Izrael körüli, hollywoodi békecsúcsok átlag öt-tízévente vannak, a háború folyik tovább

A világ örül a Sarm-es-Sejk-i békecsúcsnak, a magyar sajtó boldogan mutogatja a két sztár békemisszionáriust, Donald Trumpot és Orbán Viktort. Ilyen, Izrael körüli, hollywoodi békecsúcsok átlag öt-tízévente vannak, kisebb-nagyobb vérontások után, azonban az arab-palesztin–izraeli konfliktus állandó, az öröm tehát csak pillanatnyi lehet.

Ahogy Csurka írja 2006 júliusában: „Ezt a háborút azonban mindezen mostani látszatok ellenére Izrael és az USA egyelőre nem fogja megnyerni, mert nem is akarja megnyerni. Mindkettőjüknek magára a háborúra van szüksége és nem a győzelemre. 

Izraelnek pontosan úgy és akként van szüksége a háborúra, miként a világ zsidóságának az antiszemitizmusra, vagy az antiszemitizmus elhíresztelésére. Fennmaradási célból. Izrael a háborúból él. 

Amerikából csak akkor érkeznek bőségesen a segélyek, ha Izrael léte veszélyben forog. Ha a veszélyeztetettség elmúlik, nincs mire hivatkoznia az amerikai zsidó lobbinak, és nem tud több pénzt kisajtolni az amerikai adófizető polgárból. Ezért inkább lője a Hezbollah Haifát és inkább legyenek öngyilkos merényletek, csak jöjjön a pénz az ország és a hadsereg fenntartására.”

Nekünk, magyaroknak, és Európának is sokkal nagyobb győzelmet jelentene, ha Orbán Viktort nem a Sarm-es-Sejk-i szubrettszerepre kérték volna fel, hanem a pénteki Trump–Zelenszkij duett melletti, kárpátaljai tercszólam előadására. Az igazi békeharc ugyanis ott folyik majd. Ott az igazi, mélyben folyó, permanens háború hosszú időre meghatározó döntései születnek meg. 

Zelenszkij fegyvert kap, még többet, cserébe eladja az ország energiakincsét és infrastruktúráját. 

Csakhogy ezt az oroszok, hátuk mögött a néma szereplővel, Kínával nem tűrhetik. Lapozzuk fel ismét a 2006-os Csurkát, az akkor januárban történt orosz–ukrán összetűzés kapcsán: „A lépés rideg és barátságtalan: Oroszország elzárta a Barátság gázvezetéket (helyesen a Barátság kőolajvezetékkel nagyjából hasonló útvonalat behálózó Testvériség gázvezetéket – a szerk.). Az orosz lépést eleinte Ukrajna megzabolázásaként állították be. (...) Nem ismeri jól azonban az orosz politika természetét az, aki elhiszi, hogy az erőfitogtatás csak egy kisebb testvérországnak szól. Nem, a lépés egész Európának, és azon túl Amerikának szóló gázukáz.
Amerika Izrael nyomásának engedve elgaloppírozta magát. Az iraki háborúval felnyomta az olajárat és ezzel óriási pénzekhez juttatta Oroszországot is. 

Nekünk fogalmunk sincs, milyen hadiipari fejlesztések történtek ezekből a pénzekből, s lehet, hogy az USA-nak sincs. 

Az amerikai olajcégek beférkőztek a Kaszpi-tengeri olajmezőkre, és elkezdték egy vezeték építését Grúzián keresztül a törökországi Ceyhan kikötőjébe, amely, lévén földközi-tengeri kikötő, vészesen közel van Izraelhez. 

Az USA háborút tervez Szíria és Irán ellen, meg akarja szerezni a világ leggazdagabb olajmezőit, azokat, amelyek korábban a Szovjetunió tulajdonában voltak. Ezt a Kreml nem tűri, mert nem tűrheti. 

Az orosz tűrés örökös voltáról alkotott elképzelés az amerikai vezetés és hadvezetés súlyos számítási hibája. (...)
Most a két szuperhatalom mérkőzése kezdődött újra. Oroszország ugyan még nem a régi, és katonailag, a technikát és a világűr-ellenőrzést tekintve még sokáig nem éri utol az USA-t, de arra már elég erős, hogy Ukrajnán és Európán keresztül komoly figyelmeztetéseket küldjön át az Atlanti-óceán túlsó partjára. 

Kína még hallgat, de rokonszenve kétségtelen. Neki kell az ázsiai gáz és olaj. Hitelezni is tud, acél olaj- és gázvezetékeket is képes építeni. Pénze van.

Oroszországnak pedig pénz kell a háborúhoz és a háborús fenyegetéshez is. Mi semmi jóra nem számíthatunk. Olyan időben kell leszoknunk a gázról és az olajról, amikor hatalmas költségekkel kiépítettük a gázfűtés rendszerét és építjük az autópályákat – nemsokára szekereknek és gumirádlis bricskáknak.

A történelem fordulatai és bakugrásai úgyszólván változatlanok. Napóleon óta egy rövid távú, pillanatnyi célszerűségeket megvalósító politika áll szemben egy lassú, időnként lomha, egy óriástérség tudatával rendelkező politikával. Amerikának az a szerencsétlensége, hogy a huszadik század két világháborújának megnyerése után felhagyott a hosszú távú politikával, s belépett a pillanatnyiság erőszakosságába.”

A tegnapi operett műsor tehát happy enddel zárult, ahogy illik; most szünet, pénteken pedig megismerjük a zenedráma végkifejletét.