loading
Menü
Támogatás

A baloldali elemző szerint sem feltétlen a valóságot tükrözik a közvélemény-kutatások

2024. okt. 24. 16:41
1 perces olvasmány
A baloldali elemző szerint sem feltétlen a valóságot tükrözik a közvélemény-kutatások

Nagy Attila Tibor neve ismerős lehet azok között, akik rendszeresen és alaposabban fogyasztanak politikai tartalmakat. Az utóbbi hónapokban fő ismertető jele, hogy mindenről (is) Magyar Péter jut eszébe, mégpedig dicsérve az ő "zsenialitását", egyszerűen nem állhatott elő olyan politikai szituáció értelmezésében, amelyből "ne Magyar Péter jött volna ki győztesen".

De ez most mellékes is, mint ismeretes, kijött egy olyan közvélemény-kutatás a 21 Kutatóközponttól, amely azt mérte, hogy a Tisza Párt már megelőzi a Fideszt. Rajtuk kívül egyedül a Mi Hazánk jutna be a Parlamentbe ez alapján a felmérés szerint. Köztudomású tény egyébként, hogy a nemzeti pártokat, így a Mi Hazánkat is rendszeresen alul szokták "mérni" ezek a fizetett, manipulatív jellegű "kutatók".

Most viszont Nagy Attila Tibor volt az Ultrahang vendége, és a beszélgetés egy pontján Király Tamás műsorvezető feltette neki a kérdést, hogy ő mint politikai elemző, vett-e már részt, vagy látott-e ilyen kutatást belülről?

Nagy azt mondta, néhány évvel ezelőtt volt szerencséje belülről látni ilyet, a kutatócéget nem nevezte meg, de kiemelte,

hogy elég ad hoc módon zajlottak a dolgok, és nem volt túlságosan pozitív a véleménye a módszerekről, bizony nem teljesen a valóságot mutatták be.

A teljes beszélgetés alább hallgatható meg:

(Kép: Magyar Hang)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Nyílt sisak
Összes
Friss hírek