11.7 C
Budapest
2021. április 11., vasárnap
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

“Antiszemita” kijelentései miatt 4 és fél hónap börtönre ítéltek egy angol bloggert

Négy és fél hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Alison Chabloz angliai blogger Nagy-Britanniában, amiért tavaly több alkalommal “antiszemita” megjegyzéseket tett egy internetes rádióban. A nő többek között azt merte állítani, hogy a zsidók irányítanak mindent, amit érdemes irányítani – háborog a Jewish News.

Hogy bebizonyítsák, ez mennyire nincs így, börtönbe is küldenek mindenkit, aki ennek az ellenkezőjét állítja.

Vajon, ha Chabloz azt mondja a rádióban, a “fehér, heteroszexuális angolok irányítanak mindent, amit érdemes irányítani”, akkor is börtönbüntetés várna rá? (A kérdés persze költői.)

Chabloz ráadásul azt is hozzá tette, hogy meglátása szerint a ’30-as évek progromjai és jogfosztásai sem ok és előzmények nélkül történtek.

“A mostani ítélet végre igazságot és védelmet nyújt a zsidó közösségeknek, valamint világos üzenet azoknak, akik hasonló útra tévednek”

– írja elégedetten a zsidó lap.

Fotó: AFP

További híreink

Már 150 forintért kapható a halálos drog, ami olyan mint az orosz rulett

Dunai Tibor

Snowden korlátlan lakhatási engedélyt kapott Oroszországban

Faragó Dániel

Átadták Tatán az első tíz Gidránt

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben