24.1 C
Budapest
2021. június 24., csütörtök
Magyar Jelen
Belföld

Alpolgármesterre van pénze Miskolcnak, homokra nincs

Meddig kell várni a Bertalan utcai gyerekeknek a homokozójuk homokjának cseréjére? – kérdezi közleményében Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, önkormányzati képviselő

“Több mint két hónapja várják a Bertalan utca 30. szám környékén élő gyerekek, hogy homokozójukban tiszta homokban tudjanak játszani. Lakossági megkeresés után még márciusban jeleztem a városvezetés felé, hogy szükséges lenne a játszótér homokozójában a homok cseréje. Bár a homokozó nem túl nagy méretű, azonban a csere a mai napig nem valósult meg. Ismereteim szerint ez kötelező feladata a városgazdának, és a hírekből az is kiderült, hogy más játszótereken ez már megvalósult. Most van itt a jó idő, most van szüksége a gyerekeknek a kinti játék lehetőségére, ezért újabb levélben kértem a városgazdát a homok mielőbbi cseréjére.”

További híreink

Meghátrált a kormányhivatal a pertől, mégis biztosítja a családi pótlékot a leszbikus anyukának

Irányi Dániel

Csütörtöktől meghosszabbítják a temetők nyitvatartását

Varga Lilla

Országos tisztifőorvos: tartsák be a szabályokat és viselkedjenek felelősen az emberek

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben