Felfüggesztette a szlovák alkotmánybíróság szerdán a telekommunikációs törvénynek a koronavírus-válsággal összefüggésben elfogadott néhány rendelkezését, amely lehetővé tette volna, hogy az állami szervek a mobilszolgáltatók helymeghatározási adatait felhasználva hozzáférjenek a lakossági felhasználók tartózkodási helyéhez és mozgásához – jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség.
A vonatkozó törvénymódosítást néhány héttel ezelőtt fogadta el a pozsonyi törvényhozás. A kormányzati előterjesztést azzal indokolták, hogy a lakossági felhasználók tartózkodási helyére és mozgására vonatkozó adatokra szükség lehet a karanténintézkedések betartásának, illetve a Covid-19 megbetegedés terjedésének megfigyelésére. A vitatott módosítást a Robert Fico vezette előző kormánypárt, a jelenleg ellenzéki Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) támadta meg az alkotmánybíróságon.
A kassai székhelyű testület egyelőre csak felfüggesztette a törvénymódosítás végrehajthatóságát, azt azonban még nem mondta ki, hogy a módosítás rendelkezései ellentétesek lennének az alaptörvénnyel. Ez utóbbi még további vizsgálat tárgyát képezi majd. A mostani döntést a bíróság azzal indokolta, hogy a módosítás szövegezése nem volt eléggé egyértelmű, és lehetővé tette volna az állami szerveknek, hogy a mobilszolgáltatóktól szerzett adatokat anélkül használják, hogy a felhasználás céljait pontosan megszabnák számukra.
A szlovák külügyminisztérium államtitkára, Martin Klus kedden jelentette be, hogy még ezen a héten elkészülhet egy olyan mobilapplikáció, amelynek használata lehetővé tenné, hogy a külföldről hazatérők házi karanténban töltsék el azt a kéthetes időszakot, amelyet jelenleg állami karanténintézményekben kell tölteniük. Arról, hogy a mobilapplikáció a gyakorlatban is bevezetik-e, a központi válságstábnak kell döntést hoznia. Azt egyelőre nem tették egyértelművé, hogy a mobilapplikáció használatának bevezetésére hatással lehet-e a szerdai alkotmánybírósági döntés, ám valószínűnek tűnik, hogy nem, tekintve, hogy az állami karantén kiváltását lehetővé tévő applikáció használata vélhetően önkéntes alapú lenne.
Közben az országban az elmúlt hetekben folyamatosan csökkent a koronavírus-fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak száma. Két hete számuk átlagban napi öt alá esett, és a múlt héten is hasonló szinten maradt. A vírus szlovákiai megjelenése óta, és egy héten belül vasárnap már a második olyan nap volt, amikor nem diagnosztizáltak új fertőzöttet. Hétfőn 8, kedden pedig 2 személynél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, így a korábbiakkal együtt eddig 1469 fertőzöttet tartanak nyilván – derült ki a központi válságstáb honlapján szerdán közölt adatokból. Az újonnan gyógyultnak nyilvánítottak száma több mint két hete minden nap meghaladta az újonnan regisztrált fertőzöttek számát. A nyilvántartás szerint kedden 24 esettel 983-ra nőtt a hivatalosan gyógyultnak minősítettek száma, a kór elismert halálos áldozatainak száma 27, és eddig már több mint 127 ezer vírustesztet végeztek el.
A szlovák kormányzat egyelőre nem hozott nyilvánosságra új információkat a határok újranyitásával kapcsolatos esetleges tervekről. A múlt héten május 27-ig terjesztették ki az ország schengeni határain április elején bevezetett ideiglenes határellenőrzések időtartamát. Az új koronavírus terjedésével összefüggésben márciusban bevezetett, országon belüli korlátozások több szakaszban történő feloldása már néhány hete elkezdődött. Az enyhítések negyedik szakaszának kezdetét május 20-ra ígérte Igor Matovic kormányfő.
(MTI)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!