daextlwcn_print_scripts(false);

Továbbá az amerikai elnökválasztás és az LMP-Fidesz szövetség is szóba került.

A Nyílt Sisak legújabb adásában beszéltünk az amerikai választási kampányról, a jelöltek esélyeiről és a választási eredmények következményeiről globális hatását illetően és belpolitikai téren.

Majd vendégeink arról vitatkoztak, hogy milyen szövetség lehet az LMP és a Fidesz között, és hogy az LMP-ből kilépett Csárdi Antal volt frakcióvezető-helyettes állítása, miszerint választási stratégiát egyeztetett a júniusi önkormányzati választásokat megelőzően Rogán Antal, Ungár Péter és Vitézy Dávid, valós-e.

Schiffer András mint egykori LMP-s frakcióvezető kifejtette, hogy milyen belső viszályok dúltak már annak idején is az LMP-ben, és hogyan épített a háttérben Gyurcsányékkal kapcsolatokat Ungár Péter. Heves vita alakult ki Schiffer András Csárdi Antalt megítélő Facebook-posztjával kapcsolatosan is.

Végül a gyanú szerint Lakatos Márk celebhez köthető, fiatalkorú személlyel folytatott intim együttlét került szóba, mely eset mélységesen felháborította a jelenlévőket, és ami miatt Ábrahám Róbert feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen. Egy olyan ügyről van szó, ahol a gyanú szerint nevelőintézeti kamaszokat közvetítettek ki LMBTQ-celebek partijaira.

Vendégeink:

  • Fiala János – riporter,
  • Schiffer András – ügyvéd,
  • Ábrahám Róbert – médiaszemélyiség,
  • Füssy Angéla – a Magyar Jelen újságírója.

 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);