Szakszervezeti segélykiáltás a nyugdíjasokért

A szakszervezet elnöke felszólítja a kormányt: azonnali nyugdíjemeléssel gondoskodjon azokról, akik aktív munkával az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárultak a gazdaság növekedéséhez, de idős korban már nem képesek rá.
A nyugdíjkiegészítés azonnali, 4,3 százalékra emelését, de személyenként minimum egyszeri 10 ezer forintos juttatást kér a kormánytól a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), miután a statisztikai hivatal legfrissebb jelentése is alátámasztotta a szövetség márciusi aggályait: az infláció el fogja érni a 4 százalékot – derül ki a távirati irodának küldött közleményükből. Mint fogalmaztak, a kormány nem hagyhatja magukra a legkiszolgáltatottabb embereket.
Juhász László, a szervezet nyugdíjas tagozatának elnöke elmondta: azt a kormány is tudja, hogy a kisnyugdíjasok megélhetési forrását az inflációtól függetlenül fel kell zárkóztatni az aktív dolgozók átlagbéreit megközelítő mértékben, ám a tervezettnél nagyobb infláció még jobban indokolja az azonnali korrekciót. A MASZSZ nyugdíjas tagozata felszólítja a kormányt: azonnali nyugdíjemeléssel gondoskodjon azokról, akik aktív munkával az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárultak a gazdaság növekedéséhez, de idős korban már nem képesek rá - tette hozzá.
(Forrás: MTI
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás