11.8 C
Budapest
2021. október 23., szombat
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

A szájmaszk újbóli viselését “szorgalmazza” az MTA

A járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60 százalékos átoltottságát. Ez az arány azonban nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására – áll az MTA felhívásában.

Hiába a milliárdokba kerülő kormánypropaganda, az oltóbuszok, az idősek célba vétele, az oltási kedv terén nem sikerült érdemi javulást elérni.

“Ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottsági arányát. Két és fél millió még beoltatlan honfitársunk van, akiket mielőbb be kell oltani. Az ugyancsak most jelentkező influenzajárvány is tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet”

– írják közleményükben.

Ezt követően arról panaszkodnak, hogy más európai országok sorra hagyják le Magyarországot átoltottság terén, pedig a delta variáns miatt “akkora szükség lenne az oltásokra, mint még soha”. Mint fogalmaztak:

“A legfontosabb védelmet az oltás biztosítja, felvételét továbbra is erőteljesen ösztönözni kell. Ugyanakkor a szakemberek előrejelzései szerint az orrot és szájat eltakaró maszk használatával is több ezer emberi életet lehet megmenteni Magyarországon a negyedik hullám alatt.”

Az MTA arra hívja fel a figyelmet, hogy jelen helyzetben mindannyiunk kötelessége az oltásoktól elzárkózó emberek meggyőzése. Azt javasolják, hogy zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot és amikor csak lehetséges, tartsunk megfelelő távolságot másoktól, és gyakran fertőtlenítsük a kezünket!

További híreink

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

Varga Lilla

Toroczkai: elfogadhatatlanok a Fidesz elvtelen döntései

Szabó Norbert

A lengyelek 91,9 százaléka vallja magát katolikusnak, de mégsem ilyen egyérelmű

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen