loading
Menü
Támogatás

Baranyi Bracso Béla: Mi is ott leszünk Kállón, kiállunk a cigányság mellett

2026. márc. 18. 14:37
3 perces olvasmány
Kép forrása: Baranyi Bracso Béla Facebook-oldala Kép forrása: Baranyi Bracso Béla Facebook-oldala

Nagy port kavart a közéletben a Mi Hazánk és a Bűnvadászok előre bejelentett, március 13-ai közös kállói utcafóruma, amelyen szamurájkardos, kiilleszkedett elemek támadták meg a helyszínre érkező bűnvadászok kocsiját. Az autót körülvették, és életveszélyesen fenyegetőztek az odaérkező bűnözők, majd ordítozva közölték: menjenek ki a településről, mert ők döntik el, ki léphet be a faluba, és ki nem. Az esetre reagálva Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke YouTube-videójában üzente meg: Több ezren fogunk Kállóra menni!

Toroczkai László rámutatott: Látható volt, hogy szervezetten érkeztek ezek a hordák megtámadni a mi hazánkosokat, hiszen Dócs Dávid, a helyi képviselőjelöltünk bejelentette a rendőrségen, és be is harangozta, hogy oda fog érkezni kampánykörútja során, tehát készültek erre a támadásra.

Kiemelte: nem hagyják, hogy ilyen no-go zónák alakuljanak ki Magyarországon.

Kállóra meg úgy látszik vissza kell mennünk rendet tenni, és vissza is megyünk, nem hagyjuk annyiban” – tette hozzá a nemzeti ellenzéki párt vezetője.

Információink szerint Baranyi Bracso Béla, a Heves Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlésének elnöke helyesírási hibáktól hemzsegő Facebook-posztjában közölte, hogy ők is ott lesznek, és kiállnak a kállói cigányság mellett a Mi Hazánk Mozgalom március 28-ai felvonulásán.

A posztot változtatás nélkül itt olvashatják el:

Az est folyamán Kállóbol kerestek meg az ott jelenleg sajnálatos módon kialakult helyzettel kapcsolatban.
Hosszas beszélgetést követően megegyeztünk hogy a Mi Hazánk Mozgalom március 28-ára tervezett felvonulasára válaszképpen mi is ott leszünk Kállón, és kiállunk a cigányság mellett.

A Kállói Roma Nemzetisègi Önkormànyzat Elnök Asszonya ( Makó Lászlóné) kérése, hogy a Békés ellendemonstrációt és a Kállói cigányságot képviselje a helyszínen a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának Elnöke, Aba-Horváth István Nst Közház
A kapcsolatot felvettem:

Simon Sándor Rendőr Ezredes Kállói Őrsparancsnok Úrral

Babos Buda Kálló Polgármesterével.

Elitéljük az erőszak minden formáját .

Ott leszünk Kállón március 28-án , nem haraggal, viszont BÉKÉVEL és barátsággal a szivünkben

Megkérek mindenkit hogy ne provokálja a Kállói cigányokat, ne használja senki őket politikai haszonszerzésre, akár céltábláknak, csak az vegyen részt a demonstráción aki nem provokálni, ordítani, uszítani, önreklámozni jön,....kizárólag békés, békeszertő embereket várunk.

Köszönöm
Baranyi Bracso Béla
Heves Vármegyei Roma Nemzetisègi Önkormànyzat Közgyűlése Elnöke

Az ügyben a Magyar Jelen megkereste a Heves Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzatot, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás