loading
Menü
Támogatás

Boldogkői Zsolt a tudományra hivatkozva követel vadliberális intézkedéseket

2026. ápr. 26. 19:11
3 perces olvasmány
Kép forrása: Szeged Ma Kép forrása: Szeged Ma

Tízpontos javaslatcsomagot ajánlott az Országgyűlésnek Boldogkői Zsolt biológus, aki szerint módosítani kellene azokat a törvényeket, amelyek szerinte „tudományos szempontból problematikus” rendelkezéseket tartalmaznak – írta a HVG. Hogy mik ezek? Például az alaptörvényben rögzített alapvetés, hogy az apa férfi, az anya pedig nő, és hogy csak ez a két nem létezik. Követeli ezzel együtt az azonos nemű párok örökbefogadását.

Szintén a tudományra hivatkozva támadja be a hitoktatást, eltörölné a magzat életének védelmét, lépést tenne az aktív eutanázia felé, a génmódosításnak pedig nem szabna gátat. Továbbá rászabadítaná Magyarországra a jelenleg – nem ok nélkül – tiltott műhúst, amit olyan „tudományos” érvvel támaszt alá, hogy még gyakorlatilag nem is létezik piaca, és számára a műhús jelenti a jövőt.

Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője ezzel kapcsolatban véleményoldalán azt írta, Boldogkői Zsolt biológus „még 2021 decemberében is arról beszélt, hogy ha nem tesszük kötelezővé a Covid-oltást, a járvány hosszú évekig itt maradhat velünk”.

Boldogkői Zsolt Facebook-oldalán részletesen ír az általa követelt pontokról:

  1. Távolítsuk el az Alaptörvényből a genetikailag módosított szervezetekkel kapcsolatos szabályozást. Ez a rendelkezés szerinte nemzetközileg precedens nélküli, és nincs tudományos indoklása.
  2. Szüntessük meg a hatástalannak bizonyított orvosi eljárások és természetgyógyászat jogi elismerését. (Homeopátia esetében ne lehessen hatékonysági vizsgálat nélkül gyógyszerként engedélyezni egy terméket, és szüntessék meg a homeopátia egészségügyi tevékenységként való elismerését. A hatásosságot bizonyítani kellene a kínai orvoslás esetében is, és ne egészségügyi tevékenységként tartsák számon a bioenergiát alkalmazó módszereket. Legyenek szigorúbbak a kuruzslásra vonatkozó büntetési tételek.)
  3. LMBTQ+ jogok biztosítása, az ideológiai alapú alkotmányos és törvényi korlátozások. (Távolítsuk el az Alaptörvényből az „Az ember férfi vagy nő. Az anya nő, az apa férfi” fordulatot, lehetővé kell tenni az azonos nemű párok örökbefogadását, valamint a gender-szakok megtartását, továbbá felül kell vizsgálni a „gyermekvédelmi törvényt".)
  4. Szüntessük meg a mesterséges megtermékenyítésre vonatkozó ideológiai befolyást. (Lehetővé kell tenni a PGT-A vizsgálatot — a preimplantációs genetikai szűrést, amely az embrió teljes kromoszómaállományát vizsgálja, és amellyel jelentősen csökkenthető a vetélések száma, valamint növelhető a sikeres beültetés esélye. Lehetővé kell tenni az IVF-et azonos nemű párok számára is.)
  5. Kezdjünk társadalmi vitát az aktív eutanázia legalizálásáról.
  6. Távolítsuk el az Alaptörvény II. cikkéből a „magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg" fordulatot, vagy pontosítsuk azt tudományosan megalapozott fogalomhasználattal.
  7. Az oltási rendszer védelme és a tudományos alapú járványügyi döntéshozatal.
  8. Szüntessük meg a hittan kötelezően választható tantárgyként való szerepeltetését az állami iskolákban. Ahol az egyházi iskola az egyetlen elérhető intézmény, biztosítsuk a valódi választás lehetőségét.
  9. A klímavédelemről szóló törvény szövegéből távolítsuk el a „teremtett világ védelme" kifejezést.
  10. Távolítsuk el a műhús előállításának és forgalomba hozatalának teljes körű betiltásáról szóló törvényt. Ma ez még gyakorlatilag nem létező piac, de ne zárjuk el a jövő útját ideológiai alapon.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás