Magyarország legnagyobb önkéntes szemétgyűjtési programját a Fidesz-kormány megszüntette, de a Mi Hazánk többszöri kérése nyomán végül idén október 12. és 18. között megrendezik az Élő Környezetért Felelős Minisztérium támogatásával. A programra szeptember 27-ig lehet regisztrálni.
A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció utoljára tavaly áprilisban, a tizenharmadik alkalommal valósult meg, idénre azonban nem hirdették meg, és a teszedd.hu oldalt is megszüntették. Az előző kormánynak hiába nyújtott be írásbeli kérdést Novák Előd az ügyben, a megszüntetés okait firtatva csak mellébeszéltek. A Tisza-kormány viszont a Mi Hazánk indítványa után nyitottnak bizonyult a misszió újraindítására.
Idén így végül mégis megtarthatják, tizennegyedik alkalommal rendezik meg a TeSzedd! hulladékgyűjtési akciót, a héten pedig már el is indult a regisztráció az önkéntesek jelentkezéséhez. Az akció keretében országszerte szerveznek önkéntes csapatokat különböző helyszínek megtisztítására, legyen az erdő, patakpart vagy más közterület – tájékoztat a kormany.hu.
„Amikor valaki lehajol egy másik ember által eldobott palackért, valójában azt mondja: ez az én utcám, az én erdőm, az én országom, az én otthonom, és én nem akarok szemetet az otthonomba” – írta az akciót bejelentő posztjában Gajdos László élő környezetért felelős miniszter. A program idén az Élő Környezetért Felelős Minisztérium támogatásával valósul meg, az összegyűjtött hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról pedig a minisztérium segítségével a Nemzeti Energetikai Ügynökség Zrt. gondoskodik.
Az eseményre már elindult a regisztráció, amelynek során meg lehet adni, hogy a jelentkező önkéntesként vagy koordinátorként szeretne csatlakozni a programhoz. Az akció közösségépítő jellegét emelte ki Gajdos László miniszter is: „A szemétszedés furcsa módon összehozza az embereket: néhány óra alatt egy rakás idegenből csapat lesz, a szeméthalomból pedig tiszta terület.”
Fontos, hogy csak olyan hulladék gyűjthető, amely nem veszélyezteti a testi épséget és az egészséget. Így nem gyűjthető többek között építési vagy bontási törmelék, festék, gyógyszer, elektromos és elektronikai berendezés, gumiabroncs, valamint a zöldhulladék. Ezeken kívül viszont gyűjthető bármilyen, elsősorban háztartási hulladék, amely kézzel, kesztyűben biztonságosan szedhető, zsákban elhelyezhető és elszállítható.
A TeSzedd! akcióban részt vehetnek iskolák és más oktatási intézmények is; az erre vonatkozó jelentkezési információkat megtalálják a szervezők honlapján. Az önkéntes szemétszedés keretében a diákok közösségi szolgálatot is végezhetnek, az oktatási intézmény döntésétől függően öt vagy nyolc órát teljesítve az érettségihez szükséges ötven órányi kötelező szolgálatból.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat.
A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat.
A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.