daextlwcn_print_scripts(false);

Ma már az alkotmány mondja ki, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, a gyermekvédelmi törvény pedig egyértelműen rögzíti, hogy a gyermeknek joga van az egészséges testi, lelki fejlődéshez, éppen ezért tiltja gyermekek woke propagandával való érzékenyítését is. Az igazságszolgáltatás rendszere azonban mintha nem lenne hajlandó erről tudomást venni.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke elleni két büntetőeljárásban is olyan fejlemények történtek, amelyek finoman fogalmazva abszurdak. Az egyik ügyben úgymond bűntársa Budaházy György. Így Barcsa-Turner Gábor és Budaházy hamarosan együtt állhatnak majd a bíróság előtt, hogy megvédjék azokat az értékeket, amelyeknek a hatályos jogszabályok alapvetően védelmet kellene, hogy biztosítsanak.

Persze ilyenkor jön az adu ász, hogy igen ám, de az elkövetéskori büntető törvénykönyv béli passzust kell alkalmazni, amennyiben az a kedvezőbb. 2019-ben pedig, amikor az ominózus ügy eseményei zajlottak még szabadon lehetett a Pride keretein belül gyermekeknek előadást tartani az LMBTQ életről… Akár a HVIM meg sem történt szivárványos zászlóégetését, akár a gyermekeknek szóló woke előadás csengetéssel való megzavarását vesszük, közösség tagja elleni uszításról, pláne közösség tagja elleni erőszakról beszélni pikáns. A Háttért Társaságnak mégis valahogy sikerült elérni.

A beszélgetést a HVIM székesfehérvári bázisán vettük fel.

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);