Ismét drágul a parkolás Budapesten, de legalább már csak mobillal lehet fizetni
Kép forrása: Karácsony Gergely Facebook-oldala
Az utcai automatáknál már nem lehet készpénzzel vagy bankkártyával jegyet venni, a parkolási díjat mobilalkalmazással, sms-ben vagy telefonhívással kell rendezni. A változással együtt a díjak is emelkedtek, zónától függően óránként 300 és 800 forint közötti összeggel kell számolni – derül ki a Blikk beszámolójából.
Aligha meglepő, hogy Karácsony Gergely városa a készpénzmentes világ felé indul el, és már az olyan alapvető szolgáltatásokat, mint a parkolás is digitalizálják. Telefon nélkül már parkolójegyet se lehet váltani a „világvárosban”. A parkolás mostantól sokkal inkább hasonlít más online ügyintézési helyzetekre: figyelni kell a kódra, a rendszámra, az időzítésre és arra is, hogy valóban elindult-e a fizetés.
Cserébe legalább jelentősen drágul is a parkolás. Míg korábban az „A” várakozási övezetben 600 forint volt az óradíj, ez július 1-jétől 800 forint. A „B” zónában 450 forint helyett 600 forintot kell majd fizetnünk, míg a „C” zónában 300 forintról 400 forintra emelkedik az összeg. A „D” zónában pedig 200-ról 300-ra.
Az sem egységes, hogy mely időszakokban kell fizetni a parkolásért. Az „A” övezetben minden munkanapon reggel 8 és este 10 között, a „B” övezetben reggel 8-tól este 8-ig kell fizetni. A „C” és a „D” övezetben viszont egyaránt reggel 8-tól este 6-ig tart a számlázási időszak.
A fővárosi adatok alapján több mint 3300 parkolóautomata kerülhet ki a rendszerből. A kerületi üzemeltetők feladata a tájékoztatás, ezért az érintett utcákban olyan táblákat kell keresni, amelyeken szerepel a zónakód, a fizetési időszak, az óradíj, az időtartam-korlátozás és a mobilfizetési információ. Ezek az automaták innentől kezdve funkciójukat vesztve állnak majd az utcákon, hiszen se készpénzzel, se kártyával nem lehet már parkolójegyet váltani. A díjrendezés kizárólag mobilplatformokon lehetséges, amihez az alkalmazások esetén regisztráció, míg sms vagy hívás indításakor a megfelelő kódok megadása szükséges.
Egyelőre még nem kötik okostelefonhoz a parkolást, ugyanis sms-ben és telefonhívással is lehet fizetni. Még.
A „környezetkímélő” zöld rendszámú autóknak jelenleg nem kell parkolási díjat fizetniük, ez a kedvezmény azonban 2027. január 1-jétől megszűnik.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás