40 milliót vehetett fel törvénytelenül Pécs alpolgármestere

Rendkívül izgalmas ügyet ásott elő a Tiszta Kezek Frakció (TK) Ruzsa Csaba gazdasági alpolgármesterről. Hencsei Zsolt, a TK képviselője szerint Péterffy Attila jobbkeze, legfontosabb munkatársa ugyanis törvénytelenül vehetett fel számításai szerint nagyságrendileg 40 millió forintot, ugyanis összeférhetetlenség állt fent az önkormányzati törvény szerint, mert egy cégtől is pénzeket vett fel éveken keresztül - írta a Pécs Aktuál.
„Álláspontunk szerint évek óta törvényt sértett Ruzsa Csaba alpolgármester, mert saját, hivatalos vagyonbevallása szerint egy kft-től is fizetést vett fel idén tavaszig. Ez azonban összeférhetetlen jelenlegi pozíciójával Magyarország helyi önkormányzatairól szóló jogszabály szerint, egészen pontosan a Mötv. 72. § (2) bekezdése szerint. Szekszárd fideszes polgármestere ugyanilyen ügybe bukott bele idén” – közölte a Tiszta Kezek képviselője a közgyűlésen.
- Hencsei Zsolt azt kérdezte Ruzsa Csabától egyebek mellett, hogy „mikor fogja visszafizetni a szabálytalanul felvett alpolgármesteri díjazását, hiszen az önkormányzati törvényt megszegve a Focus Ventures Zrt.-től vett fel havi több százezer forintot, miközben alpolgármesteri fizetését is zsebre tette ugyanebben az időszakban, ami nagyságrendileg 40 millió forintot jelentett?” Rákérdezett arra is, hogy „nem kíván lemondani alpolgármesteri pozíciójáról ezek után?” - írják.
A Mi Hazánk is lemondásra szólítja fel
Portálunk megkérdezte Varga Tamást, a Mi Hazánk pécsi elnökét is, aki szintén felháborítónak tartja az esetet, és ő is lemondásra szólít fel.
- Teljes mértékben elfogadhatatlan, hiteltelenné vált ezzel nem először már Pécs város vezetése, egyetlen elfogadható döntés következhet ez után politikai értelemben, ez pedig a lemondás
- mondta.
(Kép: pecsma.hu) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás