Zündapp, BSA, DKW, Puch, JAP, Radior, Mondial, Ducati, MV Agusta, WM Danuvia, Csepel, Pannonia, Méray, Jawa, MZ, Simson, BMW, Kawasaki, Yamaha, Honda, Suzuki… – mintegy 150 különleges motor látható Székesfehérváron, a nemrég nyílt Nemes Motormúzeumban.
– Mikor és hogyan kezdődött a motorok iránti szenvedélyed?
– Már kisgyerekként is érdekelt minden, aminek kereke van, gurul, berreg és benzinnel megy. Először az autók kötöttek le, mert apámnak nagyon sok autója volt, amiket adott-vett, Volgák, Zsigulik. Ezek között sündörögtem folyton, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy motorokat bütykölök.
– Melyik volt az első motorod?
– Az első motorom egy Simson Schwalbe volt, amit egy barátom rakott össze. Nagyon hiányos darab volt, mégis megtetszett valamiért, úgyhogy mondtam apámnak, hogy szeretném megvenni. Ő pedig adott rá pénzt, így hozzám került. Rögtön szét is szedtem és újra összeraktam. Működött is – így indult a motorozás. Tizenéves voltam akkor. Azzal mentem mindenhova: csajozni, bulizni, az iskolába, haverokhoz. Ez a motor is látható egyébként a Motormúzeumban.
– Mikor jött az ötlet, hogy múzeumot hozz létre? Mi inspirált rá?
– Ahogyan gyűltek motorjaim, egyre inkább érlelődött bennem, hogy valamit kezdenem kellene ezzel a sok kinccsel. Aztán, amikor sok-sok évvel ezelőtt Sóczó Elek múzeumában jártam Gyomaendrődön, akkor fogalmazódott meg bennem konkrétan, hogy ki kellene állítanom a motorjaimat. Akkor úgy 50-60 motor parkolt a garázsomban. Nem egyszerű azonban múzeumot létrehozni Magyarországon! A bürokrácia nagyon bonyolult útvesztőkbe küldi az embert, melyekből nem mindig látni a kiutat. Miután sok zsákutcából visszafordultam (az évek meg csak teltek és teltek), jött a mentőötlet: létrehoztam 2020-ban a Nemes Motormúzeum Alapítványt. Így már kivitelezhetővé vált a tervem. Pár hónappal ezelőtt meg is nyílt a múzeum!
– Mennyi ideig tartott a gyűjtemény összerakása? Honnan szerezted be a motorokat?
– 14 évesen szereztem meg az első motoromat, s onnantól kezdve valahogy folyamatosan megtaláltak a régi csodák, alkatrészek. A baráti körömben mindenki tudta, hogy mi a szenvedélyem, és rögtön szóltak, ha láttak egy-egy rozsdásodó, elfeledett motort hátul a pajtában, a fáskamrában, a garázsban. Segítettek megszerezni az ismerőseik vasait is, amiket nagy boldogan hazatoltam, vagy darabonként szedtem össze, megjavítottam, kicsiszoltam, felpofoztam. Gyorsan elindultam a lejtőn, s amikor már 80 motorom volt, nagy kihívást jelentett szakszerűen tárolni őket.
Régen, a Bazár újságban is volt nagyon sok hirdetés, azokat bugásztam folyton, és sok motorhoz nagyon-nagyon messzire el is utaztam. Aztán volt, amikor feleslegesen vezettem 200 km-t, mert azzal fogadtak, hogy „A múlt héten adtuk oda valakinek!” / „Kidobtuk vasban!” / „Ha tudtuk volna, hogy kell, nem flexeljük ketté”. Ilyenkor nagyon fájt a szívem.
Van egy barátom, Simovits Kálmán – ő szokott a mai napig segíteni a külföldi licitáló oldalakról motorokat beszerezni, mert ott is lehet nagyon szép, különleges példányokat találni. Ő hozza el nekem, amiket a liciten levadászok, s így jött össze például egy elég komoly japán sorozat is.
– Általában milyen állapotban kerülnek hozzád a motorok? Mindet felújítod, vagy vannak, melyeket eredeti állapotukban hagysz?
– Amik külföldről érkeznek, azokat inkább csak szervizelni kell. Amiket itthonról szerzek meg, általában erős felújítást igényelnek. Korábban hónapokat töltöttem alkatrész-keresgéléssel, javítással, aztán rájöttem, hogy inkább több pénzt kell kiadni és olyan motort keresni, aminek megvan kvázi mindene. Nem baj, ha nem működőképes, de legalább legyen eredeti a festése. Nem kell, hogy a króm csillogjon, de legyen meg rajta minden. Úgy egyszerűbb javítani is.
– Honnan ez a tudás? Ki tanított meg a motorszerelésre? És hogyan lehet ebben fejlődni?
– Amikor az első motoromat megszereztem, tőlünk nem messze lakott egy motorszerelő, Barabás Lajos bácsi, aki a cross-szakosztály gépeit javította. Hozzá jártam tanulni, ő mutatott meg minden fogást, például azt, hogy ha baj van a karburátorral vagy a gyújtással, hogyan javíthatom meg. Nagyon hálás vagyok neki mindenért. Egy idő után már csak a barátság miatt jártam hozzá, nem motorgondok miatt, hiszen hamarosan a környékbeli haveroknak is én javítottam meg a motorját.
Sok mindent autodidakta módon tanultam meg. A japán motorok szerelésébe már nem igazán folyok bele, mert az már nem az én szintem. Piller János barátom szereli össze gyerekkorunk japán motorjait és szervizeli azt a motort is, amit jelenleg is használok. Ez már nem az a szint, hogy nekiállok egy csavarhúzóval és megcsinálgatom, amit kell. A veterán motorok felújítását, a motor, a váz összeszerelését, a kerék befűzését, a vezetékelést mindig én csinálom, azt nagyon szeretem. Van festőm és kárpitosom, akik segítenek még a munkálatokban. A fejlődés egyébként nagyon fontos, folyamatosnak kell lennie, mert mindig vannak új típusok, új információk.
– Mennyire nehéz pótalkatrészeket találni a veterán motorokhoz?
– Az alkatrészeket zömében veterán börzéken szerzem be, de van sok FB-csoport is, ahol lehet licitálni rájuk. Sokszor megkérek barátokat, ismerősöket is, hogy segítsenek egy-egy típushoz alkatrészt szerezni. De van, hogy random felajánlásból kapok motorblokkot vagy kereket. Ma például épp két bukósisakért megyek, amit felajánlottak a Múzeumnak. Egyébként szerencsére szinte minden alkatrészt lehet találni, s nagyon sok az utángyártott is, méghozzá nagyon jó áron, teljesen jó minőségben.
– Mennyire fontos számodra, hogy egy motor működőképes legyen, vagy inkább az esztétikai megőrzés a cél?
– Az itt lévő motorok nagy része működőképes, viszont nem szabad elfelejteni, hogy egy múzeumról beszélünk, tehát egy épületben állnak a motorok, vagyis nagyon fontos, hogy tűzvédelmileg megfelelően legyenek tárolva. Ebből adódik, hogy egyikben sincsen akkumulátor vagy benzin. A négyütemű motorok színig fel vannak töltve olajjal a konzerválás miatt.
– Egy múzeumnál egyébként nem az az elsődleges szempont, hogy a motort azonnal be lehessen indítani, felpattanni rá és száguldozni vele, hanem inkább a bemutatás, a konzerválás, a megőrzés. Ha akarnám, mindegyiket pár óra alatt működőképessé tudnám tenni. Van két motorom, egy Kawasaki ZZR 1100, illetve egy Pannonia T5, ezek bármikor hadra foghatók, a többit viszont nem látom értelmét beüzemelni. Sajnos az üzemanyagok se jó minőségűek, hamar megromlanak, úgyhogy több ok miatt se indítanám be most a gyűjteményem darabjait.
– Hány motor van jelenleg kiállítva?
– A Múzeumban jelenleg 150 motor látható, és 14 fenntartott hely azoknak, melyek még darabokban várják, hogy bemutatkozhassanak – ezeket még csinálgatom. Ezen felül is vannak motorok, amiket nem fogok tudni berakni, mert fizikailag nincsen rá lehetőségem, nincsen több helyem.
Aztán vannak olyan példányok is, melyek vagy nem passzolnak az adott típusú sorozatba (az angol motorok például) vagy olyanok, melyekből egy-egy db van csak, azért nem állítom ki őket.
Az otthonomat és a munkahelyemet is díszítik egyébként úgymond „lakásdekorációként” motorok, melyek nagyon a szívemhez nőttek, s természetesen csak én látom őket, valamint a barátaim, családtagjaim.
Amit a nagyközönség láthat, azok közül kiemelném a magyar motorokat (Méray WM, Csepel, Pannonia, Danuvia), bár sajnos nincsen meg az összes a sorozatból. Egy-két kivétellel teljes gyártás-sorozatot tudok bemutatni. Vannak csehszlovák motorok is, Jawa-k, CZ-k. A németektől a DKW-tól az MZ-ig is komoly sorozat, Simson-ból is, aztán orosz motorokból sincs hiány, a négy japán márkát is bemutatom, olasz szériám is van, Ducati, MV Agusta, Mondial, Moto-Guzzi. Nagyjából így vannak kategorizálva, s vannak a kategóriákon belül is egy-egy országból motorok: BMW Németországból, Puch Ausztriából, Radior Franciaországból….
Szép kollekcióm van az angol motorokból, nem hiányozhat például a BSA sem, bár ezeket sajnos helyhiány miatt nem tudom jelenleg bemutatni. Viszont a számomra nagyon kedves Zündapp megtalálható a múzeumban.
– Van-e a gyűjteményben egy olyan motor, amely különösen nehéz volt beszerezni / ritkaságnak számít?
– Van egy 20-as évek végéről származó JAP Motoros OkSuprem, ami szerintem nagyon különlegesnek számít. Egyébként nagyon sok ritkaság van a múzeumban. Van egy olyan Panni is, ami filmforgatásra készült.
– Van olyan motorod, amelyhez személyes vagy családi történet fűződik?
– Bár nem látható a gyűjteményemben a legkedvesebb motor-emlékem, de azért elmondom: a legjobb barátom, Kovács Gergő a nagyapjától örökölt egy Simson SR2-t. Nagyon romos állapotban hozta el hozzám, s én egy tél alatt teljesen felújítottam neki. Az ő kérésére lefestettem a vázat feketére, a tankvédőt sárgára. Amikor tavasszal elvittem neki, az anyukája és a nagymamája épp ott volt nála és mindenki nagyon örült, hogy visszakapták ezt az emléket szépen felújítva. Gergő utána azzal száguldozott, amikor csak tudott. Hogy mi lett a motorral Gergő halála után, nem tudom, de sokat gondolok rá, amikor régi fényképeket nézegetek.
– Szerinted a fiatalabb generáció mennyire érdeklődik a veterán motorok iránt?
– A börzéken általában velem egykorúakat vagy idősebbeket szoktam látni és igencsak felüdülést jelent, ha fiatalokat is megpillantok. Ezért is hoztam létre a Nemes Motormúzeumot, hogy megmutassam ezt a világot a fiatal fiúknak és lányoknak. Feltett szándékom, hogy megfertőzzem őket ezzel a régi olajos, benzingőzös, pöfögős múlttal, ami ugyan dinoszaurusznak számít ebben az elektromos világban, ahol rengeteg az elektromos bicikli, roller, autó, ám ezeknek a veterán motoroknak valóban lelkük van. Itt minden csavarnak szerepe van, minden alkatrész mesél. Azok a fiatalok, akik ellátogatnak hozzám, mindig felvillanyozódnak, sokat kérdeznek a tárlatvezetés alatt és lelkesen távoznak és ez engem nagyon boldoggá tesz.
– Kik látogatják leggyakrabban a múzeumot? Inkább szakértők vagy laikus érdeklődők?
– Az Alapítvány célja, hogy egy igencsak különleges technikatörténeti gyűjteményt mutasson be a mostani fiatalságnak – s főként a középiskolás korosztálynak. Mivel szeretek nagyon precíz lenni, így 3 órás tárlatvezetéseket tartok. Minden motoron végigmegyünk időrendben, minden kategóriát érintünk, minden darabról mondok pár szót. Az adott korok történelmi és gazdasági hátteréről is mesélek, ezzel a gyerekek középiskolás tanulmányait is kiegészítjük. A középiskolások még aktívan tudnak figyelni, a fiatalabbaknak ez már sok lenne. A kiállításon bemutatom, hogy a 30-as évektől 2000-ig mennyit fejlődtek a motorok, hol tart most a motorkerékpár-gyártás, milyen zsákutcák voltak, melyek a fő állomásai a fejlesztéseknek. A háború alatt is sokat fejlődtek a motorok, a versenysport előretörésével is nagy ugrás történt.
A látogatók zömét a fiatal felnőttek jelentik, valamint veterán érzelmű emberek is jönnek, akiket bejelentkezés alapján fogadok, mivel nincsen nyitvatartási idő, akár hétvégén is várom az érdeklődőket.
– Hogyan látod a gyűjtemény jövőjét? Vannak terveid bővítésre, esetleg új motorok beszerzésére?
– Remélem, hogy sokáig tudom majd működtetni ezt a helyet, mert a bevételem kizárólag az 1 %-os adófelajánlás az Alapítvány részére. Ezt szeretném majd egy-egy alkatrész beszerzésére, krómozásra stb. fordítani. Ez nem egy üzleti vállalkozás, hanem szerelem.
– Milyen érzés belépni a múzeumba, amikor egyedül vagy?
– Amikor fáradt vagyok, gondterhelt, akkor gyakran bemegyek a múzeumba, leülök és nézegetem a motorokat. Áttörölgetem őket, gondolkodom azon, hogy min kellene fejleszteni, összeírom, hogy melyik motorhoz mi hiányzik. A vasparipák között megáll az idő, teljesen kikapcsolok, nem létezik a külvilág, minden gondomat elfelejtem, csak gyönyörködöm bennük és egyszerűen csak létezem.
– Mit gondolsz, mennyire változott meg a motorozás kultúrája az évtizedek során?
– Gyermekkoromban a motor egy egyszerű közlekedési eszköznek számított. Arra használta mindenki, hogy elmenjen vele egyik helyről a másikra és kész. Aztán, a 90-es években a vadságunkat éltük ki benne és általa. Versenyeztünk azon, hogy ki milyen gyorsan tud menni, ki hogyan veszi be a kanyart, ki tudja jobban ledönteni a gépét. A rendszerváltás után olyan szabadságot kaptunk, amivel hirtelen nem tudtunk mit kezdeni és amikor leszálltunk egy MZ-ről és átnyergeltünk a Yamaha-ra, repültünk vele, ahogy csak bírtunk. Régen a motoros találkozókon mindig volt halálos baleset. Már ez nagyon sokat szelídült, sokat finomodott a motoros társadalom.
– Ha választhatnál egy történelmi személyiséget, akivel motorozhatnál, ki lenne az?
– Csak egyet választhatok? Mert a listám nagyon hosszú lenne! Bár igazából a legjobb érzés a barátokkal motorozni. 17 éves korom óta járok motoros találkozókra, idén töltöm a 48-at. Az elmúlt 30 év alatt nagyon sok motoros barátom meghalt. Ha választani lehetne, azt szeretném, ha együtt motorozhatnék minden jelenlegi barátommal és azokkal is, akik már nincsenek közöttünk. Együtt, egy bandában, közösen az úton…
Bejelentkezés a Nemes Motormúzeumba és további információk a weboldalon, vagy kérhetők e-mailben ([email protected])
Temesvári Márta
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
