Magyar Péter bemutatta a bizonyítékokat: tényleg migránstábort akart a Fidesz Vitnyéden – csak a Mi Hazánk akadályozta meg
Kép forrása: Purger Tamás/MTI/MTVA
Magyar Péter a kormányhatározatokat bemutatva közölte, hogy az előző kabinet a következetesen hangoztatott, elutasító migrációs politikájával szemben 2024-ben Vitnyéden ötmilliárd forint közpénzből befogadó tranzittábor létrehozásáról döntött – adta hírül az EconomX.
A miniszterelnök a bejelentést kifejezetten a Fidesz tisztújító kongresszusa előtti órákra időzítette, ami – valljuk be – zseniális húzás volt. Csak azért, hogy lássák a fideszesek: ha Orbánra szavaznak, mire is szavaznak. Mert ahogyan Magyar Péter bejelentette:
birtokukba került kormányhatározatok szerint az Orbán-kormány következetesen hazudott a magyaroknak a migrációs paktum kapcsán, valamint arról, hogy nem engednek be Magyarországra migránsokat, nem építenek az EU által elvárt tranzitzónákat, és egyáltalán elutasítják a Brüsszel által ránk erőltetett migrációt.
Mint emlékeztetett: 2024 júniusában az Európai Unió Bírósága példátlanul súlyos szankciót szabott ki a tranzitzónákról hozott európai ítélet végrehajtásának elmaradása miatt; eszerint 200 millió euróra büntették Magyarországot.
Miközben Orbán Viktor a kommunikációját 2015 óta az illegális migráció elleni küzdelemre építette fel – olyan dörgedelmes jelszavakat hangoztatva, hogy még a büntetés sem kényszerítheti az ítélet végrehajtására, és az országban már csak azért sem lesz migránstábor –, a valóság ezzel szemben az, hogy készen álltak meghunyászkodni a brüsszeli bürokraták előtt.
Ezt a Magyar Péter által bemutatott kormányülési jegyzőkönyvek bizonyítják. Ezekben ugyanis feketén-fehéren ott áll,
hogy az Orbán-kormány többször, tervszerűen egyeztetett arról, miként felelne meg az uniós migrációs paktumnak, hogyan tervezné annak végrehajtását, valamint hol és hogyan nyitna tranzitzónákat.
A kormányfő példaként említette a Vitnyéd-Csermajorban található, egykori mezőgazdasági és tejipari szakiskola, valamint kollégium jelentős méretű állami területét, amely egy erdő mellett, a lakott területtől körülbelül öt kilométerre fekszik. A miniszterelnök által hivatkozott írásos dokumentumok arról szólnak, hogy az Orbán-kormány Vitnyéden egy olyan ütemezett, három hónapos felújítást tervezett, amely az ingatlant első körben 100, majd összesen körülbelül 500 menekült befogadására tenné alkalmassá. Ehhez ráadásul az ott elszállásolt, mintegy száz kárpátaljai magyar menekültet is felszólították a távozásra.
Idézett egy Pintér Sándor nevével fémjelzett iratot is, amelyben konténerek és sátrak elhelyezését javasolták, hogy orvosi és rendőri jelenlét mellett el lehessen kezdeni a befogadást. „Ötmilliárd forint közpénzt szántak az általuk letagadott migránstábor kialakítására Vitnyéden” – mutatott rá Magyar Péter. Mindezek nyomán a miniszterelnök deklarálta:
„folyamatosan hazudtak, belehazudtak minden magyar ember, a helyiek, a sajtó és a külföldi szomszéd, Ausztria szemébe”.
Megígérte, hogy az írásos bizonyítékokat fel fogják tölteni a kormány honlapjára, valamint hogy szándékosan a szombati tisztújító kongresszus előtt leplezi le az Orbán-kormány egész országnak szóló, legnagyobb hazugságát, hogy ott alkalom nyíljon felkérdezni a volt miniszterelnököt.
Arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány képtelen volt olyan jogszabályt alkotni, amely egyszerre tartotta távol a migránsokat az országtól, és kerülte el az egymillió eurós bírságot. Azt ígérte, hogy a Tisza-kormány ezt is megoldja.
Orbán erről csak annyit mondott: „Ha akartuk volna, hogy jöjjenek a migránsok, akkor már itt lennének.” Ez azért is visszás, mert itt vannak: a Fidesz-kormány tömegével hozta be a vendégmunkásokat az országba.
A Mi Hazánk akadályozta meg
Amiről a szelektív memóriával megáldott miniszterelnök elfelejtett beszélni, az az „apróság”, miszerint a Mi Hazánk és a nemzeti szervezetek kiállásának köszönhetően sikerült csak megakadályozni a migránstábor felépítését. Erre emlékeztetett írásában Lantos János, amikor arról írt:
„Ez ellen akkor csak mi tiltakoztunk, tüntetést is szerveztünk, a fotó is ott készült, mikor beszédet mondtam. De – ennyi szerénytelenség hadd férjen bele – én és több hazafi voltunk az elsők, akik a helyszínre siettünk már 2024 szeptemberében, és riportot készítettünk, Magyar Péter akkor meg sem szólalt.”
A Mi Hazánk politikusa végül megígérte: ha a Tisza-kormány a jövőben az elődjéhez hasonló lépésre szánná el magát, ők akkor is ott lesznek, hogy azt megakadályozzák.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás