész- és lőszerhiányt nem fogja megoldani, és ezzel együtt, még ha a hidegháborúból megmaradt eszközállomány cseréje fel is gyorsulhat, a csekély mértékű bevethetőség megmarad.
(Kiemelt kép: sonline.hu)
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
