4.4 C
Budapest
2021. november 30., kedd
Magyar Jelen
Sport

Az olimpiának rendeli alá a Girót és a Tourt Vincenzo Nibali

A tokiói olimpia országúti kerékpáros mezőnyversenye lesz az idei fő célja Vincenzo Nibalinak.

A Trek-Segafredo 36 éves olasz klasszisa a korábban ismertetett tervek szerint rajthoz áll a május 8-tól 30-ig tartó Giro d’Italián és a június 26-án kezdődő és július 18-án záruló Tour de France-on is, ám utóbbin elsősorban a formába lendülés lesz a célja.

Olimpiai részvételéről a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságok miatt eddig nem született döntés, pénteki közlése szerint azonban már eldőlt: az esztendőben elsősorban az ötkarikás játékokra fókuszál, amelynek mezőnyversenyét 234 kilométer hosszú, 4865 méter szintkülönbséget tartalmazó útvonalon rendezik július 24-én. Nibali így saját bevallása szerint sem az olasz, sem a francia háromhetesen nem lesz harcban az összetettért. Pályafutása során eddig kétszer nyert Giro d’Italiát (2013, 2016), egyszer Tour de France-t (2014) és egyszer Vuelta a Espanát (2010), emlékeztet az MTI.

Csapata, a Trek-Segafredo nevezett a Tour de Hongrie-ra is, amelyre május 12. és 16. között kerül sor.

 

 

 

 

 

fotó:nso.hu

További híreink

Pénzbírságot kapott a guminőket “alkalmazó” FC Szöul

Dunai Tibor

26-0-ra vertük Máltát, csoportgyőztes a férfi pólóválogatott az Eb-n

Dunai Tibor

Világbajnok kézist igazolt a Fradi

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben