loading
Menü
Támogatás

Komoly fejlesztési eredmények Ásotthalmon

2020. jan. 22. 17:49
2 perces olvasmány
Komoly fejlesztési eredmények Ásotthalmon

Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere már korábban is kiemelte, hogy 2019-ben a településén a családbarát szolgáltatások és a turisztika kerül középpontba. Ezek az elképzelések folyamatosan valósulnak meg, az eredmények már látszódnak.



Ásotthalmon az elmúlt években nőtt a gyermekek száma, új játszóteret és bölcsődét is adtak át. Az utóbbit egy nemrégiben el­­nyert pályázat segítségével to­vább fogják fejleszteni. Természetesen nemcsak a gyerekekre gondolnak, hanem az idősebbekre is: átadták a kívül-belül megújult gondozási központot.



Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere elmondta, a tu­­rizmus beindítása régi vágya a helyieknek. Céljuk, hogy felzárkózzanak a környező, turisztikailag jelentős települések mögé.

– Olyan természeti környezet veszi körül Ásotthalmot, amely Csongrád megyében egyedülálló. A település területének több mint 60 százalékát erdő borítja – magyarázta. Tömörkény-Ház néven egy olyan skanzen nyitja meg kapuit, amely bemutatja Rózsa Sándor és az őt övező be­­tyárvilág történetét. A skanzen tájház, múzeum és gasztromúzeum szerepét is betölti majd.
Kialakítás alatt áll az önkormányzat saját vendéglátóegysége is. Az első ütem már be is fejeződött, valószínűleg tavasszal folytatódik az építkezés, és nyárra már át is adhatják az éttermet.

Ásotthalom „határőr-településként” tu­­da­­tosan ápolja a déli végvári hagyományokat, ezért is avatták fel idén Szilágyi Mihály bronzszobrát. Egyedül ők büszkélkedhetnek Magyarország egykori kormányzójának szobrával, ugyanis máshol nincs ilyen Magyarországon. A majdnem 13 millió forintból készült alkotás adományokból valósult meg.

Infrastruktu­rális fejlesztések is folynak Ásotthalmon: a fő­­­­utca felújítása és bő­­vítése mellett kisebb utak is megújultak. A jö­­vőben négy következő utcára is sor kerül: az Avar utca aszfaltréteget, a Mező és a Honvéd utca új burkolatot kap, a Szent István-szobor mögötti utca pedig térkővel lesz díszítve.

Forrás: délmagyar.hu

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás