A fővárosi baloldali vezetés a Tisza Párttal együtt megszavazta Budapest részvételét konzorciumi tagként a nemzetközi CALP programban – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. Ez a kormánypárti képviselők szerint azért aggályos, mert abban egy genderprogramot hirdető alapítvány is részt vesz.
„A nemi identitásunk legkevésbé sem a biológiai nemünkkel áll összefüggésben. Elsősorban nem az számít, milyen nemi szerveid vannak, hanem az, hogy minek érzed magad. Fiúnak, lánynak vagy esetleg valami másnak” – hirdeti a Yelon.hu LMBTQ-honlap, melyet a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány működtet.
A Soros-alapítványok által támogatott szervezet nemcsak genderlobbival, genderszemléletű szexuális felvilágosítással foglalkozik, hanem számos más jellegű, például gyerekjogi projekttel is. Tagja annak az új keletű konzorciumnak, amelyhez a Karácsony Gergely fémjelezte főváros és Óbuda balliberális önkormányzata is csatlakozott. A nemzetközi projektet nemcsak a fővárosi DK, de a Magyar Péter-féle Tisza Párt is megszavazta a legutóbbi közgyűlésen.
A Soros-féle Nyílt Társadalomért Alapítvány is megtalálható a Hintalovon Alapítvány támogatói között, ahogyan például a Flamand Nagykövetség és az Európai Bizottság is.
A szervezetről már korábban lehetett hallani. Egy időben a Háttér Társaság a Melegekért szervezettel együtt vidéki iskolákban nyomult. Az alapítvány készített civil háttérjelentést az ENSZ-nek, gyermekeket is vittek Genfbe. A két szervezet aztán sorra kereste meg az önkormányzatokat és iskolákat az együttműködés reményében – írja a Metropol.
A cél jó, de aggályos a genderlobbi nyomulása
A nemzetközi projekt lényege, hogy a helyi ügyekbe, döntéshozatalba bevonják a gyerekeket, amihez elkészítenek egy eszköztárat és szakpolitikai ajánlást. Mint írják a civil szervezetek szerepéről: „a civil konzorciumi partnerek kiválasztják a programban résztvevő gyermekeket és képzéseket szerveznek számukra az önkormányzati döntéshozatal megismerésének céljából.” A cél jó, hiszen a demokráciát tanulni kell, ebben a fővárosi Fidesz–KDNP-frakció is egyetért.
A Tisza Párttal és a DK-val ellentétben azonban a kormánypárti frakció nem támogatta Budapest csatlakozását a projekthez, éppen amiatt, mert aggályos, hogy minden résztvevő ezt a célt szolgálja-e.
Magyar Péterrel a soraiban élesztené újra a baloldali összefogást Gyurcsány Ferenc
„Amennyire hétköznapi, annyira felelősségteljes dolog, hogyan neveljük a gyerekeket a demokráciára. Minden országban megvan ennek a módja. Hazánkban ilyen a gyermek-, ifjúsági- és diákönkormányzatok intézménye, felnőtt fiatalok esetében pedig a hallgatói önkormányzatok az egyetemi döntéshozatalban. Vannak települések, ahol városi diákönkormányzat és diákpolgármester segíti a településvezetés munkáját. Fontos, hogy ezeket a közösségeket valóban képviselő, választott fiatalok testesítsék meg, és ne önjelölt külsősök szóljanak bele egy közösség döntéseibe, ki tudja, kinek az érdekeit képviselve” – hangsúlyozta Szepesfalvy Anna fideszes képviselő.
Miután a Magyar Péter-féle Tisza Párt és a Gyurcsány Ferenc fémjelezte fővárosi DK-s többség fenntartások nélkül megszavazta a CLAP konzorciumához való csatlakozást, a kormánypárti frakció figyelemmel fogja kísérni, hogy a projekt nem megy-e szembe a gyerekvédelmi törvénnyel.
Mint Janó-Veilandics Franciska fővárosi képviselő elmondta: ha egy szervezet a gyermekjogok mögé bújva valójában LMBTQ- és genderpropagandával tömi a gyermekek fejét, fennállhat a gyanú, hogy a Gyermekek részvételi bevonása a helyi ügyekbe (CLAP) név alatt – a projekt eredeti terveivel szemben – esetleg agymosásban részesítik a gyerekeket.
„Nem szeretném, ha a főváros méltatlan helyzetbe keveredne, és a projekt égisze alatt az eredeti célok helyett ideológiai nevelésben részesítené a gyermekeket” – mondta, kiegészítve azzal, hogy anyaként sem tud támogatni olyan kezdeményezést, amelyben a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is részt vesz. Mint fogalmazott: „Kecskére nem bízunk káposztát!”
(Magyar Nemzet)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!LMBTQ-zászló el nem égetése is “közösség elleni uszítás” a Győri Ítélőtábla szerint