loading
Menü
Támogatás

Harcban a szavazókért – Tóth Gy. László helyzetelemzése II.

2025. aug. 24. 10:31
6 perces olvasmány
Harcban a szavazókért – Tóth Gy. László helyzetelemzése II.

Interjúnk első részében a Fidesz, illetve Orbán Viktor népszerűségének visszaesését elemeztük, jelen – befejező – részben kitérünk a Mi Hazánk lehetőségeire, illetve a külföld esetleges szerepvállalására a 2026-os magyar választásokkal kapcsolatban.

– Orbán Viktor és Magyar Péter egyaránt vonzó dolgokat ígérget, amikor megszólal a nyilvánosság előtt. Számon lehet kérni a későbbiekben bármely politikus korábbi ígéreteit? 

– Ezeket sajnos csak kétféle módon lehet számon kérni: erkölcsileg és politikailag. A polgári demokráciának az az elve, hogy négy évenként van egy választás, ezen a nép megválasztja a képviselőit, és felhatalmazza őket a hatalom gyakorlására. Az, hogy előtte mit ígértek, és utána ezekből mit tartanak be, végeredményben lényegtelen. Mert ha már megnyerték a választást és megvan a parlamenti többségük, akkor törvényes keretek között óriási a mozgásterük. Különösen így van ez egy kétharmados győzelem esetén.

Jogilag viszont nem vonhatók felelősségre, hiszen az ígérgetés az nem jogi kategória, tehát nem szankcionálható. A szavazatvásárlás sem bűncselekmény, mert az sem jogi kategória. Így egy választás előtt álló kormányzat, bármennyi pénzt kiszórhat szavazatvásárlás címen, és a pártok is azt ígérnek a választás előtt, amit csak akarnak. Ha ezeket az ígéreteket a választók elhiszik, akkor megválasztják őket. Ha  kiderül, hogy nincs annyi pénz, amennyit  ígértek, akkor kénytelenek a racionalitás talajára lépni, s ekkor jönnek a megszorító csomagok. A magyar történelemben több ilyet is láttunk már, kisebb-nagyobb mértékben minden kormányzásra törő párt él ezzel a módszerrel.

– Lehet bárkinél még olyan választási ütőkártya, amit  nem játszott ki, és ezt az adut még a végére tartogatja?

– Biztos, hogy van még ilyen, mindkét oldal gyűjti az ilyen lapokat. De hogy melyiket mikor játsszák ki, az mindig az adott helyzet függvénye. Ugyanakkor  úgy látom, hogy ezek a váratlan meglepetések már egyre kevésbé hatnak. Akik elkötelezték magukat Orbán Viktor, vagy Magyar Péter mellett, azokat már nagyon nehéz eltántorítani. Az elkötelezetteket tehát nehéz lesz átcsábítani, most a harc tulajdonképpen már más szavazókért óbaloldaliakért és liberálisokért folyik. Ott vannak ezek a posztkommunista, szocialista, liberális töredékpártok, ilyen-olyan egyesületek, valójában ezeket a szavazatokat kell megszerezni. S természetesen a bizonytalanokét is.

– Ön szerint hány párt juthat be a parlamentbe? A Fidesz és a Tisza mellett a  Mi Hazánk és a DK küzd a bejutásért.  A két elsőről már beszéltünk, mi a helyzet a másik kettővel?

– A DK bejutási esélyei úgy néz ki minimálisak. A Mi Hazánk választási sikerét szerintem alapvetően a mozgósítás fogja eldönteni, az, hogy mennyire képes olyan választási kampányt lefolytatni, ahol eléri a választókat. Nagyon fontos annak a felismerése, hogy a Mi Hazánk szavazóinak a nagy része különösen a vidéken élők véglegesen és végzetesen kiábrándultak a Fideszből.

Bármit mondhatunk Magyar Péter képességeiről meg a mögötte lévő erőkről azért az világos, hogy Magyarországot ebbe az igencsak rossz helyzetbe Orbán Viktor és az ő politikája juttatta, és nem Magyar Péter. Jelen pillanatban nem tudhatjuk, hogy a Tisza és Magyar Péter mire lenne képes, azt viszont látjuk, hogy Magyarország helyzete gazdaságilag eléggé bizonytalan, a külpolitikánk pedig kiszámíthatatlan. Orbánék a nehézségek okaként a háborúra hivatkoznak, de akkor hogyan lehetséges, hogy például Csehországban négy százalékos növekedés van? Őket miért nem érinti a háború kedvezőtlen hatása?  Magyarország nem a háború miatt van gazdaságilag ilyen rossz helyzetben, hanem azért, mert egyszerűen rosszak a kormány gazdasági elképzelései. Erről több – egyébként a Fideszhez tartozó közgazdász is nyilatkozott már.

– Sokszor utal arra a Fidesz, hogy a külföldi erők beavatkoznak a magyar belpolitikába, sőt még a választásoknál is támogathatják majd az ellenzéket. Mennyi az esélye annak, hogy nem lesznek tiszták a választások?

– A kérdésre kétféle válasz létezik. Modern világunkban soha, senki nem lehet biztos abban, hogy az általa megtartott választásokat a legkülönbözőbb politikai és gazdasági érdekcsoportok ne kísérelnék meg a legváltozatosabb eszközökkel befolyásolni. Emellett a titkosszolgálatok szerepe sem elhanyagolható.

Konkrétan a magyar választásokra rátérve, néhány országot elemezve:

Az Egyesült Államoknak pillanatnyilag nem érdeke, hogy beavatkozzon a magyar választásba, hiszen az Orbán és a Trump közötti viszony az Egyesült Államok szempontjából megfelelő.

Izrael megint nem akar beavatkozni a magyar választásokba, hiszen Orbán Viktor olyan mértékig kiszolgálja Izrael és a zsidóság érdekeit, hogy nekik nyilvánvalóan rendkívül fontos, hogy ő maradjon a miniszterelnök.

Kína szempontjából nem vagyunk annyira fontosak, hogy ők beavatkozzanak bármilyen szinten is. Mert bár befektetés szempontjából számukra jó, hogy itt vagyunk az EU-n belül, így rajtunk keresztül be tudnak jutni az EU piacára –, de azért ennek olyan kiemelt jelentősége Kína szempontjából nincs.

Oroszországnak megint nem érdeke a beavatkozás, hiszen Putyin és Orbán Viktor között azért ma is egy viszonylag jó kapcsolat létezik. Ráadásul azzal, hogy Magyarország ennyit konfrontálódik Brüsszellel, Putyin érdekeit szolgálja, hiszen destabilizálja az EU-t, sőt még a NATO-t is. Tehát Oroszországnak végül is az az érdeke, hogy Orbán Viktor maradjon.

Az Európai Unióhoz való viszonyunk a legbonyolultabb, mert ez egy olyan szövetségi rendszer, amelyben mi magunk is tagok vagyunk. Vélhetően az uniós országok között lesznek olyanok amelyek ellenzik az orbáni politikát ezek kísérletet tehetnek arra, hogy beavatkozzanak. Viszont az EU-n belül jó néhány olyan tagország, politikai párt, és politikai csoportosulás is van, amelyik támogatja Orbánt. Véleményem szerint ez a két ellentétes érdek nagyjából hatástalanítani fogja egymást.

– A parlamentben tehát három vagy négy párt képviselői  fognak ülni, de mikor derül ki, hogy a Fidesz megőrzi-e a vezető szerepét, vagy a Tisza jut hatalomra?

– Azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy ez csak szinte az utolsó pillanatban, valamikor jövő tavasszal fog eldőlni. Annyira végletekig kiélezett a helyzet, hogy azt sem tartom kizártnak, hogy elszabadulnak majd az indulatok. Ha a kölcsönösen szított gyűlölet szintje tovább növekszik és a feszültség eléri azt a kritikus határt, amely már robbanással fenyeget, akkor még polgárháborús helyzetekhez hasonló események is megtörténhetnek Magyarországon. Sőt azt sem zárom ki – bármelyik párt nyerje a választást –, hogy aki vesztes pozícióba kerül, az nem fogja elismeri a győztest, hanem tüntetéseket szervez, mozgósít, káoszt teremt. 

Az nem kétséges, hogy egy országgyűlési választás mindig fontos esemény egy nemzet életében, de most talán minden eddiginél nagyobb a tét. Marad-e Orbán Viktor és a NER vagy egy teljesen új korszak kezdődik? Miután még semmi nem dőlt el, mindenki mindent be fog vetni és 2026-ban fokozottan igaz lesz a sokszor hangoztatott szlogen: Minden egyes szavazat számít!

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás