loading
Menü
Támogatás

Egy kutatás szerint az oltottak is ugyanúgy megfertőződnek mint az oltatlanok

2021. okt. 30. 18:03
1 perces olvasmány
Egy kutatás szerint az oltottak is ugyanúgy megfertőződnek mint az oltatlanok

A koronavírus ellen oltottak ugyanúgy fertőznek és fertőződnek a háztartáson belül, mint azok, akik nincsenek beoltva, derül ki egy brit kutatásból.

A Lancetben megjelent tanulmány szerzői azt vizsgálták, hogyan terjed a delta variáns az egy háztartásban élők között. Az eredmények alapján azok, akik mindkét oltásukat megkapták, 25 százalékos eséllyel kapták el a vírust a fertőzött családtagtól, míg az oltatlanok közt erre 38 százalék volt az esély.

Az is kiderült, hogy hiába oltott valaki, ha megfertőződik, közel azonos eséllyel adja át a vele egy háztartásban élőknek a deltát, mintha nem lenne oltása -írja a 444.

Viszont a kutatás szerint az oltottaknak hamarabb lecsökkent a vírusszintje, ami arra enged következtetni, hogy az ő szervezetük hamarabb megküzdött a betegséggel.

A kutatók megállapították, hogy hamar kopni kezd a vakcina védelme: azok, akik három hónapnál régebben kapták meg a második oltásukat, könnyebben megfertőződtek, mint akik frissen voltak oltva.

Azt is hangsúlyozták, hogy bár az oltottak is könnyen elkaphatják a vírust, a vakcina megvédi őket a súlyos szövődményektől és a haláltól.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek