loading
Menü
Támogatás

Pajor Tamás egy füst alatt a Bűnvadászokba és a Kárpátiába is beleállt (+VIDEÓ)

2025. jún. 21. 14:26
2 perces olvasmány
Fotó: ATV Fotó: ATV

A cionista zenész szerint a Bűnvadászok „mi hazánkos verőemberek”, a Kárpátia pedig „rasszista”.

Pajor Tamás is igyekszik meglovagolni a Bűnvadászok óriási népszerűségét: a Hit Gyülekezetéből tavaly novemberben kiebrudalt zenész egy TikTok-videóban állt bele a bajba jutott magyar embereken segítő csapatba.

„Mi hazánkos verőemberosztagok lakoltatnak ki jogcím nélküli tartózkodókat”

– kezdi mondandóját a balliberális művész, majd kicsit tompít azzal, hogy „nyilván csúnya dolog beköltözni olyan helyre, amely fölött valaki nem rendelkezik tulajdonjoggal”.

Ezután egy zavaros gondolatmenet következik az állam erőszakmonopóliumáról és az adófizetői pénzekről, melynek során Pajor Tamás Toroczkai Lászlót, a Mi Hazánk elnökét Obergruppenführernek, Novák Előd alelnököt pedig Standartenführernek nevezi.

Pajor ezt követően visszatér a Bűnvadászokra:

„az ötletes Bűnvadászok névre keresztelt verőemberosztagok klasszik kigyúrt, alázásra és ütésre hangolt legényekből állnak, akik feltehetően élvezettel végzik úgynevezett munkájukat”.

A cionista zenész rendkívül magasröptű értekezésének végén a Kárpátia zenekart is betalálja, amihez az szolgáltatja neki az apropót, hogy a Kulturális Minisztérium – nagyon helyesen – olyan daloskönyvet ajándékozott minden nyolcadikos ballagó diáknak, amelyben a nemzeti zenekar dalai és olyan nóták szövegei is szerepelnek, amelyeket a Kárpátia is feldolgozott.

„Kérdés, hogy a Horthy Miklós katonája vagyok nótát rekreáló, lefejelős hangulatú, rasszizmusügyi coming out-felelős – egyébként a maga nemében nem tehetségtelen – rockbanda dalszövegei mennyiben képesek az embertárs egyetemes tiszteletén alapuló hazaszeretet kellő motivációjának kimunkálására?”

– zárja ajvékolását Pajor Tamás.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás