25.2 C
Budapest
2021. június 24., csütörtök
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

A WHO szeretné elkerülni a “diszkriminatív megnevezéseket” a koronavírus-variánsok kapcsán

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy a jövőben görög betűkkel fogja kiegészíteni a koronavírus különféle variánsainak eddigi megnevezését az “egyszerűbb azonosíthatóság érdekében” – közölte az MTI.

A WHO a közleményében azt írta: a kiejtés és a megjegyzés megkönnyítésének érdekében döntöttek a görög betűs megjelölés mellett.

Egyúttal szeretnék elkerülni, hogy az emberek és a média “stigmatizáló és diszkriminatív” megnevezéseket használjon.

A variánsokat az egyszerűség kedvéért eddig azokról az országokról nevezték el, ahol az első eseteket jelentették (például indiai, brit, dél-afrikai, brazil variáns).

Az AFP francia hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokban a világjárvány kezdete óta megnövekedtek az ázsiai származású emberek elleni támadások, Donald Trump előző amerikai elnök pedig “azon volt, hogy Kínát tegye a járvány kirobbanásának kizárólagos felelősévé”.

Trump gyakran kínai vírusnak vagy egy szójátékkal megspékelve kung flunak nevezte a koronavírust. A washingtoni kongresszus még egy törvényt is elfogadott annak érdekében, hogy sikerüljön gátat vetni a “gyűlöletáradatnak”.

A szakértők továbbra is használják majd a korábbi, latin betűkön és számokon alapuló jelöléseket, de a tudományos neveket a WHO napi közleményeiben felváltják a görög betűs nevek. Az Egészségügyi Világszervezet a nemzeti hatóságokat és a médiát is buzdítja az új nevek átvételére.

Az Egyesült Királyságban felfedezett B.1.1.7-es variánst innentől alfának, a dél-afrikai B.1.351-es variánst bétának, a brazíliai P.1-es variánst pedig gammának fogják hívni. Az Indiában pusztító, és a világ számos országában megjelent B.1.617-es variáns B.1.617.2-es változata delta, míg B.1.617.1-es változata a kappa nevet kapta.

További híreink

Amerika: a legnagyobb szövetségi nyugdíjalap nem fektethet be Kínában

Kiss Albert

Mi Hazánk: előre jeleztük, hogy a bankok lesznek a járvány haszonélvezői

Irányi Dániel

Holtukban is hátba szúrva

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben